Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sikeres vállalkozás pandémia idején

Gáncsos Nikolett tíz évig dolgozott spa-menedzserként, amikor úgy érezte, nincs már hová fejlődnie az amúgy sikeres, elegáns cégnél. Egyre erősödött benne az elhatározás, hogy saját lábára áll. 2020 januárjában alapította egyéni vállalkozását, The Planner néven. Aztán beütött a Covid, de Niki nem bizonytalanodott el. Sőt! Az első év tapasztalatairól, sikereiről mesél.

Mi adta a kezdő lökést, hogy saját vállalkozást indíts?  

Több mint tíz évig dolgoztam menedzserként a szépségiparban. A cég sikeres volt, de egyre kevesebb kihívást találtam a munkámban. Nem éreztem már azt, hogy van hová fejlődnöm. Találtam egy uniós pályázatot, támogatták a munkanélküliek vállalkozóvá válását. Én ugyan nem voltam munkanélküli, viszont önmagában a vállalkozóvá válás, mint olyan, érdekes lehetőségnek tűnt.  Részt vettem a programban, egy néhány hónapos képzésen, ami segített definiálni, hogy mi is lesz majd pontosan ez a vállalkozás. Azt tapasztaltam, hogy a virtuális asszisztencia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Úgy láttam, a cégek részéről egyre nő az igény arra, hogy valaki levegye a vállukról azoknak a feladatoknak a terhét, amikhez nem kell feltétlenül az irodában ülni. Erre a támogató munkára találtam ki a The Planner-t.

The Planner: több mint egy asszisztens, a megoldások szakértője, Fotó: Stiglincz Gábor

Mit csinálsz pontosan?

Az első szlogen, amit kitaláltam: „asszisztens egy órára, vagy akár egy életre”. A szervezés, a precizitás, az emberekkel való kommunikáció, a cégvezetők, vagy adott esetben vállalkozók munkájának a támogatása és segítése illik a személyiségemhez. A feladatom lehet a közösségi médiaoldalak kezelése, adminisztratív teendők, weboldalak kezelése, szövegírás, szervezés, összefoglaló néven virtuális asszisztencia. Alkalmazkodom a megbízóimhoz. Közel másfél év elteltével azt mondhatom, hogy brand építéssel, online marketinggel, social media managementtel és azzal a fajta virtuális asszisztenciával foglalkozom, ami nem feltétlenül csak üzleti támogatást, hanem esetenként személyi asszisztenciát is jelent. A szépségiparban szerzett kapcsolataimnak köszönhettem az első ügyfeleimet. Kozmetikai cégeknek segítettem kialakítani az arculatukat, beindítani a közösségi oldalukat, blogokat írtam. Egy vegán ételeket készítő cégnek szerveztem meg a webshopját, amikor megszűnt a vevőkkel való személyes kapcsolattartás. De építőipari céggel is dolgoztam már, az adminisztrációban, számla és teljesítményigazolások kezelésében működtem közre. Szeretem,  hogy mindazt, amiről most beszélünk, bárhonnan el lehet végezni az internet és egy laptop segítségével. Viszont nem vagyok az a típus, aki  hosszútávon egy helyben tud ülni, de azért szerencsére vannak olyan ügyfeleim is, akiknél fontos a személyes jelenlét. Tegnap is egy forgatáson voltam, ahol az ügyfelem modelljeit, kiemelt statisztáit én koordináltam.

The Planner, Logó grafika: Kovásznai Klára

Melyek azok a képességeid, amik segítettek az üzletépítésben?

Fontos az emberismeret, az empátia, a jó szervezőképesség. Minden új partnernél egyedi helyzetben találom magam. Gyorsan rá kell hangolódnom az új megbízókra, egy-egy új problémára, és lehetőleg gyorsan, a megoldást is meg kell találnom. Ez mindennap inspirál.  Elengedhetetlen, hogy elérhető és rugalmas legyek. Jól kell beosztanom az időm, de gyakran másokét is. Meg kellett tanulnom jól priorizálni, a a feladatok között egy helyes sorrendet felállítani, hogy tudjam, éppen mikor, mi a legfontosabb. Nemcsak az ügyfél érdekében lényeges a precizitás, hanem a saját energia-, és időbeosztásom miatt is. Minden ügyfelemnek külön mappája van, tudom, hogy kinél, hol tartok a folyamatokban. Mindenféle színes jelöléseket, kategóriákat használok ezekben az applikációkban, vagy akár csak a levelezésben. Fontos, hogy kövessem a változásokat, megismerjem annak a területnek az újításait, az innovatív megoldásait, amiben épp dolgozom. Az is lényeges, hogy naprakész legyek a különféle új szoftveres megoldásokban, programokban, amiket virtuális asszisztenseknek, vagy mondjuk közösségi média menedzsereknek, kreatív területen dolgozó szakembereknek készítenek el.

