Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tejcsorgás terhesség nélkül? A férfiaknál is lehetséges!

A tejcsorgás teljesen normális jelenség a várandósság és a szoptatás időszakában, ám előfordulhat, hogy terhesség fennállása nélkül tapasztaljuk, sőt, akár férfiként is.  Ekkor érdemes hormonzavarra gondolni, ugyanis nagy valószínűséggel prolaktin túltermelés áll a háttérben.

Hogyan lehet véget vetni a kellemetlen állapotnak? Erre a szakértő Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa válaszol.

A terhesség nélküli tejcsorgás a férfiak esetében is előfordulhat. Kép: Pixabay

A prolaktin szerepe

Az agyalapi mirigy, azaz a hipofízis által termelt hormon a prolaktin, mely részt vesz az anyagcserében, a növekedésben, valamint a terhesség létrejöttében és a szoptatásban. Legtöbben tejelválasztó, illetve a stressz során nagy mennyiségben jelen lévő hormonként ismerik. A prolaktin ezen kívül a szülés után gátolja a tüszőérést, megakadályozva a terhesség létrejöttét.  Azonban ez akár a visszájára is fordulhat, ugyanis ha pl. a stressz hatására megemelkedik a szintje, akkor akár meddőséget, vetélést is okozhat, mivel gátolja a beágyazódást.

Tejcsorgással járhat a prolaktin túltermelődés

A prolaktin túltermelődése tehát megakadályozhatja a gyermekáldást, így ha hosszabb idő után sem mutat pozitívat a terhességi teszt, érdemes hormonvizsgálattal ellenőriztetni a szintjét, főleg akkor, ha stresszesebb életmódot folytat. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint ugyanis stressz hatására a szervezetben megemelkedik a prolaktin szint.

6 gyógynövény, ami segíti a teherbeesést
Teherbe esni olykor a legnehezebb dolognak tűnhet, így nem csoda, hogy egyre többen hívják segítségül a gyógynövényeket. A szakember most olyan természetes módszereket ajánlj, melyek elősegíthetik a peteérést, valamint a beágyazódást.

Azonban érdemes tudni, hogy nem csak a teherbeesési nehézségek, hanem más jelek is felhívhatják a problémára a figyelmet: ilyen például a libidó csökkenése, a mestruációs zavarok, stressz, elhízás, alvászavarok, izzadás, látászavar, valamint - tejelválasztó hormon lévén - a terhesség nélküli tejcsorgás (férfiak esetében is).

A megnövekedett prolaktin szint hátterében a stresszen kívül betegségek is állhatnak, hiszen a pajzsmirigy alulműködés, Cushing-kór, illetve prolaktinóma (az agyalapi mirigy jóindulatú daganata) mind emelkedett értéket eredményezhetnek.

A probléma orvosolható

Látható tehát, hogy a magas prolaktin szint számos problémát vonhat maga után, így kezelni szükséget. Viszont ehhez fontos tudni, mi is okozza a hormon túltermelődését, hiszen a terápiát ehhez szükséges igazítani. Éppen ezért hipofízis betegség gyanúja esetén MRI felvétel szükséges, amivel pontosabb képet lehet kapni a probléma forrásáról.

Rossz esetben műtétre is sor kerülhet (nagy méretű daganat esetén), ám legtöbbször gyógyszeres kezeléssel és a stressz csökkentésével jelentős javulás érhető el, melynek következtében a panaszok megszűnnek. (Forrás: Budai Endokrinközpont)

Apuka is kapjon be várandós vitamint!
A várandós vitaminok szedése a közhiedelemmel ellentétben nem akkor kezdődik, amikor kiderül a terhesség, illetve nem akkor kellene, hogy kezdődjön.Hogy a férfiak is szedhetnek-e várandós vitamint, nem is kérdéses, sőt, ajánlott, mivel a bakteriális fertőzések elkerülése illetve azok kiküszöbölése nem csak a nők számára jelentős gond a vetélés, koraszülés szempontjából, hanem a fogantatás előtti időszakban sem mindegy, hogy a genitáliák fertőzöttek-e.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.