Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Negyvenhét gyanús gyerekhalál

Valójában csak a halál közelébe akarta elvinni a gyerekeket, hogy aztán megmenthesse őket. Ezért beinjekciózta őket egy izomlazító szerrel.

Fekete angyaloknak becézik őket nem véletlenül: halált hoznak, pedig hivatásuk a gyógyítás és a másokról való gondoskodás lenne. Betegeik egy része még letartóztatásuk után is kételkedik bűnösségükben.

Bűnügyi érdekességeket olvasgatva magam is megdöbbentem,  hogy milyen sok ilyen történet fordult elő napjainkig.

1983-ban egy amerikai városi kórházban 47 kisgyermek gyanús halálesete, illetve kómába esése miatt indítottak vizsgálatot. Valamennyi eset az alatt a 4 év  alatt következett be, míg egy Genene Jones nevű nővér dolgozott náluk.

A nőt barátai kóros és manipulatív szándékú hazudozónak, valamint agresszív embernek festették le ,aki miközben egész életében gyereket akart, két sajátját örökbe adta mégis.

Hamar megtanulta viszont, hogy a hazugságai segítségével magára irányítsa a figyelmet - gyakran hazudta magát betegnek, illetve szexuális zaklatás áldozatának-; amiben eredetileg nem volt sok része, hisz nagyon félszeg, jelentéktelen és érzelmi hiányban szenvedő nő volt, akinek kisebbrendűségi érzéseit kövérsége és alacsony termete is táplálta.

A szakértők megállapították, hogy Jones egyfajta "hős-szindrómában szenvedett": valójában csak a halál közelébe akarta elvinni a gyerekeket, hogy aztán megmenthesse őket. Ezért  beinjekciózta őket egy izomlazító szerrel.

159 év börtönre ítélték.

Beverley Allitt egy angol városi kórház gyermekosztályon dolgozó, rendkívül lelkesnek tartott nővér volt, annak ellenére is, hogy nem értették, hogy miért nem mutatott különösebb érzéseket, mikor az osztályon gyerekek haltak meg..

1991-ben egy gondjaira bízott 7 hetes csecsemő halt meg érthetetlen körülmények között. A kisbaba eredetileg egy egyszerű megfázásból kialakult tüdő-problémával került be, de az éjszaka folyamán többször újra kellett éleszteni, szívmegállás illetve agykárosodás következett be, végül már csak a gépek tartották életben.

Senki nem tudott magyarázatot adni a történtekre. A kisgyerek meghalt.

Beverley mindig a megmentő, segítőkész és áldozatos nővér szerepében tetszelgett, miközben a következő 2 hónapban újabb négy gyermeket segített át a másvilágra, s számtalan gyanús eset fordult elő, mikor ő volt szolgálatban.

Volt olyan, hogy ő maga idézett el szívmegállást egy kislánynál, hogy aztán látványosan megmenthesse. A hálás szülők pedig keresztszülőnek kérték fel. Később igazolódott, hogy Münchausen by proxy szindrómában szenvedett: mások megbetegítésével igyekezett figyelmet és csodálatot kivívni magának.

Beverley esetében is hasonló volt a pszichikai háttér: kórosan hazudó, agresszív személy hírében állt, aki megmagyarázhatatlan tüneteket produkált gyermekkorától fogva (kettős látás, hányás, szédülés).

Végül a kórház kivizsgálást indított a gyanúsan sok szívmegállás miatt, s hamarosan kiderült, hogy a nővér minden esetében egyedül maradt kis időre az áldozatokkal. Ekkor adta be a halálos injekciókat.

Nálunk 2001-től lett szélesebb körben ismertebb a Fekete Angyal elnevezés. Egy akkor 24 éves ápolónő, aki bár olykor különös dolgokat hazudott, nagyon megbízhatónak tűnt, a vádirat szerint nyolc idős embert ölt meg injekciók segítségével.

Szenvedéseiken akart könnyíteni.

Forrás: www.crimelibrary.com

 


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.