Az emberi társadalom rétegekre tagozódik, és mindegyik réteg a felette állóból él, és a legfelső, a felső" tízezer", valamilyen jogon birtokolhatja az összes értéket.

 Állandó küzdelem zajlik, alsó és felső szinten a húsosfazék körül, hogy ki tud közelebb kerülni, a közösből többet magáénak tudni.

 Ennek a harcnak (melyben ember embernek farkasa) függvényei az alsóbb rétegek, hiszen minél lejjebb megyünk, az elit harc eredménye mindinkább veszít a lényegéből, hiszen csak az elpocsékolt értékek meg nem léte az, amit igazán a bőrünkön érzünk.

(A politika nagy kudarca, hogy minél szűkösebbek az úgymond polgárok anyagi lehetőségei, annál kevésbé hozza tűzbe az ideológiai vita, inkább csak az foglalkoztatja, hogy milyen útón-módon, és legfőképpen milyen feneketlen kútba tűnnek el az irdatlan összegek, amelyeket a legkülönbözőbb módozatokban szednek be tőlünk.)

 Hogy mi is valójában az érték?

Ennek változása mélyíti a szakadékot a két csoport között, a fent és a lent között, ami egyre inkább kezd felborulni, és a távolság egyre nagyobb, és ez a helyzet nem, hogy javulna, de egyre tarthatatlanabb.

 Kezdetben értéknek volt mondható az, amit megettünk vagy megittunk.

De ahhoz hogy az ember a természeti javak megteremtésétől függetlenítse magát, és a csoporttól amiben élt, -és mindenhol "gazdag" akart lenni-, akkor tömörebb formában kellett értéket tárolnia.

 Megjelent a pénz, először, mint cseretárgy: arany, drágakő, gyöngy formájában.

Azt szoktuk mondani, hogy ezt azért vezették be, hogy a kereskedelmet megkönnyítsük.

Most azonban a hatalom nem egy közösség értékét, kialakult szokásait jelenti, csak egy pénzzel teli táskát, egy degeszre tömött bukszát.

 Ami mivel nem volt egy könnyű és kényelmes viselet, beköszöntött a papírpénz kora, amit aranyra lehetett váltani, így az értéke megegyezett azzal.

Történetünk mai szakaszában az érték, mint olyan, teljesen kicsúszott a "kezeink közül", elveszve a papírok és a számítógépes kimutatások dzsungelében.

 Ennek hátulütője és veszélye nyilvánvaló, ami abban nyilvánul meg, hogy egyre csak távolodunk a természeti javaktól.

 A természeti egyensúlyt nem őrizzük, a megtermelt felesleget nem forgatjuk vissza.

A környezetvédelem ilyen aspektusból csak egy utópisztikus álom, ami ellentmond annak, amit nap- mint nap teszünk.

 A fizikai javak megteremtése egyszerűen nem kifizetendő, nem jövedelmező. Ezért is fordulhat elő az, hogy nem termelünk búzát, gyümölcsöt, vagy nem tartunk állatot, azon egyszerű oknál fogva, mert nem éri meg.

 És hogy mi a pénz az ember számára?

Az ember társadalmi lénnyé lett.

 Annak idején az energiáért folytatott harc töltötte ki az embert, most pusztán az életben maradás, a felszínre való kerülés.

 Egyre görcsösebben, erősebben vagyunk kénytelenek ragaszkodni ehhez, a magunk teremtette világhoz.

 (Amely rendszer működése inkább a belé vetett bizalomnak és óvatosságnak köszönheti, mint a valós stabilitásának.)

 Elveink lemorzsolódnak, elaprózódnak, átveszi szerepüket a pénz.

A madárdalt, a patakot, egyszóval a minket körülvevő környezetet kellett modellezni, amikor társadalmat építettünk, most pedig az izzadság, a hajtás köti le figyelmünket - pedig soha nem lehet az egyiket a másik nélkül, sokáig egyensúlyban tartani.