Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öt jel, hogy a gyereked szektába keveredett

Különösen a kamaszkor idején, az identitáskeresés korszakában jellemző, hogy gyermekeink csoportokat, társakat igyekeznek keresni maguknak, s ilyenkor a legnagyobb a veszély, hogy az intellektuális éhségüket valamilyen,számunkra talán ismeretlen, vallási közösség,szekta fogja kielégíteni.

De honnan tudhatjuk, hogy valóban erről van szó ? A szektákkal kapcsolatos negatív felhangot főként a nagy ún. történelmi egyházak adták, ezért ki kell emelni öt magatartásmódot, amely a szektákra és tagjaikra jellemző lehet, amelyek esetén el kell gondolkodnunk:

  1. Fekete-fehér látásmód

Gondolkodása átveszi a szekta jó és rossz, fekte és fehér szemléletű gondolkodását. A valóságot nem látja árnyaltan, csak a "mi",tehát a közösség és a kívülállók ellentétét kommunikálja.

  1. Radikalitás

Szigorúan és kérlelhetetlenül ítéli  meg önmagát és másokat is. Öltözködése, magatartása,egész személyisége erőteljesen megváltozik. Az általa igaznak vélt világszemléletet bármilyen eszközzel képes érvényre juttatni.

3. Leegyszerűsített problémamegoldás

A kérdésekre, problémafelvetésekre sematikusan, betanult képletek alapján reagál.

  1. Függőség

 Túlzottan szoros kötődés az adott vallási csoporthoz, akár napi szintű kapcsolattartás formájában. Családjával, korábbi barátaival lazul a kapcsolat, míg vallási vezető és a közösség ellenőrizheti ,és befolyással bírhat magánéletének több területére is.

  1. Exkluzivitás

Különlegesnek, kiválasztottnak éli meg életét és hitét. A csoportból való kilépés pedig az üdvösség elvesztésével fenyeget. Összességében jellemző, hogy a szekta tagja nem tud és akar kommunikálni más vallási közösségekkel, egyházakkal.

És mit tegyünk?

Ha úgy érezzük,gyermekünk nincs jó helyen, fontos, hogy őrizzük meg nyugalmunkat, ne hisztériázzunk,és ne is álljunk neki kioktatni. Ezzel pont az ellentétes hatást érjük el. Próbáljuk végig fenntartani vele  a kommunikációt,érdeklődjünk,hogy miért fontos számára ez a közösség,mit kap itt.

Közben tájékozódjunk, szerezzünk információkat a közösségről,akár mi magunk is látogassunk el a rendezvényeikre!

Ha pedig a későbbiekben úgy dönt, hogy elhagyja családját,mindig hagyjuk nyitva az ajtót,kapja meg a lehetőséget a visszatérésre!

Forrás: Máté-Tóth András: Szekták vallásszociológiai megközelítésben www.vallastudomany.hu  http://www.apologia.hu/religion/adv-parents.html


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.