Köszöntöm a kedves olvasót - régen találkoztunk. Az új sorozatban - ahogy ígértem - arra törekszem, hogy bemutassam a legkülönbözőbb személyiség-tipológiai rendszereket. Vállalt célom, hogy segítsek az olvasónak megismernie (és így jobban értenie, elfogadnia) önmagát és partnereit (a szó legtágabb értelmében).

            A személyiség nagyon sok összetevője közül (hol, mikor, milyen életszituációban él az illető, milyenek a személyközi (interperszonális) kapcsolatai, a testi és a genetikai jellemzői, hajlamai, stb.) első sorban a lelki (érzelmi) és a szellemi (intellektuális) sajátosságokkal foglalkozó tipológiákat mutatom be, éppen azért, mert ezek az összetevők nehezebben vehetők észre, mint a zárójelben felsoroltak.

            A tipológia típustant jelent. A legrégibb - leírt - típustan lassan háromezer éves, ami azt bizonyítja, hogy az ember "már a görögök" idejében próbálta könnyíteni helyzetét önmaga és mások megértésében.

Az idéző jel használatát két dolog is indokolja. Az egyik, hogy ez egy kifejezés, beszédfordulat része (hasonlóan a "Már a latinok" kezdetű mondatokhoz), a másik pedig arra utal, hogy itt nem csak  az ókori görög birodalomról és kultúráról van szó, hanem arról a korról, amelyet a fentírtak jellemeztek. Hiszen ez idő tájt születhetett az áyurvéda tipológiája is, amely mind a mai napig nagyon hatékony segítséget nyújt az ön- és partnerismerethez.

Az óvatos fogalmazást indokolja, hogy jó okunk van feltételezni: ezek a tipológiák már jóval az írásbeliség előtt létrejöttek. Sokáig szájhagyomány útján terjedtek, miközben csiszolódtak is. A könnyebb "rögzítés" érdekében verses formát öltöttek (hiszen a rím, az időmérték vagy a hangsúly ilyen, a megjegyzést könnyítő szerepet is betölt), s az írás megjelenése után is megőrizték verses formájukat.

(A "pedagógus" szóban ott van a "láb", a "sétál" gyökere /pédia, lásd: orto- (helyes, igazi, jó -péd).  A régi korok tanítója a kertben sétált a tanítványaival, s közben - a mozgás, a járás ritmusát is felhasználva - együtt mondták, memorizálták a megtanulandót.(A "pedagógus" szó etimológiájához hasonlóan "logikátlan" napjainkban a "walkman" szó keletkezése ~sétáló ember, és semmi konkrét utalás rádióra vagy magnóra, főleg nem a kettőre együtt...) 

Visszatérve a tipológiákhoz: A személyiség viszonylag stabil, de nyitott, így dinamikus struktúra. Szó szerint így tanítom (néha séta, járás, gyakrabban utazás, vezetés közben), mert nagyon fontosnak tartom ezeknek a jelzőknek a hangsúlyozását. Van  tehát egy viszonylagos stabilitásunk (Mit vársz egy kolerikus pasitól?), de életfogytiglan tanulunk, mert nyitottunk vagyunk, és mozgunk: költözünk és változunk - ahogy ezt el is várja tőlünk ma már a társadalmi környezet is. (Korábban csak konvertálható tudást kért, de ma már a 3L az "elvárása": Life long learning.)

            Pszichológiai szempontból nagyon kevés az  úgynevezett natív: velünk született tulajdonságunk, és képesek vagyunk halálunk percéig tanulni: szocializálódni. Ez optimizmusom egyik forrása. Tudom, hogy néhány kivételtől eltekintve minden pszichés és intellektuális személyiségjegyünk tanult - tehát módosítható, megváltoztatható, akár ellentétébe is átfordítható.

            A velünk született sajátosságok is duplikáltan vannak bennünk, mert lappangva, elfojtva, vagy fel nem vállaltan bennünk van legalább a hajlam az ellentétükre is (mint az örökölt, de nem megnyilvánult, hanem rejtett - recesszív - genetikus és más program). Minden hasonlat sántít, de gondoljunk csak arra, ahogy a jin feltételezi, s ugyanakkor tagadja és kizárja a jangot - ám  ez a két minőség időnként átmegy egymásba.

            Mindez meglehetősen sommás kinyilatkoztatásnak tűnik, de ígérem, hogy részletesen kifejtem minden eddigi kijelentésemet.

            A bőség zavarával küzdünk: nehéz tehát eldönteni, hogy milyen rendszerben, milyen sorrendben ismerkedjünk a tipológiákkal. Egyetértek azzal, hogy ilyenkor mindig valamilyen "demokratikus" rendező elvet jó keresni: hadd rangsoroljon az. A legtöbben, legtöbbször az abc-hez fordulnak ilyenkor - kezdhetnénk tehát az ayurvédával, hogy zárjunk majd a viszkózus temperamentummal.

A mi esetünkben szerencsésebbnek tűnik úgy rangsorolni a tipológiákat, hogy melyik hány lehetőséget tartalmaz az emberek megítélésére. Nyilvánvaló, hogy legkönnyebb mindössze két csoportba sorolni az őket (jobb- vagy baloldali az illető), de ez a legkevésbé árnyaltabb képet adja. Minél több a csoportok, osztályok stb. száma, annál nehezebb eldönteni, hogy melyik tipológiai dobozból lóg ki legkevésbé az emberünk, ám annál pontosabb is lehet a becslésünk abban a tekintetben, hogy bizonyos helyzetben mit várhatunk el tőle. Szerintem így adható az olvasóknak a legtöbb segítség az ön- és partnerismeret bővítéséhez, ezért ebben a sorrendben mutatom be a tipológiákat.

Először - és ezt más is indokolja - az introverzió-extroverzió dimenzióval foglalkozunk tehát (ez a befelé-, illetve kifelé-irányultságot, fordulást jelenti).

Természetesen most is várom a reagálásokat, és továbbra  is van