Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem növekszik ez a gyerek! Mi lehet a baj?

Boldogan nézzük, ahogyan gyermekünk növekszik, és végül még le is hagy bennünket magasságban. De mi a helyzet akkor, ha a gyerek nem a megfelelő ütemben fejlődik? A gyermekgyógyász szerint a probléma hátterében sokszor hormonális okok állnak!

Növekedés hormonbefolyásolással

Az emberi szervezetben minden, így a növekedés is hormonok által irányított. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan hormonok, melyek közvetlenül hatnak a növekedésre, míg mások közvetetten, más hormonok aktiválásával, blokkolásával vagy éppen azok működésének támogatásával.

Kép: Pixabay

Az egyik legfontosabb hormontermelő szervünk az agyalapi mirigy, mely két lebenyből, az úgynevezett anterior (elülső) és a posterior (hátsó) lebenyből áll. Feladata többek között az olyan hormonok termelése, melyek hatással vannak az emberi növekedésre. Ilyenek például:

  • TSH (thyreoidea stimuláló hormon)– ennek a hormonnak a feladata, hogy stimulálja a pajzsmirigyet. A nyak két oldalán elhelyezkedő szerv termelte hormonok közvetlen hatással vannak a növekedésre
  • ACTH (adrenokortikotrop hormon) –mellékvesékre van hatással, annak kortizol termelésére is. Kevesen tudják, hogy ezen anyagnak nem csak a stresszhez van köze, mivel, ha a szervezetben túl sok van belőle, az gyerekkorban a növekedés elmaradásával jár
  • LH (luteinizáló hormon) és FSH (folliculs stimuláló hormon)– ez a két hormon komoly befolyást gyakorol a nemi mirigyekre (gonad). Ezek a szervek nem csak a másodlagos nemi jellegek kialakulásáért és a szaporodás biztosításáért felelősek, de a pubertásban a kiugró növekedést is nekik köszönhetjük, így hormontermelésük elmaradása a növekedésre is hatással lehet.

Nehéz felismerni a bajt

Azt felismerni, hogy a gyermek növekedésében zavar van, nehéz feladat, mivel ezt jelentősen befolyásolják genetikai tényezők is. Ám ha a védőnő/gyerekorvos szerint is probléma lehet, úgy érdemes endokrinológushoz fordulni.

A hormonális zavarok lehetnek veleszületettek vagy szerzettek. Utóbbi esetben általában trauma áll a hátterében, ám az is lehet, hogy valamilyen más betegség idézte elő. A felismerés azért különösen nehéz, mert jellemzően a szülést követő néhány hónapban semmilyen feltűnő jellel nem találkozhatunk. Ráadásul sok szülő kivár, mivel úgy érzik, csak egy kis elmaradásról van szó, amit majd behoz a gyerek.

Érdemes tudni, hogy a hormonális okokból visszamaradó növekedés esetében a gyerekek arányaikban normálisak, vagyis minden szerv, minden csont és végtag ugyanolyan ütemben fejlődik, csak a normálisnál lassabban. Szerencsére azonban a megfelelő terápiával a növekedés megindítható, és a gyerek képes teljes növekedési potenciájának kihasználására- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Még mindig rendszertelen lányod menstruációja? Ez a leggyakoribb két ok!
A menstruáció beindulása után, a ciklus eleinte rendszertelen lehet, ám pár hónap után ez általában normalizálódni szokott. De hogy mikortól számít kórosnak a rendszertelen vérzés, arról dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusát kérdeztük.

Mit lehet tenni?

A probléma megoldása mindenképpen szakemberi segítséget igényel. Az orvos alapos anamnézist vesz fel, ami a családban előforduló hormonális betegségektől elkezdve a várandósság és a szülés részletein keresztül a gyermek és a szülők kikérdezéséig szinte mindent magában foglal. Emellett az anyagcsere betegségeket, kromoszóma rendellenességet ki kell zárni. Szükség lehet továbbá a csontok röntgen, a szervek ultrahangos vizsgálatára is, valamint vérvételre, ún provokációs vizsgálatok elvégzésére is. Az orvos a növekedési adatokat szintén elkéri, hogy azokból megállapíthassa a gyerek növekedési görbéjét, mely szintén fontos adatokat tartalmaz a szakember számára.

Az adatok birtokában jellemzően gyógyszeres kezelés mellett dönt az endokrinológus, melynek alkalmazásával a növekedési ütem javítható, ám amennyiben más betegség váltotta ki a zavart, úgy az alapbetegség terápiája (is) szükséges a javuláshoz.

(Forrás: Budai Endokrinközpont)

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.