Magyarország mindkét nemzetközi szervezet tagjaként az elsők között írta alá a WHO Dohányzás Ellenőrzési Keret Egyezményét és fogadta el az Unió ajánlásait. Ennek ellenére több éves elmaradással, a mai napig nem tettünk eleget az ajánlásoknak. Az Országgyűlés elé beterjesztett, a zárt közterületi dohányzást tiltó jogszabály módosítás megszavazásával a magyar Országgyűlés többéves adósságát egyenlíti ki a magyar lakossággal, a lakosság egészségvédelmével szemben. Ez a szigorítás a dohányzásnak a különböző vendéglátó ipari egységekben, munkahelyeken, oktatási és egészségügyi intézményekben való tiltásán túl egyéb a dohányzást, a dohányáruk kereskedelmét, promócióját szabályozó intézkedéseket is tartalmaz. A jogszabálynak a beterjesztett tartalommal történő megszavazásával Magyarország ma már nem lenne úttörő, de legalább felzárkóznánk azokhoz az országokhoz, ahol már sikeresen bevezették ezeket az intézkedéseket. Nagymértékben rombolná a magyar országgyűlés tekintélyét hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt az, ha a beterjesztést követően nem szavaznák meg azt a honatyák, vagy olyan módosításokat fogadnának el, amelyek nyomán a jogszabály hatástalanná válna!
A dohányzás korlátozása a nemdohányzók védelmén túl, a passzív dohányzás visszaszorítása mellett elsősorban éppen a dohányzók érdekét védi. Álságos dolog azt állítani – amellyel egyre gyakrabban találkozhattunk a médiumokban az utóbbi napokban -, hogy a dohányzás korlátozásával a magyar lakosság harmadát kitevő dohányzó honfitársaink ellen cselekednénk. Éppen ellenkezőleg, a jogszabály már rövid távon is éppen a dohányzók egészségét védi a legerőteljesebben. A nemdohányzók ugyanis többnyire elkerülik azokat a zárt közterületeket, éttermeket, szórakozóhelyeket, ahol vágni lehet a füstöt, s ezzel komoly egészség károsodásnak tennék ki magukat. Ezzel szemben a dohányzók itt még az önmagában is ártalmas napi cigaretta adagjuk füstjénél is több káros anyagot szívnak be. A dohányzást az éttermekben és más vendéglátó ipari egységekben korábban totálisan megtiltó országokban már egy év elteltével 10-17 százalékkal csökkent az akut szívizom infarktussal kórházba került betegek száma, csökkent a halálozás és mindennek a költségterhei is jelentős mértékben, euro és dollár tízmilliókat jelentően csökkentek. Ismerve a hazai epidemiológiai helyzetet a dohányzás beterjesztett korlátozása már 2012-ben megközelítően ezerrel csökkenthetné a szívizom infarktus esetek számát mintegy két-két és fél milliárd forint megtakarítást is eredményezve az egészségügyi kasszának. Hosszabb, egy évtizedes távon a megtakarítás ennek a többszöröse lehet, hiszen a szív és érrendszeri halálozások és az idült légzőszervi ártalmak harmadával csökkennének. A megbetegedések, a kórházi kezelések csökkenése rövid és hosszabb távon is elsősorban a dohányosoknál jelenik meg! A korlátozás erős motivációt jelent a dohányzás abbahagyására is! A szigorítás tehát nem a dohányzók ellen történik, hanem a nem dohányzókkal együtt éppen a dohányosok érdekeit védi!
Írország, Anglia, Skócia, Olaszország, Franciaország, Szlovénia, Horvátország, Törökország, Szerbia, Észtország, Uruguay, Új-Zéland, az USA 28 tagállama további államokkal együtt már bevezette a magyar törvényhozás elé aktuálisan beterjesztett jogszabályi szigorításokat. Ezek az országok nem ellenségei saját polgáraiknak és gazdaságuknak. Sehol nem tapasztalták azt a bevétel kiesést az adózás terén, amit az elmúlt napokban a vendéglátóipar és a háttérben meghúzódó dohányipar prognosztizál Magyarországon! Volt olyan ország, ahol az éttermek forgalmának az átmeneti visszaesését tapasztalták ugyan, de ez néhány hónap alatt kiegyenlítődött azzal, hogy kicserélődött a vendégkör. Azok a nemdohányzók jelentek meg nagyobb számban, akiket korábban a dohányfüst távol tartott. Mindezek alapján minden alapot nélkülöznek azok a félelmek, amelyek horribilis mértékű adókieséstől féltik a magyar államkasszát a szigorítás nyomán.
Ugyanakkor éppen a dohányipar mesterkedései miatt valóban csökkenhet a dohánytermékek forgalmazásából származó adóbevétel ebben az évben, függetlenül a jogszabályi szigorítás bevezetésétől. Ebben az évben a legnépszerűbb cigaretták tekintetében mintegy nyolcvan forintos mértékben csökkentették az árat. Ez dobozonként negyven forintos kiesést jelenthet az államnak. Számíthatunk arra, hogy a dohányipar hajlamos lesz arra, hogy ezt a kiesést is a jogszabály következményeként kommentálja. Ez az árcsökkentés ellentétes a nemzetközi árak alakításával. Magyarországon a cigaretta ára jóval alacsonyabb a nyugat európai országokban, az USA-ban érvényes áraknál, annak kb. 50-60 százaléka. A nemzetközi tapasztalat éppen azt sugallja, hogy a dohányzás hatékony visszaszorítása érdekében az egyik leghatékonyabb eszköz a dohánytermékek árának az emelése.
Magyarországon a felnőttek harmada, a fiatal felnőtt nők közel fele dohányzik ennek minden káros következményével. Egy 2007 évi felmérés szerint Magyarország az uniós országok között a 22. helyen szerepelt a dohányzás visszaszorítását eredményező átfogó intézkedések tekintetében. Ez a helyzet az elmúlt években csak rosszabbodott. A dohányzást megfelelő mértékben korlátozó jogszabály elfogadásával, a zárt közterületi dohányzás teljes körű tiltásával végre egy hatékony eszköz kerülhet a birtokunkba. Ne hagyjuk, hogy az emberek ellenére a profitját féltő dohányipar és az általuk félrevezetett vendéglátóipar megtorpedózza ezt a minket az európai normákhoz is közelebb hozó törvénymódosítást!
2011 március 6-án.
Dr Kovács Gábor
A Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke
ÉLET-MÓD
Szigorító jogszabály a dohányzók védelmében
1999-ben fogadta el az Országgyűlés az évi LXII. törvényt a nemdohányzók védelméről és az egyes dohánytermékek forgalmazásáról. Akkor ez a dohányzás korszerű, a területen úttörő jelentőségű átfogó jogi szabályozását jelentette. Időközben azonban elszaladt a Világ és az idő mellettünk. Az elmúlt évtizedben az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és az Európai Unió is nagyon erős ajánlásokat hozott nyilvánosságra a dohányzás ártalmasságát és a dohányzás visszaszorítását illetően.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.