Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szájharmónia

Ha össze kellene állítanunk egy listát azokról a dolgokról, amiket szívesen halogatunk, a fogászati vizsgálat minden bizonnyal sokaknál előkelő helyen végezne. Pedig ma már nincs okunk a félelemre, a modern fogászati kezeléseknél az injekción kívül nem érzünk más kellemetlenséget. Irreális félelmeink leküzdésével nemcsak magunknak teszünk jót, hanem jó példát mutatunk a gyerekeknek is, akik így a rendszeres fogászati ellenőrzést és kezelést ugyanolyan természetesnek érzik majd, mint a rendszeres hajmosást vagy a sportot.

Hogyan szokja meg a gyerek a fogászati rendelőt?

Ha a szülők életében helye van a rendszeres fogorvosi ellenőrzésnek, akkor ahhoz a gyermek is hozzászokik, magától értetődő lesz a számára, hogy elmegyünk megnézetni a fogainkat. Ilyen esetekben, ha a fogászati rendelőben nyitottak rá, érdemes magunkkal vinni a gyereket, és minden kényszer és nyomás nélkül javasolni neki, hogy maga is üljön be a székbe, hogy a fogorvos belenézhessen a szájába.

Kép: pixabay

A legtöbb fogorvos ilyen helyzetekre kisebb ajándékkal, matricával készül, így a fogászati látogatás pozitív élményt jelent majd a gyerek számára. Nagyon fontos, hogy a saját félelmeinket és fenntartásainkat ne ragasszuk át rá. Ha mi magunk komoly félelmekkel küzdünk a fogorvosnál, akkor a gyereket inkább más családtag vigye vizsgálatra, aki nyugodtan, higgadtan és természetesen tudja fogadni a fogászat légkörét.

Mit tehetünk azért, hogy a fogászati vizsgálat pusztán ellenőrzés maradjon?

Ahhoz, hogy a fogorvos a gyerek fogait a lehető legjobb állapotban találja, szükséges, hogy időben megtanítsuk a gyerekeknek a napi kétszeri fogmosás szokását és a helyes technikát.

A világ leggyakoribb betegsége
Kutatások szerint a világ 291 leggyakoribb betegsége közül az első helyen a fogszuvasodás áll, amelynek kezeletlenül komoly következményei lehetnek. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint megfelelő kezeléssel mind a fogvesztés, mind akár a súlyos betegségek megelőzhetők.

A fogápolást gyakorlatilag az első néhány tejfog megjelenése után el lehet kezdeni. Az első években hasznos, ha a szülő mossa a gyermek fogát – gyengéden, körkörös mozdulatokkal letisztítva az összes fogfelszínt. Így érzik, tanulják meg a gyerekek a helyes mozdulatokat, és megszokják a tiszta fogak érzését. A legjobb, ha kisgyermekkorban kialakul az az igény, hogy este semmiképpen nem fekszünk le fogmosás nélkül, és a reggeli készülődéshez szintén rutinszerűen hozzátartozik a fogmosás. Számtalan színes, mintás gyermekfogkefe kapható, és a fogkrémek között is nagy a választék. Keressünk együtt olyat, amit a gyerek szívesen használ, és az ízét is szereti, ezzel is vonzóbbá tehetjük számukra a mindennapos fogápolást.

Kép: wikimedia

A fogmosások közötti időben, és édesség gyanánt is jó alternatíva a cukormentes rágógumi: édes íze miatt szeretik a gyerekek, de a cukorkákkal ellentétben nem károsítja a fogakat, sőt, számos előnyös hatása van. A rágógumi tisztítja a fogfelszínt, és serkenti a nyálképződést. A nyálnak jelentős védő és tisztító szerepe van a szájban: gyakorlatilag átmossa a fogakat, és a bővebb nyál a baktériumok számát is csökkenti.

Az elmúlt években egyre növekszik az igényesség és a tudatosság az egészséggel kapcsolatos dolgokban, az pedig természetes, hogy minden szülő igyekszik mindent megtenni, hogy a gyermeke egészséges és boldog életet élhessen. Fogorvosi szemszögből ennek fontos része az egészséges és ápolt fogazat, mely a táplálkozástól kezdve az önbizalmon át sok mindent befolyásol. A mindennapi döntéseinkben gondoljunk erre is, a következő három pillérre alapozva a fogak védelmét: a fogakra káros anyagok fogyasztásának csökkentése, a fogak megfelelő tisztítása és a rendszeres fogászati ellenőrzés.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.