Kacsamáj cikkek

Ismét toppon a fejes
Megkezdődött az év legrangosabb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása, a Sirha Budapest. A Bocuse d’Or döntősei pedig megtudták, hogy a fejes káposzta lesz a főszereplő zöldség a döntőben a szivárványos pisztrángból, illetve fürjből és kacsamájból készülő versenyfogásokhoz.

Rántott pecsenyekacsamáj őrülten jó körettel
Igazi ünnepi hangulatban volt Steffel Csaba, amikor ezt a remek fogást megálmodta. Külön élvezettel válogatta hozzá a garnérungot, és a végén rendkívül elégedett volt találmányával. Nekem is nagyon tetszik, feltétlenül megkínálom vele a családomat a hétvégén!

Májgaluska leves kacsamájból
Tudom, hogy egy háziasszonynak nem nagy truváj elkészíteni egy májgaluska levest, de én most veszítettem el a szüzességemet - legalábbis ezen a fronton - írja egri húsimádó barátunk. Mint hozzétette, régen tervezte már, hogy varázsol egy ilyen fogást, de valahogy mindig közbejött valami más. Most azonban egy szupermakretben megakadt a szeme a kacsaleveses dobozokon, amik a hűtőben várták az Ő hercegüket - amikből aztán gyorsan meg is vett kettőt. Először még csak kacsa alaplében gondolkodott, de kiderült, hogy van a dobozokban valamennyi máj is - úgyhogy nem csak alaplé, hanem egy répás májgaluska leves tette szebbé és finomabbá az őszüket.

Sült kacsamájas grill burger kéksajt mártással
Szuper dolog az otthoni grillezés, talán az egyik legjobb tavaszi, nyári kikapcsolódás barátokkal vagy a családdal a sütögetés. Zoltán mesterfokon űzi a grillezést.

Kedvencünk, a máj
Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés. Mármint a belsőségek közül a májat. Tudvalévő ugyanis, hogy a máj a szervezet méreganyagainak kiszűrésére szolgáló szerv, és mint ilyen, nem biztos, hogy túlságosan egészséges.

Töltött szűzpecsenye - tévés főszerkesztő módra
Tradíció, hogy ma is rendszeresen találkozom egykori televíziós kollégáimmal, főnökeimmel egy-egy finom ebédre. A most következő ínycsiklandó pecsenyét hajdani főszerkesztőm készítette a tiszteletünkre. Bátran ajánlom - akár karácsonyi menünek is! Látványos, nemes ételkülönlegesség, ráadásul hidegen és melegen is nagyon finom!
Sült kacsamáj a barátaimnak
Alaposan meglepődött idén a piacon az, aki nem olvassa a híreket, és libamájat keresett. A madárinfluenza miatt még kacsamáj is csak elvétve akadt, az is aranyárban - legalább is a fővárosban! Ezért jó, ha van az embernek saját hentese vagy baromfisa. Így aztán idén kacsamájat sütöttem a barátaimnak, amit csinos csatos üvegekben adok majd át szokásos ünnepi sörözésünk alkalmával.

Nem mindegy, hogy háp-háp, vagy gá-gá
Azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága, miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak. Csalás miatt és a hazai baromfiágazat védelme érdekében a NÉBIH fokozottan vizsgálta az elmúlt időszakban a fagyasztott libamáj-forgalmazókat. Ennek eredményeként foglaltak le több mint 2 tonna, mintegy 10 millió forint értékű hamisított termék.