Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öleld meg a Dunát május 8-án!

Ne cicózz tovább, hanem tedd azt, amit tenned kell, és fejezd ki szereteted az iránt a folyó iránt, amit Dunának hívunk! A Mindspace mindent elrendez, megszervez és elintéz, a vállalkozó budapestieknek csak egy negyedórát kell az életükből a szeretetteljes akcióra szánniuk.

Nem kötelező, ám erősen ajánlott programod lehet május 8-án megölelni a Dunát. A Mindspace nonprofit szervezet a Danube Flow – Hív a Duna! rendezvénysorozat keretében valósítja meg minden magyarok álmát, a Duna-ölelést!

Kép: Piac & Profit/Fényes Gábor

A szervezők 2000 embert várnak, akik az Erzsébet híd és a Szabadság híd között emberláncot alkotva, egymás kezét fogva szimbolikusan megölelik a Dunát. Nincs más teendő, mint jelentkezni az eseményre, eljönni május 8-án este fél 7-re, és megszeretgetni a folyót!

A két híd közötti területet szektorokra osztották, a beosztás, illetve az eseményre való jelentkezés az eventbrite Öleld meg a Dunát címszó alatt érhető el. A résztvevők, amint elfoglalták az előre lefoglalt helyüket, a Mahart jóvoltából megszólaló hajódudára fogják meg és engedik el egymás kezét. A mega-Duna-ölelés flash mob a tervek szerint negyed óráig tart majd.

A Mindspace csapata szeretné kékbe öltöztetni az eseményt, ezért minden résztvevőt egy kizárólag erre az alkalomra gyártott kitűzővel ajándékoz meg azzal a hátsó szándékkal, hogy az eseményből hagyomány lesz.  Azok között, akik komolyan belemerülnek a nyolc eseményből álló rendezvénysorozatba, és legalább három Hív a Duna!-eseményre ellátogatnak, értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A Danube Flow – Hív a Duna! összes eseménye vállalati-civil együttműködés keretében a Coca-Cola Magyarország támogatásával valósul meg. A programsorozat célja, hogy az év tavasztól nyárig tartó időszakában a Dunát és annak fenntartható használatát népszerűsítse.

Pici gesztus, óriási poén. Légy a része!

Május 1-jén nyitott a Balaton! Színes, izgalmas programok várnak!
A szkeptikusok szerint nem érdemes májusban a Balatonra menni, mert szinte minden zárva van, és nincs olyan program, amiért érdemes volna útra kelni. Ráadásul a szállás szinte ugyanannyiban kerül, mint a nyári csúcsszezonban. Egy új kezdeményezés azonban korábbi kezdésre buzdítja szolgáltatókat, és igazán izgalmas, színes programokkal csalogatja a Balatonhoz a vendégeket.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.