Hogyan hatott rád és a friss vállalkozásodra a vírushelyzet okozta bezárás, korlátozás?

Kérj és megadatik! Egyre jobban működik az életemben ez a fajta vonzás törvény. Amikor az elején, tavaly márciusban, még tényleg nem tudtuk, hogy hova fejlődik, és meddig fog tartani ez az egész, akkor döbbentem rá, hogy igazából én ezt akartam, nekem ez a helyzet nem idegen. Itthonról szerettem volna dolgozni. A vírushelyzet lendületet adott ennek az egésznek, mert a világot minden abba az irányba terelte, hogy az emberek otthonról is képesek legyenek dolgozni. Szerencsés vagyok, hogy nekem ez sikerült. Sokat tettem érte, de én a maximumot hoztam ki a vírushelyzetből. Gyarapszik a partnereim száma, a sikeres megbízások után ajánlanak másoknak is. Erősödik a kapcsolati háló, ami nélkülözhetetlen a sikerhez. Az új feladataim 90 százaléka innen származik.

Fotó: Stiglincz Gábor

Mit gondolsz, mi lesz a ’The Planner’-ből egy év múlva?

Hiszek benne, hogy növekedni fogunk. Már van egy munkatársam, mert nem győzöm egyedül. Úgy szeretném látni, hogy legalább egy vagy két projektmenedzserrel dolgozom. Szeretném elérni, hogy jobban definiálódjanak maguk a kategóriák, a szolgáltatási körök. Mindenki a legerősebb képességeit kamatoztathassa a feladatok megoldásakor. Nagyon szerettem volna az idei évben, hogy legyenek külföldi ügyfeleim, és szerencsére ez is megtörtént. Egy kedves barátom Amszterdamban élő két ismerősének is ajánlott. Általuk is új, izgalmas területen szereztem tapasztalatot: az online szórakoztatás, az online színház területén. Adatbázist készítettünk, hírlevél marketinget dolgoztunk ki.

Mi javasolsz azoknak, aki bár szeretnének a saját lábukra állni, eddig nem mertek belevágni a saját vállalkozásba?  

Azt tanácsolom, hogy vegyenek egy nagy levegőt és vegyenek elő egy üres papírt. Engedjék el a fantáziájukat és írják le, hogy mit csinálnának a legszívesebben. Aztán fogalmazzák meg, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy megvalósuljon.  Ne az akadályokra fókuszáljanak, ne kifogásokat keressenek, hanem járjanak nyitott szemmel, és dolgozzanak annak érdekében, hogy ezt el tudják érni. Én azt mondom, hogy nagyon fontos az, hogy az ember ki merje mondani, és meg tudja fogalmazni azt, hogy mit akar az életben, onnantól pedig már talán egy kicsit könnyebben jönnek a dolgok, vagy jobban figyel a jelzésekre, a lehetőségekre.

Fotó: Stiglincz Gábor

Már hallom a kétkedőket, akik erre azt mondják, hogy jó, jó, de megélek belőle? Te megélsz belőle?

Én abszolút megélek belőle. Nyilván meg kellett tanulnom, hogy milyen kiszámíthatatlan egyébként ez a fajta életmód. Nem kapok hónap elején egy összegben fizetést. Vállalkozóként mindig innen-onnan jönnek a bevételek különböző időpontokban. Anyagilag is tervezni kell. De azt kell mondjam, hogy a tavalyi év végére elértem és meg is haladtam azt az összeget, amit régen a ’biztos munkámmal’ kerestem. Ha az ember olyat csinál, amit szeret, és amiben jó, akkor beérik a gyümölcs.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.