Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Ölj meg, anya! Nem akarok tovább szenvedni!"

Diane Pretty évekig olyan betegségben szenvedett, amely miatt teljesen mozgásképtelenné vált, nem volt képes magát ellátni, emberek közé járni, teljes életet élni. Betegsége miatt állapota egyre súlyosabbá vált, amikor arra kérte a férjét, hogy vessen véget szenvedéseinek.

A férfi úgy döntött, eleget tesz felesége akaratának, előtte azonban azt kérelmezték a bíróságtól, hogy a nő halála után ne emeljenek ellene vádat emberölés miatt. Az asszony minden nemzetközi fórumnál próbálkozott, ám sehol sem segítettek neki. Végül 2002-ben a betegség végképp legyőzte szervezetét. Természetes halállal hunyt el.

Jó halál. Magyarul ezt jelenti az eutanázia szó (eu=jó, Thanatosz:halál). Mégsem használjuk ezt a kifejezést, nem véletlenül. A kegyes halál körüli viták Diane Pretty halála óta sem csillapodtak, évente egyszer-kétszer biztosan bekerül a híradókba egy-egy hasonló eset, amely gondolkodóba ejti az embereket: vajon az élet értékét akkor is szem előtt kell tartani, ha az az élet már nem teljes, már nem emberhez méltó?

Az eutanázia pártolói abban hisznek, hogy gyógyíthatatlan, rendkívül fájdalmas, illetve végstádiumban lévő betegségben szenvedők esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családtagoknak, sem pedig a társadalomnak. Vagyis ha az embernek joga van az élethez, akkor legyen joga a halálhoz is, amennyiben az megmenti a vegetatív állapottól. Nehéz kérdés, ám érdemes elgondolkodnunk rajta: vajon mi mit tennénk, ha látnánk, hogy egyik szerettünk szenved, és nincs már értelme az életének? Hagynánk, hogy a halál mellett döntsön, vagy a szeretetünk azt diktálná, hogy ne hagyjuk elmenni?

Még kegyetlenebb a kérdés, ha a szülőknek kell dönteniük gyermekük életéről. Debbie és Darren Wyatt azonban ilyen helyzetbe került, amikor kislányuk 2004-ben császármetszéssel megszületett. A baba agya, veséje, tüdeje súlyosan károsodott, siket és vak volt, az orvosok mesterségesen táplálták és lélegeztették. A szakemberek a rengeteg vizsgálat után úgy találták, nincs értelme a további szenvedésnek, az anya és az apa azonban valamilyen csodára vár...

A kérdés tulajdonképpen csak elmélet, hiszen a különböző országok törvényei szabályozzák ezt a kérdést is. Magyarországon csak a passzív eutanáziát engedélyezik, azt is csak meghatározott esetekben. A beteg akkor utasíthatja vissza az életmentő beavatkozást, ha olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mai állása alapján gyógyíthatatlan és rövid időn belül halálhoz vezet.

Hogy miért ez a szigorú szabályzás? Emlékeznek még a Fekete Angyalra, az ápolónőre, aki nyolc idős embert segített át a túlvilágra? A szakértők szerint a probléma pont az, hogy túl sok az olyan eutanázia, amelybe nem egyezik bele a beteg, ez pedig emberölés.

Ám a kérdés még így is lebeg a szemünk előtt, lehetséges, hogy úgy kellene átgondolnunk, mi lenne akkor, ha mi feküdnénk magatehetetlenül, vegetatív állapotban egy kórházi ágyon?

Sz.F.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.