Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rád is szüksége van valakinek...

Amikor úgy érezzük, hogy nincs értelme az életünknek, gondoljunk azokra is, akiknek mégis sokat jelentünk. Akiknek szükségük van ránk...Korán reggel a metróba siettem. Egy kedves idős hölgy szólított meg a reggeli rohanó forgatagban.

 

-"Kedves, merrefelé kell mennem a Klinikákhoz?" - Gondolataimból felriadva, az elvégzendő feladatok litániájában elmerülve, hirtelen visszatértem a valóságba, s útba igazítottam a nénit.

Megköszönte, majd a karom után nyúlt. Kétségbeesett szemével azt mondta, hogy segítsek neki lejutni ezen a félelmetes mozgó masinán. Erősen belém kapaszkodott, majd a fellépés után, a szerelvényhez közeledve picit megnyugodott.

A feszültségét oldandóan megkérdeztem tőle, mi a baj, miért megy a kórházba? Megtudtam, hogy már meggyógyult, csak kontrollra megy. Az igazi baj, hogy élete társa, szeretett férje elhagyta, s már csak azt várja, hogy vele lehessen újra, a temetőben.

Szíven ütött az idős hölgy elkeseredettsége. Éreztem, hogy mondanom kell valamit, amivel a pesszimizmusát elűzhetem.

-"Ne tessék ilyet mondani. Addig vagyunk ezen a földön, míg feladatunk van." - bukott ki belőlem eme bölcs gondolat, így hajnali hét óra tájt, egy mozgólépcsőn, útban a föld alá.

-"Igaza van" - csillant fel a néni szeme. "Van egy öt éves unokám. Kicsi kora óta én nevelem, mert a szülei dolgoznak. Igen, neki szüksége van rám." S ebben a pillanatban átvillant a néni agyán a feladata, az evilági küldetése.

Biztos vagyok abban, hogy ez a néni, ezzel az egy gondolattal megtalálta élete értelmét. Hiszen kellenek a bölcs gondolatok, a célok, a tervek, az elvégzendő feladatok, hogy minden reggel mosolyogva tudjunk felkelni, hogy legyen erőnk küzdeni a mindennapokban, s tudjunk örülni, ha valami sikerül. Mert az a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, a lelke nyugodt legyen, és harmónia járja át a lelkét.  

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.