Zsuzsa mindössze három évig dolgozott a nevelőintézet zord falai, és ablakokra szerelt óriási rácsok között. Ennyi idő alatt azonban megtapasztalta a legnagyobb szomorúságot, a legnagyobb elkeseredést, és szerencsére a legnagyobb örömet is. Utolsó évben a rá bízott csoportból egy lány sem próbált öngyilkos lenni szentestén.
Ezek a gyerekek tizennégy évesen kerültek be az intézetbe, többnyire már elég tapasztaltan, hiszen legtöbbjük foglalkozott már prostitúcióval, voltak köztük drogosok, alkoholisták.
Amikor először meglátták új nevelőjüket, ugyanúgy fogadták, ahogy többieket, legyőzendő ellenség volt a számukra, akit ki kell játszani annak érdekében, hogy minél hamarabb megszökhessenek az otthonból.
Az első karácsonyra azonban megváltozott a véleményük, egyre jobban szerették a szőke nőt, akinek szeretet sugárzott a szeméből, és aki advent négy hétvégéjén a lányokkal együtt csinált koszorút, díszeket, sütött mézeskalácsot.
A karácsony egyre közeledett, és a hármas számú csoport műsorral kedveskedett a többieknek szentestén, vacsora után. A dalokat és a darabot "Zsuzsa anya" tanította be, ahogy ők nevezték. Többüknek ez volt élete legszebb estéje. Egészen addig, amíg az "anyjuk" haza nem készülődött, a saját gyerekeihez.
A lányok ráébredtek, nekik csak egy kis szelet juthat a nő szeretetéből, és még ez is sokkal több, mint amennyit valaha is kaptak. Néhányan - mintha összebeszéltek volna - felkapták a vacsora után az asztalon maradt kést, bedugták pulóverjük ujjába, és felsiettek a szobájukba.
Azon az éjjel Zsuzsát kétszer hívták: két lány, a két legárvább próbált öngyilkos lenni szentestén. Szerencsére az életlen menzai kés nem vitte a bőrt...
A következő karácsonyon már óvatosabbak voltak a felügyelők, étkezés után rögtön összeszedték az evőeszközöket, de még így is baj lett: Zsanettet, az egyik legidősebbet éjfélkor vitték kórházba. Túlélte.
Harmadik évben a szőke nevelőnő karácsonyi ajándékként elvitte a lányokat színházba. A Diótörőt nézték meg, utána pedig hatalmasat sétáltak a városban. Zsuzsa végre megmutatta nekik két kislányát, akik mosolyogva néztek a félig felnőttekre. Az árvák hógolyóztak és futkároztak, akár az igazi, gondtalan gyerekek.
Azon a karácsony estén egyikük sem próbált öngyilkos lenni.
Azok a tizenéves lányok mára már anyák, igazi anyák. Mindegyiküknek van állása, egyikük saját virágboltot vezet. Amikor néha napján elhaladnak a barátságtalan épület előtt, már nem a börtön jut eszükbe, hanem az a karácsony, amely megerősítette bennük azt, hogy élniük kell. És hogy élni boldogan is lehet...
Az idei karácsonyt is több ezer árva várja nevelőotthonokban.
SZF
