Valójában már a kezdet-kezdetén megjelenik ez az igazságtalanság a fiú csecsemők nagyobb halandóságában.
A nehéz indulás A Bibliát nyilvánvalóan férfiak írták, innen az a kegyes önámítás, hogy a nőt a Jóisten a férfiből alkotta meg. A helyzet sajna éppen ellenkezőleg áll: eredendően mindenki nőnek indul, csak aztán történik egy kissé ügyetlenre sikeredett beavatkozás, melynek folytán a magzat elindul a férfivá válás rögös útján. Bizony itt számos akadályt kell ahhoz venni, hogy végül valóban egy férfinek nevezhető, összecsapott képződmény megkezdje szomorú végzete beteljesítését.
Igazán nem volt jó ötlet, hogy az XY-os kromoszómájú nedves, lüktető kis masszából a női nemi hormonok hatására alakuljon ki a férfi agy. A történet dióhéjban annyi, hogy a fiú magzatban a hatodik hét táján megkezdődik a férfi nemi hormon termelődése, s ez az agyban női nemi hormonná alakul át, és a férfias nemi irányultság és identitás kialakítását az agyban női nem hormon receptorok végzik. Innen az a furcsaság, hogy a terhesség megtartása végett adott extra női nemi hormonok még a lány magzatokat is maszkulinizálják! (A lányokat egyébként egy vérükben keringő fehérje védi meg saját női hormonjaik férfiasító hatásától.) Hát ez érezhetően eléggé megbízhatatlan eljárás. Elég egy rossz időzítés, kicsivel több vagy kevesebb női nemi hormon, vagy az a bizonyos átalakító enzim az agyban, s máris meglehetős zavarok támadnak; férfiak születnek, akiknek nemi vágya férfiakra irányul, ezt nevezzük homoszexualitásnak, vagy férfiak születnek, akik nőnek érzik magukat, ezt nevezzük traszvesztitizmusnak. A homoszexualitás és traszvesztitizmus egyébként nem betegség, hanem a férfiasság gyártási technológiájából következő lehetséges variáns. Még azt sem lehet mondani, hogy gyártási hiba, hiszen a terhesség alatti stressz, a sokadik fiúterhesség egyaránt eredményezhet homoszexualitást, aminek evolúciós értelme valószínűleg a testvér hímek szaporodási versengésének szabályozása.
Ha tovább vizsgáljuk a férfi gyártási tervét, egy másik, meglehetősen drámai következményekkel járó gyengécske megoldásra bukkanunk. Az Evolúció szimmetrikus állatokat teremtett szimmetrikus idegrendszerrel, ami azt jelenti, hogy az agyban mindenből kettő van: két frontális lebeny, két temporális lebeny, stb. Ez elég nagy luxus, ha mind a két félteke ugyanazt csinálja, s ráadásul felmerült az irányítás problémája is; nem jó ha egy szekeret két ökör kétfelé húz.
Lett tehát egy főnök, egy vezető félteke (a bal), és persze a millió egyéb funkciókat is kezdte az Evolúció szétszortírozni. Ebbe aztán bejött egy újabb gazdaságossági szempont: a férfi és a női nem eltérő szerepe a szaporodásban és az együttes túlélésben. Ez ugye elmegy vadászni, de ha elmegy, jó lenne, ha haza is találna. Az egyik féltekébe, nevezetesen a jobbféltekébe, ezért belepakolta az Evolúció a vizuális-téri funkciókat, a koordinált nagy, testi mozgásokat, a veszélyészlelést, a globális figyelmet, és mondjuk úgy, hogy az artikulált ordítást. Legyen ez a férfiaké, mondá. A balféltekét pedig otthonosan berendezte a beszédre, a bogyók és gombák felismerését és elkülönítését lehetővé tevő analitikus gondolkodásra és elemzésre, a fókuszált figyelemre, s ezt adta a nőknek. Így van aztán az, hogy a nők a verbalitásban, a finom mozgásokat igénylő feladatokban (zokni stoppolás) sokkal jobbak, mint a férfiak, akik viszont a téri feladatokban és a nagy mozgásokban verhetetlenek. Ez idáig rendben is
volna, csakhogy mivel eredendően mindenki agya női agy, megint kellett egy trükk, amivel amolyan vadászó-halászó-harcolgató férfi agyat lehet csinálni a női agynak induló szivacsos állományból. A férfiak szerencsétlenségére itt megint valami evolúciós buherálásáról van szó; valamit az eredeti céljától eltéríteni, átalakítani. Ugye ez vagy sikerül, vagy nem. Nos a terv ötletesen megint azt használja ki, hogy a fiú magzatnak előbb-utóbb lesz egy kis heréje, az meg elkezd majd férfi nemi hormont termelni; használjuk fel hát ezt a férfiúi tulajdonságok kifejlesztésére. Vagyis a férfi nemi hormonok serkentsék a jobbfélteke növekedését és kicsit lassítsák a balféltekéét, a női nemi hormonok meg fejlesszék a balféltekét, de ne a jobbot.
