Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem minden fa alszik, de mindegyiknek van pulzusa

A fákról eddig úgy tudtuk, hogy nem mozognak, legfeljebb passzívan alkalmazkodnak a környezetükhöz, így a nappal és az éjszaka váltakozásához is. Magyar és dán kutatók egy új kísérlettel kimutatták, hogy a fákban a víz nyomása néhány órás időközönként változik. Az eredmények a fák vízszállításának egy eddig ismeretlen mechanizmusát sejtetik: a fák úgymond pumpálják a vizet.

A fák a gyökerükkel felszívják a vizet, végigáramoltatják a törzsön, és a nagy részét elpárologtatják a levelük gázcserenyílásain. Mindmáig tudományos viták tárgya az a kérdés, hogy a gravitáció ellenére hogyan juttathatja fel a növény ilyen nagy magasságba a vizet. Ugyanakkor az élőlények nappali és éjszakai (ún. cirkadián) ritmusát is intenzíven vizsgálják: 2017-ben éppen ennek a témának a kutatásáért adták az élettani Nobel-díjat.

Magnólia, Kép: pixabay

Egy lézerszkenneléssel dolgozó magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport szerint a két folyamat szorosan összefügg. A lézerszkenner olyan eszköz, amellyel néhány perc alatt több millió pontban, néhány milliméteres pontossággal lehet méréseket végezni, így lehetővé teszi nagyon lassú folyamatok nyomon követését is. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont és a BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék együttműködésében végzett vizsgálattal egy éjszakán keresztül óránként mértek fel 22 facsemetét, szorosan ellenőrzött körülmények között. A korábban megismert alvómozgást csak a fák egy részén lehetett kimutatni, de történt egy új, nem várt felfedezés is.

Ritmikus vízpumpálás

- Adataink azt mutatták, hogy a fák ágai egy-két centimétert mozognak fel-le, kettőtől hat óráig terjedő, tehát az éjszaka hosszánál lényegesen rövidebb ciklusban ismétlődve - mondta Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatója.

- Korábban az volt az általános szemlélet, hogy a fákban egyenletesen áramlik a víz, és a legrövidebb, a növényeket érintő periodikus folyamat a cirkadián ritmus. Az eredményeink ezt látványosan cáfolják. Megtaláltuk az összefüggést az ágak mozgása, és a víznek a törzs mentén való áramlása között, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fa ritmikusan pumpálja a vizet. 2015-ben már megjelent egy elmélet az Erdészeti Lapok című folyóiratban Török András erdőmérnök tollából, amely leírja, hogy a fákban a vízszállításnak időben periodikusnak kell lennie. Ebben a kísérletben publikáltuk az első mérési eredményeket, amelyek hasonló jelenségre engednek következtetni - tette hozzá a kutató.

Kép: MTA

Az ábra bal oldalán a magnólia háromdimenziós modelljének oldalnézete látható. A színes vonalak jelölik azokat a magassági határokat, amelyek a pontok egytizedét tartalmazó tartományokat elválasztják. Ahogy a fa alakja az éjszaka folyamán megváltozott, ezek a tartományok is elmozdultak – ez látható a jobb oldalon. A skálát méterben adták meg, az elmozdulás tehát +/- 1 cm körüli. A képen látható, hogy az éjszaka három, egyenként kb. négy óra hosszú elmozdulási ciklus történt (Forrás: MTA ÖK)

Melegben még félelmetesebbek a pókok
Legalábbis a tökbogarak számára. Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont és a Kentucky Egyetem közös kutatásának eredményei arra is rámutatnak, hogy a biotermesztőknek vannak tartalékaik a globális felmelegedés ellenében.

növényi mozgások mindig a sejtek víztelítettségével függenek össze. Ha a fák ágai akár napszakos, akár ennél rövidebb ritmusban helyzetet változtatnak, annak az kell legyen az oka, hogy a törzsben periodikusan változik a víz áramlása, nyomása. Az eredmények publikálásakor a kutatók áttekintettek korábbi, független méréseket is. A fák aktuális víztelítettségét a törzsátmérő finom változásain keresztül lehet mérni, és ennek a napszakos ingadozását jól ismerjük. Számos, korábban publikált mérési adatsorban ugyanakkor tetten lehet érni ugyanezt a napszakosnál rövidebb periódusú, pulzushoz hasonló átmérőváltozást is, amelyeket korábban egyszerűen mérési zajnak tekintettek a kutatók.

A korábbi szemlélettel gyökeresen ellentmond, de az eredmények alapján elképzelhető, hogy a vízszállításban a perisztaltikához hasonló aktív összehúzódási folyamatok is szerepet játszanak. Természetesen további kísérletekre van szükség ahhoz, hogy a pulzálás okát és pontos mechanizmusát feltárják, de az már biztos, hogy a fák éjszaka is mozognak.

A vizsgálat eredményeit két cikkben publikálták a kutatók. Az első a mérést és annak eredményeit mutatja be, a második összeveti ezeket a korábban publikált eredményekkel, és leírja a vízszállítással kapcsolatos új felfedezéseket:

András Zlinszky Bence Molnár and Anders Barfod: Not all trees sleep the same-high temporal resolution terrestrial laser scanning shows differences in nocturnal plant movement. Frontiers in Plant Science 8 (2017): 1814.

András Zlinszky, Anders Barfod: Short-interval overnight laser scanning suggests sub-circadian periodicity of tree turgor. Journal of Plant Signalling and Behaviour 13/2 (2018).

(Forrás: MTA)

Több bioétel kell az oviban és a suliban
A magyar emberek 62%-a szeretné, hogy az óvodai és iskolai étkeztetésben kötelező legyen a vegyszermentes bioélelmiszerek használata − derült ki a Greenpeace Magyarország reprezentatív közvélemény-kutatásából. A bioalapanyagok arányát a kormány is 30%-ra növelné a közétkeztetésben 2020-ig − ehhez azonban hatékonyabb intézkedésekre van szükség a döntéshozók részéről. A Greenpeace Magyarország ezért petíciót indít, melyben azt kéri: a vegyszermentes bioalapanyagok aránya 2018-ra legalább a 10%-ot érje el az óvodai, iskolai közétkeztetésben. Erre azért is van különösen nagy szükség, mert a növényvédőszer-maradványokra a kisgyermekek a legérzékenyebbek, tudományos vizsgálatok szerint bizonyos rovarölő szerek például mérhető IQ-csökkenést is okozhatnak a fejlődésben lévő szervezetükben.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.