Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne késlekedj –hívd a 104-et!

Ha hozzátartozója, vagy ismerőse furcsán mosolyog, nem tudja felemelni egyik karját vízszintesig, vagy arra sem képes, hogy megismételjen egy egyszerű mondatot, akkor azonnal értesíteni kell a mentőszolgálatot. A "Stroke - Ne késlekedj" kampány keretében évek óta töretlenül tart a lakosság tájékoztatása, a társadalmi célú kezdeményezés idén is folytatódik.

A Magyar Stroke Társaság immáron negyedik egymást követő évben indítja útjára társadalmi célú edukációs kampányát. A „Stroke – Ne késlekedj” elnevezésű kezdeményezés fő célkitűzése, hogy megismertessék a lakosságot az agyi érkatasztrófa tüneteivel, hangsúlyozva az időfaktor és a megelőzés jelentőségét.

A stroke nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is a leggyakoribb halálokok közé tartozik. Hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti. A stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen egyre fiatalabb korosztályt érint.

Becsült adatok szerint 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés hatással van az emberek további életvitelére. A túlélők közel fele szenved féloldali bénulásban, közel egynegyedük járásképtelen, ráadásul valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60%-ában jelentkezik. Emellett a depresszió (32%), valamint a beszédzavar (12-18%) is az esetek nagy százalékában jelent komoly problémát.

Tekintettel a súlyos következményekre, és a stroke folyamatos térhódítására, a Társaság továbbra is fontosnak tartja, hogy a „Stroke – Ne késlekedj” kampány keretén belül felhívja a figyelmet a szélütés tüneteire. Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Társaság elnökének véleménye szerint a hirtelen kialakuló beszédzavar, féloldali végtaggyengeség, zsibbadt arcfél, egyensúlyvesztés, kettőslátás mind-mind olyan jelek, amelyek a betegség gyanúját vetik fel, és amelyek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni.

Ha az agyi vérkeringési zavar hátterében vérrög áll, lehetőség van úgynevezett trombolízisre (vérrögoldásra). Amennyiben a vérrögoldás időben megtörténik, remény van olyan mértékben minimalizálni az agykárosodást, hogy a beteg maradandó tünetek nélkül meggyógyulhat. A trombolízisek száma 2009-ről 2010-re 25%-kal, míg 2010-ről 2011-re 34%-kal emelkedett. Ennek oka lehet, hogy az emberek a korábbi kampánynak köszönhetően megismerkedtek a stroke tüneteivel, azzal hogy mire kell odafigyelni, és hogy stroke esetén ne az ismerősnek, ne a háziorvosnak szóljanak, hanem azonnal hívjanak mentőt, azaz tárcsázzák a 104-et – hangsúlyozta Prof. Dr. Bereczki Dániel.

A Társaságot továbbra is segíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint az elmúlt évben érezhetően többen emelték fel a telefont és hívták a mentőket, mikor a stroke tüneteit észlelték, ráadásul a téves riasztások aránya is csökkent. A Társaság reméli, hogy ez a tendencia tovább folytatódik.

A figyelemfelhívásban a Madách Színház és több vidéki színház is segítő kezet nyújt. Az ország neves színészei nem csak sajtótájékoztatók alkalmával hangsúlyozzák az azonnali mentőhívás, illetve megelőzés fontosságát, hanem maguk is tesznek a betegség prevenciója érdekében. A művészek vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint mérésen, valamint nyaki ultrahang vizsgálaton esnek át, hogy megtudják, mekkora mértékű náluk a stroke kialakulásának veszélye.

Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy egy esetleges szélütés esetén segíteni tudjanak embertársaikon, ugyanakkor a tartsák karban rizikófaktoraikat, kezeltessék magas vérnyomásukat. Nem szabad elfelejteni, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi "érkezését".

A „Stroke – Ne késlekedj” kampányról, magáról a betegségről, valamint az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról további információt kaphat, ha ellátogat a www.szelutes.hu weboldalra, vagy a www.facebook.com/nekeslekedj közösségi oldalra.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.