Az én programomat szakember dolgozta ki és tanította be tíz nap alatt, majd a növendékek kaptak egy csinos forgatókönyvet, hogy el ne felejtsék. Minden gyakorlat fontos, a sorrend is, hogy egyetlen testrész, izomcsoport se maradjon ki. Vannak keményebb és pihenősebb részek, vannak konduktív és nyújtó elemek, oda-vissza műveletek, hogy ne legyen izomláza a szorgalmas növendéknek. A megfelelő helyen - fűszer gyanánt - jógagyakorlatok frissítik, üdítik a testet-lelket.
A hatás lenyűgöző. Ha nem éreztem volna, de éreztem, a visszajelzések igazolták. Kétszer is. Merthogy volt egy hosszabb kihagyásom. Ismerősök, rokonok és üzletfelek spontán és őszinte elragadtatással állapították meg, hogy milyen remek formában vagyok, jól nézek ki, és hogy mennyit fogytam, illetve akkor, amikor ez kellett, mennyit híztam.
A súlyosabb, ám érthető következmény az volt, hogy sokan, szinte mindenki kedvet kapott az én testedző programomra. Álltam rendelkezésre. Elmondtam az elméleti hátteret meg a gyakorlati tennivalókat, sőt, én balga lélek még az írott koreográfiáról is szót ejtettem. Ezt nem kellett volna..
Mindenki kérte a forgatókönyvet. Mindenki meg is kapta, noha elmagyaráztam, hogy ezt előbb látvány után meg kell tanulni. Sok a szokatlan fordulat, látszólag logikátlan a sorrend, úgyhogy hasznos lenne, ha legalább egyszer végignéznék, aztán elemenként megtanulnánk, majd jöhet a puska. Pl. a fejenállás. Az emberiség jelentős része nem tud fejen állni, de mindenki megtanítható rá. Nagyon egyszerű trükkje van, csak kell hozzá egy tanító. Kedv híján súgható egy pótgyakorlat. Szintén segédlettel.
Senki nem tartott rá igényt. Egyetlen jelentkező akadt, aki visszajelzett, hogy megpróbálta ugyan, de nem megy. Még vele sem jutottunk el a bemutatóedzésig. Szorgalmasan másoltam a nyolc gépelt oldalt, külön randevúztam az érdekeltekkel, hogy átadjam a nemes dokumentumot. Átéreztem, hogy a bámulatos hatás mellett az egyik legnagyobb vonzerő a papírtorna hely- és időtakarékossága. Megteszi egy puha szőnyeg vagy strandmatrac. Annyi hely kell hozzá, hogy az ember a két karját vízszintesen kinyújtsa, meg amennyi a testmagassága. Nem kell edzőterembe menni - mínusz utazási idő és pénz -, nem kell drága fitness-cuccokat vásárolni, se ruhát, se eszközt, se gépet. Nincs kéretlen közönség, nincs szégyenkezés, ha még nem elég ügyes a testedző. Tükörbe se kell nézni, ha nem akarja valaki, bár az nem éppen ártalmas kontroll, de önkontroll. A gyakorlatok elég változatosak ahhoz, hogy egyhamar ne unja meg az ember, ha pedig haladó fokozatba lép, van mód a nehezítésre.
A végeredmény mégis totális pedagógiai csőd lett. A PR első szintje tökéletesen működött, a kedvet felébresztettem, de annyira már nem, hogy a második, a tanulási fázisig bárkit is eljuttassak. A kudarc okain töprengve rájöttem: az elszántságot növelni kell, az eredménynek pedig árat szabni.. Semmi sem lehet ingyen. Még az sem, ami valójában ingyen van. Ha belegondolok, én a saját épülésemre annak idején tisztes összeget szántam. Ennek csak egy eleme volt a papírtorna, egyébként az egyetlen, ami magányosan, szakember nélkül folytatható volt abból a kellemes 10 napból a kis holisztikai szanatóriumban. Annak a kompakt programnak egyetlen egységét sem lehetett kiszakítani, még ha a tornáról azt is hihette az ember. Pedig nem volt rajta copyright. Láthatóan. A testedzés iránti készség azonban keményen le van blokkolva. Pénzzel nyitható. Az a szanatórium ma már nem is olyan kicsi és legalább a duplájába kerül, de nincs panasz a forgalomra.
Talán ha szervezek egy pénzes csoportot, persze drágán bérelt teremben, megfelelő előírásokkal, tilalmakkal és kötelmekkel, akkor az árától lesz értéke az én papírtornámnak Kár volt feladni lányok! Merthogy fiúk még ideáig se jutottak..
Faragó Judit
