Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Október 1.: Idősek világnapja - öregedjünk tudatosan!

1991 óta október 1. az Idősek világnapja, ezért ránéztünk erre a nagyon is jelentős számú rétegre, hogy milyen alternatíváik vannak, egyáltalán ki számít idősnek, és hogyan lehet ezt az életszakaszt is élménydúsan megélni.

Fotó: Pinterest

De mit is jelent az, hogy tudatosan megöregedni?

Törekvés arra, hogy legyenek céljaink, igyekezzünk megóvni az egészségünket, gondoskodjunk magunkról anyagilag és éljük meg tartalmasan ezeket az éveinket is. Hiszen az évek száma pusztán egy tény arra nézvést, hogy régebb óta vagyunk fiatalok, mint mások.

Azt pedig mindnyájan érzékelhetjük, hogy a 21. század szépkorú polgárai teljesen másképpen élnek, mint az őket megelőző generációk.

A nyugdíj nem elég!

Ezzel együtt, van az a pont, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy öregszünk. Először talán az ötvenes éveink derekán jön a felismerés, hogy pár év múlva nyugdíjasok leszünk, és azonnal kapcsolódik ehhez egy félelmetes kérdés: de miből fogok megélni?!

Hogy erre legyen jó válaszunk, nagyon fontos feltérképezni a konkrét anyagi helyzetünket, kilátásainkat. Nézzük meg, mikor lépünk nyugdíjas korba, számoljuk ki, mennyi lesz a várható ellátás, és azt is, mennyiből tudunk majd kényelmesen megélni. Ha úgy érezzük, a két összeg nem fedi egymást, érdemes valamilyen előtakarékosságba kezdeni még az aktív évek alatt.

Meglehet, hogy érdemes egy olyan munkahelyre átigazolni, amit régen úgy mondtak ’nyugdíjas állás’ – vagyis ahol nem probléma a korunk és ilyen módon kiegészíthetjük az ellátást; illetve választhatjuk azt is, hogy nem megyünk nyugdíjba.

De akár az is elképzelhető, hogy karrierváltásra lesz szükségünk - netán igényünk -, hogy olyan foglalkozásunk legyen, amit bármely életkorban gyakorolhatunk.

Életmódváltás = hosszú élet

"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell" Fotó: Pinterest

De nem csak az anyagi vonatkozása érdekes a felismerésünknek, hanem az egészségügyi is. Ha eddig gátlástalanul kizsákmányoltuk testünket – rossz étkezéssel, sok alkohollal, kevés alvással, dohányzással, a ’no sport’ elvét követve – akkor itt az ideje, hogy változtassunk életmódunkon. Csökkentsük a cukor és a zsír bevitelét, így megelőzhetjük a magas vérnyomás, a különböző szív-  és érrendszeri betegségek, vagy a diabétesz kialakulását. Ugyanakkor építsük be az étrendünkbe a magas kalcium tartalmú élelmiszereket, mert ezzel megelőzhetjük a csontritkulást. Meglepő lehet, de nem a tej a legjobb forrása a kalciumnak, hanem a mák! Tíz dekában 1400 mg van - és ezzel máris elérjük az ajánlott mennyiséget, ami 1000-1500 mg. Vigyázat, túlzott fogyasztása érelmeszesedéshez vezethet. Ami az ivást illeti, elégedjünk meg alkalmanként egy-egy pohár vörösborral, viszont fordítsunk gondot arra, hogy elegendő folyadékot, főleg vizet igyunk. Tegyük le a cigarettát és kezdjünk el sportolni! Napi fél óra séta is tökéletesen megteszi. Ügyeljünk arra is, hogy pihentető legyen az éjszakánk, mert a legfőbb regenerálószerünk maga az alvás.

Pallérozzuk elménket!

Fotó: Pinterest

A testünk mellett a szellemünk frissen tartása is legalább annyira fontos. Ehhez is számtalan lehetőség áll rendelkezésre, az olyan egyszerűektől kezdve, mint az olvasás, keresztrejtvényfejtés, sakkozás, társasozás, kártyázás; az olyanokon keresztül, mint egy szakma kitanulása, egy új nyelv elsajátítása, egészen a diplomáig. A világ legidősebb friss diplomása, az olasz Giuseppe Paterno, 97 évesen szerezte meg oklevelét idén nyáron, filozófia-történelem szakon, de tovább szeretné képezni magát, hogy meglegyen a doktori fokozata is. Ebből is látszik, hogy a kor nem akadály!

Az a bizonyos bakancslista

Aki egész életében arról álmodozott, hogy táncos lesz, vagy festő, keramikus, nosza, vágjon bele!

A külföldi utazásnak ugyan nem kedvez a jelenlegi járvány-helyzet, de belföldön lehet kalandozni, ráadásul 65 év felett ingyen. Hiszen ingyenes a MÁV, a VOLÁN és a BKK is, de 65 év alatt is jelentős kedvezményeket kapnak a nyugdíjasok. Menjünk színházba, moziba, múzeumba –  ha félünk a fertőzéstől, egyre több online lehetőség közül választatunk.

