Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem mindegy, hogy háp-háp, vagy gá-gá

Azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága, miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak. Csalás miatt és a hazai baromfiágazat védelme érdekében a NÉBIH fokozottan vizsgálta az elmúlt időszakban a fagyasztott libamáj-forgalmazókat. Ennek eredményeként foglaltak le több mint 2 tonna, mintegy 10 millió forint értékű hamisított termék.

A libamáj a gasztronómia egyik legdrágább és legnemesebb alapanyaga. Termelésének és fogyasztásának Magyarországon több száz éves hagyománya van, Márton naphoz közeledve pedig különösen nagy népszerűségnek örvend. Mivel külsőre könnyen összetéveszthető a kacsamájjal, ezért – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – az élelmiszerhamisítók is előszeretettel kísérleteznek vele.

Kép: NÉBIH

A NÉBIH mindent megtesz azért, hogy e tradicionális alapanyag kedvelőinek asztalára kizárólag igazi, minőségi magyar libamáj kerülhessen. Éppen ezért a NÉBIH KÜI munkatársai országszerte több hónapig vettek mintákat fagyasztott libamáj termékekből. Az esetek többségében a fajazonossági DNS vizsgálatok kimutatták, hogy liba helyett kacsából származott az adott termék.

Az ellenőrzéssorozat jelenlegi szakaszában több mint 2 tonna termék került forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. Továbbá a hatóság kötelezte az érintett céget az általa gyártott valamennyi „fagyasztott libamáj” jelölésű termék forgalomból történő visszahívására és hiánytalan megőrzésére a vizsgálat lefolytatásáig. Az eljárás folyamatban van, a felelős megállapítását követően az élelmiszerhamisítás elkövetője milliós nagyságrendű bírságra számíthat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.