A párkapcsolatban élő nők fele három-hat együtt töltött év tapasztalata után már nem kötné össze az életét jelenlegi partnerével. A férfiak boldogabban élik meg az együttlétet, csak ötödük választana másik partnert.

A házasságok időtartama viszont riasztóan lerövidült. Amíg nem rég még átlagosan tizenkét évig maradtak együtt a párok, ma már épphogy öt évig bírják egymás mellett. De sok házasság bomlik fel három éven belül.

A szakítás okainak toplistáját a félrelépés vezeti. Az egyszeri megingást a többség még megbocsáthatónak tartja, de a tartós hűtlenséget már nem. Előkelő helyet foglal el a listán, amikor a partnerek csak hosszabb együttélés után döbbennek rá arra, hogy a közös életvitelről alkotott elképzelésük alapvetően különböző. Ez akkor válik egyértelművé, amikor az egyikük, a munkájára hivatkozva, rendszeresen elhárítja a másik közeledését, vagy az élet központi kérdésévé időigényes hobbija válik. A túlzott lojalitásból is sok konfliktus eredhet.

A szülőkkel vagy az ex-társsal ápolt rendkívül szoros kapcsolat a jelenlegitől sok energiát vonhat el. Ha valaki úgy gondolja, hogy a hétvégeken fontosabb velük, és nem a jelenlegi partnerével együtt lennie, akkor ott valami nem stimmel.

A konfliktusok további forrása, ha a partnerkapcsolaton belül a társak nem becsülik eléggé egymást. Ne akard a partneredet úgy nevelni, mintha a gyereked lenne! Különösen a nyilvánosság előtt okozhat ez kínos perceket. Az állandó megaláztatás egy idő után a legtürelmesebbek számára is elviselhetetlenné válik.

Azok, akik hosszú ideig élték a szinglik önálló életét, gyakran nehezen tudnak alkalmazkodni egy szorossá váló kapcsolatban. Meg kell szokniuk, hogy a döntéseket többé nem egyedül hozzák.

Aki a vacsoránál csak úgy, mellékesen említi meg, hogy munkahelyet változtatott, az nem értette meg a párkapcsolat lényegét. Ezzel a magatartással akaratlanul is azt jelzi, hogy a jövőben is külön utakon szeretne járni. Az életfelfogás különbözősége néha csak évek múlva derül ki.

Ha az együttlétek csak az ágyban eltöltött kellemes órákra szorítkoznak, a kapcsolat kezdettől fogva ingatag alapokon áll. Ha a partnereknek nincs semmilyen közös tevékenységük, érdeklődési körük, vagy nincs egyetlen terep sem, ahol együtt szeretnének lenni, akkor a kapcsolatnak nincs túl hosszú jövője.

Szakemberek segítségét is kérhetik a kapcsolatukban mélypontra került párok. De egy pár két emberből áll, ezért a kapcsolatot csak közös akarattal lehet megmenteni. Természetesen segíteni csak azon lehet, aki tudatosan akar változtatni, és felismeri, hogy erre egyedül nem képes.

A párterapeuták mindig azt ajánlják, hogy a nagyobb veszekedések elkerülése érdekében minél előbb beszéljétek meg, hogy min akartok változtatni a kapcsolatotokban.

Legyen ez a mottó: beszéljünk meg mindent!

Egy konfliktust felismerni és megoldani, vagy legalábbis a nagyobb drámát elkerülni, nehéz feladat. Mégis, ha a párod viselkedésében kivetnivalót találsz, szóvá kell tenned. Más út nem létezik. Különben a közös életetek kényszerkapcsolattá alakul, amelyikben csak az időjárásról vagy a bulvárlapok pletykáiról esik szó, egyébként pedig mindenkinek megvan a maga élete, sőt, néha a külön lakása is.

Még mindig jobb kibeszélni a kezdődő problémákat, mint az elmérgesedett helyzetben, a veszekedés hevében vaskos sértéseket vágni egymás fejéhez.

Lehet, hogy ilyenkor már késő megkérdezni önmagadtól, miért is nem beszéltetek már korábban erről?

Mert a beszélgetést nem helyettesíthetik azok a kirohanások, amelyek a kipucolatlan cipővel kezdődnek, a neveletlen gyerekekkel és a kibírhatatlan anyóssal végződnek. Legalább ennyire értelmetlenek az általánosítások is, az olyan mondatok, mint: "Én mindig csak gürcölök, te soha nem csinálsz semmit!" Nincs értelme így szemrehányást tenni. A partnered ezek után segíteni nem, de duzzogni garantáltan fog. Magatartásának megváltozásához az kell, hogy ő is elismerje annak szükségességét, de legalábbis tegyen úgy (elsőre ennyi is elég).

A varázsszó a szerepcsere.

A partnerkapcsolatok zöme ugyanis azért megy tönkre, mert a partnerek az együttlét teljes ideje alatt ugyanabban a szerepben mozognak.

Tipikus példa, amikor a férfi az örökké segítőkész apa, a nő a gyámoltalan gyerek szerepét tölti be a kapcsolatban. Attól kezdve, hogy egyikük már nem érzi jól magát a szerepében - és ezt a partnere nem veszi észre -, konfliktushelyzet alakul ki.

A legjobb az állandó szerepváltás lenne, de ha idáig nem tudtok eljutni, akkor legalább osszátok meg a szerepeket. Nyugodtan megkérdezheted a társadtól: "Takarítani akarsz, bevásárolni vagy a gyerekekkel foglalkozni?". Ennek megvan az az előnye is, hogy világossá válik számára, mivel is jár egy-egy feladat ellátása. Így nem vetődhet fel többé az a vádló kérdés: "Mit csinálsz te valójában egész nap?"