Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szülés után: hosszabb a trombózisveszély, mint gondolták!

Nemcsak a terhesség, de a szülés utáni időszak is veszélyes a kismamákra trombózis szempontjából, ugyanis ekkor jelentősen megnő a vérrögök kialakulásának kockázata. Bár eddig azt hitték, hogy a szülést követő hat hétben a legnagyobb a veszély, a legfrissebb kutatások szerint kétszer ennyi ideig áll fenn a rizikó.

Téves az a feltételezés, hogy szülés után „csupán” 6 hétig áll fenn trombózisveszély, ugyanis egy 1,6 millió nő bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy bizony ennél kétszer több idő kell ahhoz, hogy a kismamák teljesen megnyugodhassanak – jelentették be az idei Nemzetközi Stroke Konferencián. A kutatásban részt vevők közül ezer főnél alakultak ki vérrögök, mélyvénás trombózist, szívrohamot, illetve stroke-ot okozva ezzel. Dr. Hooman, a tanulmány vezetője elárulta, hogy az első hat hétben a trombózis kockázata a normálisnak a 10-szeresére nőtt, és bár utána csökkent, de a 7–12. hétig még így is kétszeres volt a rizikó, és csak a 13–18. hétre állt vissza a normális szintre.

Kép: sxc

„A terhesség minden esetben megnöveli a trombózis kialakulásának esélyét, főleg abban az esetben, ha a kismamánál eleve megvan a hajlam (trombofília). Ennek többek között az az oka, hogy a magzat nyomja a medence vénáit, illetve lelassul a keringés is. Továbbá ebben az időszakban megemelkedik a fibrinogén szintje is, amely az alvadék, vagyis a vérrögök egyik alapanyaga” – mondta prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. Ennek a fehérjének a koncentrációja csak hetek alatt csökken az egészséges határok alá. Ugyanakkor a szülés végén a lepény leválása nagy „sebet” jelent a méh falán, ahonnan a szöveti alvadási tényezők még egy ideig nagyobb mennyiségben kerülhetnek a keringésbe.

Ha a kismama terhessége alatt heparin-(LMWH-)kezelés alatt állt, akkor azt a szülést követően még hónapokig kapnia kell. „A szülés után még legalább két hónapig javasolt LMWH adása. Ha tartósabban szedni kell vérhígítót, úgy szájon át szedhető gyógyszerre csak a szoptatás után lehet váltani, mivel annak körülbelül 2-3 százaléka bejut a tejbe, és lassíthatja a csontfejlődést. A kezelésnél egyszerre kell szem előtt tartani a trombózis megelőzését és a baba egészségét. Azt, hogy kinek mennyi ideig milyen kezelésben kell részesülnie, és az esetleges átállás hogyan történjen, véralvadásban jártas szakorvosnak kell meghatároznia” – osztotta meg prof. Blaskó György.

Forrás: Trombózisközpont

Öt tévhit a trombózisról
A trombózis csak az időseket érinti? Igaz, hogy mindig együtt jár a tüdőembóliával? Többek között ezek a kérdések is megfogalmazódnak a trombózissal kapcsolatban. Számos tévhit miatt azonban feleslegesen aggódunk. Néhányat most eloszlatunk!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.