„Örülök, hogy élek, érdekel a körülöttem lévő világ és meg akarom benne találni a helyemet” - írja az IASWECE Newsletter cikke, melyet lapunk számára Kabai Eszter óvónő fordított a járvány miatti digitális munkája részeként.
A gyerekeink születésükkor még teljesen nyitottak arra, hogy megtapasztaljanak mindent, amit az életük eléjük sodor. Egyéni sorsuk és kihívásaik ellenére ez a nyitottság sokáig jelen van, és nekünk, felnőtteknek rengeteg lehetőségünk van arra, hogy ezt a nyitottságot tovább fejlesszük.
Az életüket éppen csak megkezdő gyermekeink számára az egyetlen szükséges mantra, ami a kezdeti lépéseiket vezeti az az, hogy a világ jó. Amit mi magunknak is ismét fel kell fedeznünk. Semmilyen más hit nem fogja ennél magabiztosabban és lelkesebben továbbvezetni a bukdácsolásai és rejtélyes találkozásai során. Az életbe vetett ősbizalom nélkül a gyerekek visszahúzódnak magukba, szemük elveszti ragyogását, nem éreznek indíttatást a kísérletezésre, hogy úgy lássanak dolgokat, ahogy a körülöttük lévő felnőttek még soha nem láttak, és hogy új megoldásokat találjanak ki –legyen az kockaépítés, mosogatás vagy öltözködés.
A gyermekek ezt gondolják: a világ jó - ezért belépek, felfedezem, csodálkozom, megállok és körülnézek, megérintem és találkozom azzal, ami utamba kerül - érdeklődéssel és növekvő magabiztossággal.
A félelem viszont megbénítja a gyerekeket. Visszafordítja természetes bizalmukat, nyitottságukat és érdeklődésüket a világra. Ahhoz, hogy a gyerekek bármilyen módon fejlődjenek -, kognitívan, érzelmileg, fizikailag, - arra van szükségük, hogy könnyedén beléphessenek a mi általunk felkínált világba. Azt kell érezniük, hogy örömmel látjuk őket, és mindenek felett, hogy biztonságban vannak. Mert melyikünk lenne képes kockázatot vállalni, új dolgokat kipróbálni, ha nem hiszünk a környezetünk biztonságában?
Vannak olyan helyzetek, amikor a rajtunk kívül álló körülmények bizonytalanságot vagy annál is rosszabbat teremtenek a családunk számára. Azt is elmondhatjuk, hogy manapság bizonytalan időket élünk. Ugyanakkor gyerekeink éppen most kezdik az életüket. Tartozunk nekik az őket születésüknél fogva megillető alapvetéssel: a világ jó, hálásak és boldogok vagyunk, hogy itt lehetnek. Sugároznunk kell, hogy ez biztonságos hely számukra, hogy felnőjenek. Hogy később, jóval később, képes legyenek megküzdeni fájdalmaikkal és nehézségeikkel. De adjunk nekik időt, békességet, és teret, ahol felfedezhetik saját maguk számára a jóságot, és ahol erőssé, alkalmassá, bátorrá és lelkessé válhatnak az életre. Védjük meg őket a felnőtt lét kihívásaitól, amíg nem állnak rá készen.
Hogy mégis miképpen?
- Védjük meg őket azoktól a témáktól, amelyeket nem tudnak megérteni és megemészteni – tartogassuk a felnőtt beszélgetéseket későbbre és kapcsoljuk ki a tévét és rádiót a jelenlétükben.
- Adjunk nekik ritmust a hétköznapokban, mindezzel kiszámíthatóságot teremtve .
- Szűrjük meg az információkat! Egyszer azt mondták nekem, hogy a kisgyerekek nagyon jó megfigyelők, de gyenge értelmezők. Én és sok szülő is igaznak találhatjuk ezt. Legyen az a nagyvilág mindenféle nehézsége, közeli és távoli politikai helyzetek, a munka világának napi kihívásai, vagy saját személyes frusztrációink, dühünk és félelmeink - a kisgyerekek nem képesek ezeket értelmezni. Ezek közül egyik sem megfelelő és emészthető tartalom a gyerekek számára. Ha ezeknek mégis ki vannak téve, gyakran szorongást, idegességet, félelmet, visszahúzódást, álmatlanságot, vagy agresszív viselkedést váltanak ki náluk.
A gyerekek életében élő felnőttként lehetőségünk van arra, hogy magabiztosan álljunk a gyerekek mellett, példát mutatva számukra. Lassan kell bevezetni őket a felnőttvilágba, miközben támogatjuk őket. Mi már sokat láttunk, melyben sok vidámság, fájdalom, szenvedés, felfedezés, ünneplés, csalódás és félelem ötvöződik. Rengeteg érzés és tapasztalat birtokába jutunk, mire szülővé válunk.
Kérdés, hogy mi felnőttként milyen formában látjuk a világot? Ahogyan az gyakran mutatja magát, vagy amiben megtalálhatjuk a saját utunkat ahhoz, hogy magabiztosan higgyünk a világ jóságában? Nagyon fontos, hogy törekedjünk erre a hitre, mivel gyermekeink tőlünk várják az útmutatást, hogy hol kezdjék keresni helyüket a világban. Utánozzák legmélyebb, legbelsőbb érzéseinket és meggyőződéseinket, és ezek tartóoszlopként vezetik őket tovább, amikor szükségük lesz rájuk. Nekünk is fontos visszatalálnunk ehhez.
- Sétáljunk, találjunk vissza a természetbe, idézzünk fel jó dolgokat, amelyekben részünk volt.
- Kezdjük és fejezzük be a napot hálát adva az életünkben lévő jó dolgokért - bármennyire nehéz is lehet ez időnként.
- Szedjünk egy kis csokor vadvirágot vagy amit a természet éppen kínál – egyetlen hópehely csodája vagy az olvadó hó alól éppen előbújó krókusz, hóvirág vagy egy szép fényes alma – ezek bármelyike emlékeztethet bennünket az univerzum csodáira.
- Nézzünk fel az égre és gondolkodjunk el azon, hogyan köti össze a Föld összes emberi lényét ugyanaz a csillagos égbolt.
- Keressünk egy verset, még ha eddig nem is nagyon érdeklődtünk a versek iránt - elég néhány verssor is- másoljuk egy darab papírra és tegyük ki a hűtőre.
- Emlékezzünk vissza egy fontos személyre és a vele való kapcsolatunkra, ami segített valamikor életünk során.
- És figyeljük meg, hogy apró lépésenként, a nehéz idők ellenére, hogyan tudjuk újra felfedezni, hogy a világ valóban jó.
Szilárdan állok a világban,
Biztosan haladok utamon,
Szeretet hatja át belső lényem,
Remény vezeti minden tettem,
Bízom minden gondolatban,
Ez az öt dolog segít a világban állnom,
Ez az öt dolog vezet a célomhoz.
