Lúdvérc, libamál,
Három gúnár kiabál,
Napnyugatnak-támadatnak száll,
Száll a kakukk fészkére,
Ki lesz kakukk vesztére?
   (Mondóka)

A száll a kakukk fészkére megjelenését 1962-ben osztatlan lelkesedéssel fogadták olvasói és kritikusai, jóllehet a polgárpukkasztó beat nemzedék hatásait tükrözi, és az akkortájt formálódó, ellenkultúrának nevezett mozgalom több majdani eszméje is vezérmotívumként ível át a regényen. 1975-ben Jack Nikolson és Louise Fletcher főszereplésével Milos Forman rendezett belőle filmet, amelyet nemrégiben a húsz legjobb film közé sorolt az amerikai Film Intézet.

 A filmes adaptáció öt Oscart nyert.

 Merész egy könyv, ennyit illik már most itt az elején, kezdetkor, bevezetőül, kedvcsináló gyanánt mondanom, írnom, említenem, bár azt szokták ugye mondani, hogy a jó cégérnek nem kell a reklám, de azért jó erről a könyvről, remekről, nagyformátumról beszélni.

 Egycélú lendülettel van tele, izgalmas cselekménybonyolítással, frappánsan, kitűnően megformált jelképrendszerrel. Bizarr de mégis hiteles emberábrázolás jellemzi, azonosulnunk nem olyan nehéz a szereplőkkel, még ha nem is normálisak, de egyrészt ki az, másrészt meg mi választ el tőle minket attól, hogy ne legyünk mi is bekasznizva négy fal közé, a tébollyal, kirekesztve, bezárva a kinti világtól. Ahol nem kívánatosak az önfejű, a szabályokat betartani nem tudó, nem akaró, makacs, nyakas emberek, akik csak élni akarnak, nem megfelelni másnak, legyen az a család, baráti kör, állam, satöbbi.

 A színhely egy elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A főszereplő, ha itt lehet ilyen jelzővel élni, Randle Patrick McMurry, akit áthelyeztek egy Pendletoni Büntetőgazdaságból. Kórlelet és esetleges kórkezelés miatt került gyógyintézetbe. Harmincöt éves. Még nem volt nős.

Szolgálati Érdemkeresztet nyert Koreában, mert kitörést szervezett egy kínai fogolytáborból. Később parancsmegtagadás miatt lefokozzák és leszerelik. Később parancsmegtagadás miatt lefokozzák és leszerelik. Ezt követően utcai verekedésekben és kocsmai botrányokban vesz sorozatosan részt, miért is őrizetbe vételére került sor, életveszélyes fenyegetés, garázdaság, tettlegesség, testi sértés, tiltott szerencsejátékban való ismételt tetten érés címén, majd egy ízben erőszakos nemi közösülésért tartóztatják le.

 De az intézetben sem adja fel szenvedélyeit, és önmagát, hiszen kártyabajnokságokat rendez, és örökös harcban áll a főnővérrel, aki ragaszkodik elveihez, és nem akar engedni a szigorú szabályaiból.

 De Murry elintézi hogy a rabok, akiknek egyébként nagy része önként vonult be a intézet falai közé, kedvenc tévéműsorukat nézhessék,  elviszi őket horgászni, és nőket csempész be.

 A történetet egy hórihorgas, két méteres indián meséli el, aki magának az írónak, Ken Keseynek az alteregója, aki süketnek tetteti magát, és igazán szótlan egy fickó, de nekünk olvasóknak és szobatársának, McMurrynak megnyílik, és sok mindent megtudhatunk gyermekkoráról, az indiánok hányatatott életéről, és kitelepítésükről, az Amerikai állam szíves jóindulatából, akik mindent pénzzel próbálnak elintézni.

 Murry kihasznál minden alkalmat és ügyet, hogy a maga oldalára állítsa a főnővértől függő embereket, akik nehezen adják be a derekukat, mert félnek, hogy dugába dől azon álmuk, céljuk, hogy egyszer még teljes értékű tagjai lehetnek a Kinti világnak, ahonnan is Bekerültek.

 A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.

 Bár az ápoltak többségének esze ágában sincs sokszor azon törni a fejét, hogy ha jól tartja magát, előbb vagy utóbb visszatessékelik, mint kigyógyultat a társadalomba, mert köszönik, szépen jól vannak idebent, még akkor is, ha válogatott ínyencségekkel tömik őket gyógyszer részről, néha kapnak egy kis áramot, verést, de még mindig jobb nekik Idebent, mint Odakint, ahol nincsenek otthon.

 Sokuk vallja azt, hogy e világ az erőseké. Létezésünk szertartása azon alapszik, hogy az erősek a gyengékben bíznak- Így van, tudomásul kell venniük. Nincs rendben, de még ez a legjobb megoldás. Fogadjuk el, mint a természet törvényét. A nyulak is elfogadják kiosztott szerepüket ebben a szertartásban, és erősebbnek ismerik el a farkast.

 Védekezésül viszont a nyúl ijedős és ravasz, és likat váj a földbe, abba bújik, ha a farkas arra csatangol. Így éli túl a veszélyt. Tudja, mi telik tőle. Párharcra nem hívja ki a farkast. Miért, talán okosan tenné? Mit gondolsz?...

Vázolja fel helyzetüket Murry legnagyobb ellenlábasainak egyike, egyik társa, Harding.

 De Murry győzni akar, és ha áttételesen is, hát győz, de bizony csúnya véget ér ő maga, hiszen a könyv végén olyan sorozatos sokk terápiának vetik alá a retteget emeleten, ahova senki nem kerül szívesen, hogy már csak egy tolószékhez láncolt emberi roncs lesz, akinek ábrázatán valami miatt mégis ott leledzik a letörölhetetlen gunyoros, fölényes, magabiztos mosoly.

 Utolsó tettként jól helyben hagyja a főnénit, és ellátja a baját, kékre-zöldre veri, és senki nem avatkozik közbe.

 A mesélő végül nem akarván így látni őt, egy éjszaka egy párnával addig szorítja a fejét, amíg meghal, ő maga pedig betöri az egyik ablakot, és kiszökik a gyógyintézetből.

 Lehet, a végén Kanadában kötök ki, de még asszem, előbb megállok a vízesésnél. Szeretnék körülnézni Portlandba, Hott Riverbe és a Columbiába, hátha megvan valaki a régiek közül a faluból, aki még nem itta magát hülyére. Látni akarnám, mire vitték, mióta a hatóság kivásárolta őket az indiánságból. Hallottam, hogy a törzs maradék része halásztanyát épít cölöpökön a sok millió dolláros vízi erőmű körül, és a túlfolyóban szigonyozzák a lazacot. Nagyon nem bánnám látni. De inkább csak nézelődni akarnák a vízesés tájékán, amíg az agyam egy kicsit kitisztul.

SOKÁIG ELVOLTAM, HIÁBA.

 Első regény ritkán robban olyan fergeteges erővel az irodalmi életbe, ahogyan Ken Kesey regénye. Könyve azok közé tartozik, amelyek egy allegorikus, mélyebb jelentés tolmácsolása mellett, egyidejűleg a félelmetes realitás erejével hatnak. A lázadó írás nyomasztó, ugyanakkor katartikus, felemelő olvasmány.

 A szerző az amerikai irodalom beváltatlan ígérete maradt.

Móritz Mátyás