TÉGED VÁLASZTALAK...

 "Jól gondold meg rózsám, elejét-utóját,

 hogy kivel kötöd bé szép szemed gubóját.

 Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhassuk,

 se nem kockás dunna, hogy újra húzhassuk."

                                    (magyar népdal)                       

A fülünkben cseng, a gyakorlatban mégis elfeledjük a régi mondást, hogy "mindig a nő választ!". Mit, és legfőképpen kit választhat a nő? Kik is azok, akikből választhat? Nyílván azokból, akik jelentkeznek, akik éppen őt akarják, akik őt észreveszik, akik randevút kérnek, akik udvarolni akarnak. A férfiaké a lépéselőny? Ezt hozta az egyenjogúság, az emancipációs nagy küzdelem?

A korszellem hatásai

Hová tűntek azok a régi, szép hagyományok, amelyek megengedték és szavatolták a két nem ismerkedési lehetőségeit? (És itt nem a vagyoni helyzet által meghatározott, szülők által egyeztetett, sőt kikényszeríttet kapcsolatokra gondolunk.)

A hagyományőrző társadalmi berendezkedések mellett az "öregek" arra is gondot fordítottak, hogy a fiatal lányok (kultúrkörüknek megfelelően) közeledésre felhívó jelzéseket adjanak az általunk kiszemelt fiatalembernek.

A nőnek a gyermek utáni vágyát, annak családban felnevelkedését talán a nő küldetésének legfőbb és egyetlen parancsának tartották. Támogatták, mert tudták, hogy a női ösztön kiválasztja a számára kedvező férfi genetikai kódot.

Tudták továbbá, hogy más a férfinak és a nőnek a szerepe a "biológiai parancs" teljesítésében. A férfinak az a parancs, hogy minél többször és több helyen helyezze el genetikai kódját, azaz minél több nőt hódítson meg. Ezzel szemben a nő vágya az utódgondozás, az anyai küldetés teljesítése. Az anyai szeretethez, gondoskodáshoz fontos, hogy gyermekében "szívesen lássa viszont" a férfit, ki a gyermeket nemzette.

A kiválasztás társadalmi játékszabályai

A parasztlányok dalokkal, legénycsúfolkodókkal, különböző incselkedésekkel,  pl. hajszalag, keszkenő "elvesztésével", mondókákkal adták tudtukra a legénynek, hogy "Te vagy a kiszemelt", "Te vagy a kiválasztott". 

Más társadalmi rétegnél a kisasszonyok a legyezőmozgások "bonyolult" jelzéseivel, a zsebkendő, imakönyv elejtésével adtak lehetőséget a kiválasztott fiatalembernek a "közbelépésre", melyet a bemutatkozás, az udvarias közeledés követhetett. A fiatalembereket megtanították, hogy ki kell várnia a leány finom jelzéseit a siker érdekében. Egy okos fiatalember táncra sem kérte fel a lányt, ha nem kapott előtte jelzést arra, hogy közeledhet.

Természetesen ebben a korban is lehettek ügyetlen lányok, akik a táncparkett szélén "petrezselymet árultak", és fiatalemberek, akiknek "kitették a szűrét".

A játékszabályok felbomlása

A kezdetben helyes igényként és célként megfogalmazott társadalmi jogegyenlőség (szavazás, tanulás, munka, fizetés) kérdésköre továbbgyűrűzött. Beférkőzött a két nem egymáshoz való viszonyának, kimondott és kimondatlan területeire, sok zavart és bizonytalanságot okozva. Egyenlősdit teremtve ott is, ahol nincs, mert nem lehet egyenlőség, mert különbözőség van. Különbözőség, másság van, melynek érvényre jutásához, megjelenéséhez szükség van keretekre, körülményekre, sőt szabályokra is. Jól mutatja a keretek hiányát az a kín, hogy manapság alig-alig lehet találkozni olyan fiatallal, aki a párválasztás időszakában nem azzal kezdené a panaszáradatát, hogy nincs hol, nem tud olyan helyet, helyzetet, ahol ismerkednie lehetne. Az a kör, ahol mozog inkább haveri, baráti kör (iskola, munkahely, sportbarátság stb.), azaz már nem férfiként és nőként néznek egymásra. Már kiküszöbölték a kihívás, a vágyakozás lehetőségét is.    

Miért vált a találkozás lehetősége majdnem elérhetetlenné? Mitől vált az ismerkedés terepévé, talán az egyetlen lehetőséggé az utca, holott mindkét fél számára erőpróbát jelent, talán megalázó is a "leszólítás" és az azzal járó villámdöntés kényszere. Miért szégyenletes, titkolni való, ha Interneten ismerkedik két fiatal? Egyáltalán, miért szégyen - Karinthy szavaival élve -,  hogy "a két nem soha nem akarhat egyet. A férfi a nőt akarja, a nő meg a férfit."

A választás kényszere is inkább a nőket sújtja. Férfit is akar, de gyermeket is. Keresi a szerelmet, keresi gyermeke(i) apját, de ez sokszor még önmaga számára sem bevallható.

Öntudat, önbizalom kell ahhoz, hogy "kezébe vegye a sorsát".

Munkám során nemegyszer találkoztam olyan fiatal nővel, aki szinte bénának érezte magát, pl. akkor, amikor a férfi már az együttélést proponálta 2-3 hetes vagy hónapos ismeretség után. Nem tudta, hogy hogyan mondja meg, hogy nincs ellenére az együttélés, "mert nem mirtuszban akar azonnal oltár elé menni, de...".

De szüksége van a férfi hosszú távú elgondolásainak szándék szintű kinyilatkoztatására, arra, ha jól megvannak a hétköznapokban is, akkor a férfinak is családalapítási szándékai vannak. Közösen akarnak építkezni, vállalni a közös életet.

Nem kellene a nőknek szégyenkezniük, takargatniuk vágyaikat, szándékaikat. Belátom, bátorságra és önbizalomra van ehhez szükség. Megszerezhető.

Dr. C. Molnár Emma

A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató,

Pszichoterapeuta