Ne adjuk fel hobbyjainkat, akkor se, ha családunk számít a segítségünkre. Találjuk meg a helyes egyensúlyt a velük való törődés és a magunk öröme között.

https://giphy.com/gifs/r52xR8XLhq1Zm

A nagyszülő nem bébiszitter - a gyerek nem ápoló

Ez oda-vissza kényes kérdés lehet. Sokszor elvárásokkal teli a szülő-gyerek kapcsolat felnőttkorban.

Az aktív, fiatalos, sportos nagyszülő óriási kincs, de pont ennek az energiának köszönhetően alighanem van (még) állása is; és/vagy egy nagyon aktív magánélete. Ez sok esetben konfliktusokat okoz, mert a fiatalok úgy érzik, nem számíthatnak szüleikre. Fontos megértetni gyerekeinkkel, hogy bár imádjuk őket és az unokáinkat, nem szeretnénk teljesen feladni egyéb kapcsolatainkat, szenvedélyünket sem. De ugyanígy el kell fogadnunk a másik oldalt is. Megérteni, ha nekik nincs idejük meglátogatni minket, ha más programot preferálnak.

Fotó: Pinterest

Ma már nagyon ritka az, hogy egy háztartásban több generáció él együtt, sőt, az se gyakori, hogy egy ingatlanon lennének a fiatalok az idősekkel. Ezért aztán kényes kérdés, hogy ki fogja ápolni a szülőket, nagyszülőket, ha ők már nem lesznek képesek ellátni magukat. Ez ugyanis nem pusztán odaadásról szól. Sokszor az idősebbek szeméremből nem szeretnék, ha családjuk fürdetné, tenné tisztába őket; de az is előfordul, hogy testi adottságaik, vagy betegségük jellege miatt nem lehetséges az otthoni ápolás. Készüljünk fel erre is! Nézzünk meg gondozóházakat, idős otthonokat, nyugdíjas lakóparkokat, hogy ha majd később úgy érezzük, kényelmesebben lennénk egy ilyen intézményben, pontosan oda kerüljünk, ami számunkra megfelel.

Ezt akár le is írhatjuk, hogy segítsünk a családunknak az intézkedésben. Ugyancsak segítség mindenki számára, ha írásban nyilatkozunk arról, mi legyen velünk betegség esetén. Visszautasíthatjuk az orvosi ellátást, de akár az életmentést is, illetve megbízhatunk valakit, hogy döntsön helyettünk. Mindezekre a megfelelő dokumentumokat ki kell töltenünk és közjegyző által hitelesíttetni.

Végrendelet

Fotó: Pexels

Ha már közjegyző… Nos, nem kötelező előtte végrendelkeznünk. Amennyiben kézzel írjuk, elegendő a saját aláírásunk, ám amennyiben a végrendelet több oldalas, akkor mindent oldalt szignóznunk kell. A számítógépen írt és onnan kinyomtatott végrendelet nem számít saját kezűnek. Ilyenkor két tanúra is szükség van. Kivételes esetekben lehet szóban is végrendelkezni. Ez egy nagyon fontos lépés, és voltaképpen nem függ össze még az idős korral sem, tehát, ha komolyabb vagyonnal (ingatlan, műtárgy, autó) rendelkezünk, bármilyen életkorban célszerű megejteni. Sajnos nem minden családban megy egyszerűen az öröklés, tehát sok csúnya pert lehet megúszni, ha erről időben gondoskodunk.

Fotó: Pinterest

Belső béke

Vannak megbocsájthatatlan bűnök, de érdemes lelki vizsgálatot tartanunk, ki az, akire feleslegesen haragszunk, vagy ki az, akit mi bántottunk meg. Ha látunk arra esélyt, hogy egykori sérelmeinken átlépjünk; illetve mi magunk bocsánatot kérjünk, megtapasztalhatjuk, milyen felszabadító, ha ezeket a viszonyainkat rendezzük.

Elfogadás kell ahhoz is, hogy belássuk, életünk véges. Ennek mentén pedig érdemes azt is meghagynunk, milyen körülmények között szeretnénk elbúcsúzni a földi létünktől. Az egyházi szertartásokon túl lehetőség van arra is, hogy személyesebb hangvételű temetést kérjünk, hogy távoztunk olyan legyen, amilyen életünk is volt.

Ez a nap az Idősek világnapja, figyeljünk rájuk ma még jobban, de persze ne csak ezen az egyetlen napon. Hiszen végtelen bölcsesség élettapasztalat halmozódott fel bennük és úgy tudnak majd tovább élni az emlékeinkben, ha történeteiket, anekdotáikat  átmentjük magunknak és a következő generációknak.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.