Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Segítség, elhízott a gyerekem!

A Pécsi Tudományegyetemen működő centrum feladata lesz a már meglévő prevenciós tevékenységek, az elhízás megelőzésére irányuló szakmai kezdeményezések összehangolása, fejlesztése és népszerűsítése, egységes nemzeti koncepció kidolgozása, szakmai továbbképzés, oktatási anyagok összeállítása, egészségfejlesztési modulok kifejlesztése a gyermekek életének első ezer napjára.

 

Kép: PTE

A gyermekgyógyászat és betegségmegelőzés legismertebb szakmai szervezetei – a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet – Molnár Dénes, a PTE egyetemi tanára kezdeményezésére a közelmúltban közös nyilatkozatban kötelezték el magukat amellett, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a gyermekkori elhízás járványszerű terjedésére és súlyos következményeire, oktatási programokat dolgoznak ki a gyermekorvosoknak, védőnőknek és szakembereknek.

Az „Összefogás a gyermekek egészségéért” kezdeményezés résztvevői most megtették az első fontos gyakorlati lépést a gyermekkori betegségek megelőzéséért: támogatásukkal létrejött a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján Magyarország első, regionális gyermek-prevenciós központja. A létrehozók szándéka szerint a központ elindítása egy mintaprojekt lesz, így – a tapasztalatok tükrében – a kezdeményezést a jövőben az egész országra kiterjesztenék.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntőjében kifejtette: „A mintaprojekt helyszínéül a szakemberek azért a pécsi gyermekklinikát választották, mert az már évek óta az Európai Elhízástudományi Társaság minősített centrumaként, nemzeti és európai gyermekdiabétesz regiszterként működik, több európai multicentrikus kutatásban vett részt, intervenciós és prevenciós programokat dolgozott ki, és szoros együttműködést alakított ki óvodákkal, iskolákkal, házi gyermekorvosokkal és védőnőkkel.”

Kép:wikimedia

„A gyermek-prevenciós központ feladata lesz a már meglévő prevenciós tevékenységek, az elhízás megelőzésére irányuló szakmai kezdeményezések összehangolása, fejlesztése és népszerűsítése, egységes nemzeti koncepció kidolgozása, szakmai továbbképzés, oktatási anyagok összeállítása, egészségfejlesztési modulok kifejlesztése a gyermekek életének első 1000 napjára” – mondta el Decsi Tamás professzor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója, a PTE Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója.

Molnár Dénes, a PTE Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanára, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a gyermek-prevenciós központ ötletgazdája és vezetője rámutatott: „Az első ezer nap azért kapott kiemelt figyelmet, mert ez az az életszakasz, amely alapvető befolyással van a fiatalkori és felnőttkori elhízásra. Ekkor zajlik le az úgynevezett metabolikus programozás, és alakul ki – egy életre szólóan – a zsírsejtek száma. További fontos célja a központ tevékenységének, hogy a kormány által bevezetett megelőzési intézkedések – például a menza program – elfogadottságát elősegítse a pedagógusok, gyermekek és családok körében szervezett találkozókon.” – hangsúlyozta a professzor.

Az összefogásban résztvevő szakmai szervezetek megállapodtak abban is, hogy a mintaprojekt módszertanát, tapasztalatait egy szakmai konzultáció keretében megosztják az illetékes kormányzati és döntéshozó szervezetekkel is. A központ egy speciális vérnyomásmérő eszközt is kapott a megalakulás alkalmából a Nestlé Hungáriától, amelynek köszönhetően a gyermekek vérnyomását a lehető leggyorsabb és legprecízebb módon tudják megmérni.

Te is tudsz segíteni egy beteg gyereken, csak egy telefon!

 

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.