Sajnos a dolog nem vált be igazán, csakhogy itt nem lehet reklamálni. A fiúmagzatok ugyanis nem azonos mennyiségű nemi hormont termelnek, androgén hormon receptoraik száma és érzékenysége is különböző, s ráadásul az anyákban is termelődik férfi nemihormon kisebb nagyobb mennyiségben, sok nő számára már zavaró mértékben is, de hát ebből élnek az epilátor-gyártók.
A problémát az okozza, hogy ha a kelleténél kicsit több a férfi nemi hormon, akkor a balfélteke fejlődése túlságosan lelassul. Ennek egyik következménye a balkezesség, s nem véletlen, hogy a férfiak közt több a balkezes, ill. a nem-jobbkezesség mindenféle árnyalata. A balkezesség önmagában még nem volna tragédia, bár megint csak rontja az életkilátásokat, s talán még az sem, hogy a fiúk később kezdenek el beszélni, addig is nyugtuk van szüleiknek. De a balfélteke lemaradása azt jelenti, hogy jóval éretlenebb lesz, mint a jobbfélteke, s ezáltal sokkal védtelenebb a terhesség, a születés alatti és utáni ártalmakra. Fiú magzatoknál gyakoribb a spontán vetélés és a születési ártalmak (agyvérzés, oxigénhiány). A balfélteke sérülékenységére vezethető vissza az, hogy férfiak közt gyakoribb a schizofrénia, jóval gyakoribb az értelmi fogyatékosság, a Down kór, három-négyszer gyakoribb az autizmus, jellemzően a fiúk problémája a hiperaktivitás, a viselkedészavar, a megkésett beszédfejlődés és nyelvi zavarok, a dadogás, az olvasási nehézségek (pl. diszlexia), a figyelemzavar, a különféle tanulási zavarok, az epilepszia, s a különféle agyi eredetű bénulások. A fiúk agya sokkal lassabban fejlődik a későbbiekben is, s tovább marad érzékeny a különféle sérülésekre, fertőzésekre.
Hogy tovább folytassuk ezt a drámai körképet, a születéskori agyvérzésekből lánycsecsemők sokkal valószínűbben épülnek fel maradványtünetek nélkül, s felnőtt korban is az agysérülések átlagosan jobban károsítják a férfiak különféle képességeit. A háttérben részben az áll, hogy a női nemi hormonok serkentik az agy regenerálódását, amit pl. időskori leépüléses kórképek lassítására, pl. Alzheimer korban, ki is használnak, részben a női agy kiegyenlítettebb, jobban megoszlanak a funkciók, míg a férfiagy féltekéi specializáltabbak, vagyis sérülésekre sérülékenyebbek a funkciók. S végül agy-ügyben az utolsó tőrdöfés, hogy ha a testtömeg függvényében nézzük az agyméretet, bizony a nők agya nagyobb és aktívabb. Ezt még meg kell emésztenünk.
A férfi nemi hormonok a magzati élet során károsan befolyásolják az immunműködéseket is, ezért pl. kamaszkorig több az asztmás és allergiás fiú, mint lány.
Egyszóval: férfivé válni már önmagában kész életveszély, s mint mindjárt látjuk, férfiként élni sem egy életbiztosítás.
