Szerintem nem szükséges, a lényeg az, ami ebbe a könyvbe bekerült. S az szinte forradalmi, egészen új hang a Hogyan találd meg a párod/legyél terhes/szülj/neveljgyereket jó tanács dömpingben. Regős Judit ugyanis azt vette észre, hogy nagyon sok dologra egész egyszerűen nem figyelünk oda az életünk alakítása során, pedig később igen sokat számíthat például az, hogy milyen családban nőttek fel a szülők, milyen viszonyban vannak egymás rokonaival és milyen mintákat hordoznak magukkal észrevétlenül. Amint a családalapítás szándékát tett követi, azonnal felszínre törhetnek azok a különbségek, amelyek a más-más környezetből, szokásrendből és felfogásból érkező leendő apát és anyát elbizonytalaníthatják.

Azért lóg ki a szerző könyve a sorból, mert fókuszába nem az anyát vagy az apát, nem a gyereket, hanem a családot állítja. Mi  ebben a nagy dolog? Hiszen nem anyából, apából és gyerekekből áll a család? Természetesen de, ám igen ritkán sikerül olyan "nagyítót" találni, amelyik alá mindannyian – egyszerre odaférnek. Márpedig ideje visszatolni a reflektorfénybe a család egészét, minden egyes tagját, mert széteső világunkban még sosem volt akkora szükség erre a kötelékre, mint most. Azt lehet tapasztalni, hogy számos kiadvány buzdít arra, hogy az egyes családtagok külön-külön érvényesítsék érdekeiket, de ebből nem mindig születik közös megoldás, marad mindenki a maga kis szigetén.

De ha már olyan jól összejöttünk, összeházasodtunk, gyereket vállaltunk – nem lenne jobb mindezt úgy csinálni, hogy mindenki élvezze? Mondok egy egyszerű példát: apás szülés. Volt idő, amikor erről szó sem lehetett. Igazság szerint nincs ember, akinek annak idején ez a lehetőség megfordult a fejében. Aztán jöttek a reformok, és a papák zöld maszkban találták magukat vajúdó párjuk mellett, akár akarták, akár nem. Mert ciki, nem bemenni, mert trendi fotózni a szülést, mert anya megsértődik, ha nem... Holott ez épp annyira két ember közös akaratának végeredménye, mint az, hogy mi legyen a gyerek neve.

Még egy érv a jó "családépítés" mellett: az anyaság 0-24 órás elfoglaltság, legalább 15-18 évig. Ki az, aki ezt egyedül bírja? Jó, a mártírok, de valójában ők is nagy árat fizetnek érte. Nem azért vagyunk többen, hogy megosszuk az örömöket, a bánatot, a terheket? Igen, de könnyű ezt mondani... A valóságban nagyon sok beszélgetést, egyeztetést, helyenként vitatkozást igényel az, hogy összecsiszoljuk a család elnevezésű gépezet működését, és olykor némi olajat sem árt a fogaskerekek közé locsolni.

Ebbben segít a Nem születtél anyának! – megérteni, hogy sajnos nem vagyunk egyedül, és szerencsére nem vagyunk egyedül: ha már úgy döntöttünk, hogy nem remeteként vagy apácaként éljük le az életünket, az tele lesz konfliktusokkal, nehéz helyzetekkel és olyan krízisekkel, amelyeket a hátunk közepére sem kívánnánk. De attól még ott vannak, nagy kár lenne letagadni őket, minthogy az is a nagy igazságok közé tartozik, hogy legalább ennyi boldog pillanatot is adományoz nekünk a családunk.

Ha odafigyelünk rá.

Mi szívesen segítünk kiadványunkkal.

S hogy igazoljuk, nem légből kapott témákat pörgetünk fejezetről fejezetre: helyenként vicces, helyenként nagyon is komoly részleteket közlünk a Babanet Társalgójának kommentjeiből. De még ennél is tovább mentünk: Judit olyan személyiségekkel készült interjúi is bekerültek a kiadványba (elárulom: először majdnem kihagytuk...), amelyek mintha olvasnának a szerző "gondolataiban", és saját, olykor közszemlére tett életük hétköznapi példáival támasztják alá vagy véleményezik könyve állításait. Egyfajta  bónuszként tehát Temesvári Andrea, Polgár Judit, Kemény Dénes, Lackfi János és Tóth Frank ajándékozzák meg saját gondolataikkal az olvasót.

Módra Ildikó

szerkesztő