Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Őrület! A gondolatolvasó sapka serkenti az agyat!?

Kanadai kutatók azt állítják egyszerű döntéseket képesek kiolvasni az emberi agyból, ha infravörös fénnyel sugározzák be a fejet.

A tanulmány bemutatta annak lehetőségét, hogy egy ember egyszerű választását két ital közt 80 %-os pontossággal dekódolják, az agyszövet által elnyelt közel infravörös tartományú sugárzásból.

"Ez az első rendszer mely képes választásokat dekódolni spontán gondolatokból." - mondta Sheena Luu a Torontoi Egyetemen doktorálni készülő biomérnök, aki a kutatást Tom Chau felügyelete alatt vezette.

Az infravörös közeli tartományba tartózó fény hullámhossza nagyobb, mint a látható fényé. A kutatás elején kilenc felnőtt önkéntes egytől ötig terjedő skálán osztályozott nyolc italt. Ezután fejre erősített száloptikával besugározták a pre-frontális kérget, miközben az alanyoknak számítógépen két italról mutattak ábrákat, és gondolatban el kellett dönteniük, melyiket választanák.

"Amikor az agy aktív, a vér oxigéntartalma nő és a koncentráció mértékétől függően több vagy kevesebb fényt nyel el." - mondta Luu. "Egyes emberekben, az agy sokkal aktívabb ha valamit nem kívánnak, más esetekben akkor aktívabb, mikor valamit kívánnak."

Miután a számítógépbe programozták az alanyok egyedi agyi aktivitásának mintáit, melyeket összefüggésbe hozták a korábban rangsorolt italokkal, a kutatók 80%-os pontossággal meg tudták mondani, mely italt választotta gondolatban az alany.

Egy másik kutatás feltételezte, hogy az agyi aktivitás monitorozható lenne még mielőtt a döntés létrejönne, egy amolyan gondolatolvasó sapka segítségével, mely megjósolhatná, mit is tennénk. A kísérlet célja elsősorban a választási lehetőségek biztosítása olyan gyermekek számára, akik nem képesek beszélni vagy mozogni.

 www.medipress.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.