Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sakura, mint a tisztaság és az egyszerűség eszménye

A japán ősznél talán csak egy szebb van, és ez nem más, mint a tavasz. Április hónap elején kezd rügyezni a sakura (cseresznye virág), a természet feléled. Japánban a tavasz kezdete jelenti az igazi újévet, hisz ekkor kezdődik az új tanítási év is.

A cseresznye - akárcsak hazánkban - Japánban sem egy időpontban virágzik, ami részint a japán szigetek észak-dél irányban elnyúló elhelyezkedése miatt, másrészt a különböző fajták eltérő virágzási ideje miatt alakul így. A helyi televíziók és rádiók időjárás jelentéseiben igyekeznek előre közölni a virágnyílás várható idejét. Ezt az előrejelzést az emberek mindig nagy érdeklődéssel várják, hiszen időben kell tudniuk mikorra várható, hogy felkészülhessenek a "virágnézéssel" egybekötött ünnepségekre. Még így is komoly feladat, és szervezési munka a fesztiválok előkészítése, mert a virágzás időpontját az időjárás alakulása is befolyásolja, és összesen csak pár napig tart.

A virágnéző ünnepségeket (japánul hanami) az egész országban mindenütt megtartják, a virágzás idejétől függően néhány hét eltéréssel. A cseresznyevirágok nagyon érzékenyek és finomak, alig néhány napig lehet megtekinteni a virágzó fasorokat, utána a virágszirmok lehullanak. Ezt a pár napot a japán emberek alaposan ki is használják. Van, aki családostul, van, aki a munkahelyéről, kollégákkal vonul ki egy közeli parkba, vagy kirándulóhelyre, ahol leterítenek egy pokrócot, ételt és italt visznek magukkal, esznek, isznak, tréfálkoznak, énekelnek, esetleg régi táncokat járnak, azaz egy piknikkel ülik meg a tavasz beköszöntét.

A füvészkerti program zártkörű részét április 5-én délelőtt 10 órakor az ELTE rektora, Dr. Hudecz Ferenc nyitja meg, Nabekura Shinichi japán nagykövet úr megtisztelő jelenlétében. A piknik a Füvészkert japán kertjében kap helyet: padokra, leterített pokrócokra ülhetnek kedves vendégeink, hogy megcsodálhassák a japán cseresznyék és magnóliák virágait. A piknik ételeit és italait az autentikus japán gasztronómiai hagyományok szerint válogatjuk össze.

Mindezek mellett a Kert kastély épületének nagytermében kiállítás nyílik, melyen botanikai témájú könyvek, fotók, illetve bonsai-ok kapnak helyet. A piknik ideje alatt egy emlékfa kerül elültetésre a meghívott vendégek jelenlétében. A Sakura ünnep házigazdái: Dr. Hudecz Ferenc az ELTE rektora, az ELTE Botanikus Kertje, az ELTE Kelet-Ázsiai Tanszéke, az ELTE Egyetemi Könyvtára.

A Sakura ünnep díszvendége: Nabekura Shinichi Magyarország japán nagykövete. A Sakura ünnep meghívott vendégei: Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár, dr. Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár.

A vendégek jelenlétében kerül elültetésre egy emlékfa. A Füvészkert lehetőséget biztosít arra is, hogy a jelenlévő vendégek, illetve az idelátogató nagyközönség örökbe fogadjon sakura csemetéket, melyek ünnepélyes elültetésére április 13-án kerül sor a lágymányosi cseresznyéskertben, melynek fái japán ajándék növények.

A sakura nagyon sok művészeti alkotás témája, rengeteg vers és dal örökíti meg e nemes növényt. A virágnak szimbolikus jelentése van, mivel a virágok rövid élete a tisztaság és egyszerűség eszményét tükrözi.

Az ArtUnio - KoRenArt Egyesület és a Füvészkert együttműködésében lehetőség nyílik képzőművészeink számára a helyszíni alkotásra. Az egyesületnél regisztrált művészek alkotásaiból kiállítás nyílik, melyet mind a Füvészkertben, mind az egyesület szentendrei galériájában meg lehet tekinteni.

A program nyitott, nagyközönségnek szóló része április 6-15-ig tart. Ebben az időben a látogatók letelepedhetnek a fűre (aki nem hoz magával plédet, az kaphat a Füvészkerttől kölcsönbe), vagy a padokra, és akár piknikelhet is, miközben gyönyörködik a virágzó cseresznyefákban.

Akinek megtetszik, otthonra is vásárolhat egy fiatal fát, vagy ami ennél is nagyszerűbb, örökbe fogadhat egyet. Ezeket az örökbe fogadott fákat a Füvészkert szakemberei fogják elültetni az ELTE lágymányosi kampusza melletti Cseresznyéskertben április 13-án 13 órakor.

A programhoz kapcsolódóan az Egyetemi Könyvtárban "Japán kultúra és hagyomány az ELTE gyűjteményéből" c. kiállítás nyílik.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.