Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem hullik a gyerek foga? Lehet, hogy a pajzsmirigy a bűnös!

A fogzás és fogváltás igen fontos mérföldkövek a gyermekek életében, mely több évig is eltart. A fogváltás rendszerint 6-7 évesen kezdődik, ám ha ennél később bújnak elő a végleges fogak, az a pajzsmirigy alulműködésre utalhat. A témáról dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusát kérdeztük.

Így zajlik a fogváltás

A kisgyermekek állszerkezete és emiatt fogainak nagysága és száma más, mint a felnőtteké, ezért a fogváltás igazi mérföldkőnek számít. Az első életévekben folyamatosan előbújik a 20 tejfog, majd 6-7 évesen átveszik a helyüket a maradandó fogak, sőt, újabbak is előbújnak, így összesen 32 fog tör át az ínyen.

Kép: pixabay

Az első nagyőrlők megjelenésével szinte egy időben esnek ki az alsó, középső metszők, erősebb harapást téve ezzel lehetővé. Érdemes tudni, hogy bár általában 6-7 évesen kezdődik a fogváltás hosszas folyamata, ám ha a gyermeknél korábban kezdtek megjelenni az első tejfogak, úgy nagy valószínűséggel korábban is indul meg a fogváltás.

Mi van, ha késik a fogváltás?

Olykor előfordulhat, hogy a fogváltás nem az általános időpontban indul meg, hanem előbb vagy később. Ez utóbbi esetben gyakran valamilyen betegség, pl. pajzsmirigyzavar figyelhető meg.

- A pajzsmirigy alulműködés gyakran nyilvánul meg a fogváltás késésében. Bár a betegség csecsemőknél maradandó idegrendszeri károsodásokat okozhat, ez 2 éves kor felett szerencsére már nem veszélyezteti a gyermeket, ennek ellenére ekkor is igen komolyan kell venni. Az állapot tünetei közt a fogváltás késésén túl a túlsúly, a serdülés zavara és az iskolai teljesítmény romlása figyelhető meg - mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa, aki hozzátette, hogy olykor strúma, esetleg a növekedés elmaradása is előfordulhat.

Amennyiben a betegség gyanúja felvetődik, első körben fizikális, majd vérvizsgálatra van szükség.

A világ leggyakoribb betegsége
Kutatások szerint a világ 291 leggyakoribb betegsége közül az első helyen a fogszuvasodás áll, amelynek kezeletlenül komoly következményei lehetnek. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint megfelelő kezeléssel mind a fogvesztés, mind akár a súlyos betegségek megelőzhetők.

Ekkor az orvos tapintással megvizsgálja a pajzsmirigy méretét (a golyva/strúma) gyakran kézzel kitapintható), és vérvétellel ellenőrzi az agyalapi mirigy pajzsmirigyet szabályozó hormonjának (TSH),  a pajzsmirigyhormonok : trijodthyronin (T3),  thyrocin (T4)  és a pajzsmirigy ellenes antitestek szintjét. Amennyiben a szakorvos indokoltnak tartja, úgy ultrahang vizsgálat is készül.

Hormonpótlással kezelhető

A pajzsmirigy-alulműködés leggyakrabban gyógyszeres kezelést igényel, melynek során pótoljuk a hiányzó hormonokat. Érdemes ezen kívül tisztában lenni azzal, hogy a betegség olykor jódhiány következménye, ebben az esetben megfontolandó a jód mesterséges pótlása (pl. jódozott só, jódtartalmú készítmény). A terápia megkezdése után 6-8 héttel kontroll vérvizsgálat indokolt!

 

Forrás: Budai Endokrinközpont

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.