A burnout (kiégés) jelensége régóta létezik, ám ennek kutatása alig néhány évtizedes múltra tekint vissza. A kiégés vizsgálata az emberekkel hivatásszerűen segítőkapcsolatban dolgozók (pl.: betegápolók, orvosok, szociális dolgozók) körében kezdődött el, a burnoutjelenség azonban minden olyan hivatás esetén előfordulhat, ahol az emberekkel való közvetlen kommunikáció jelentős szerepet tölt be.

A teljes kiégés súlyos pszichoszomatikus megbetegedésekhez (depresszió, alvászavar) vagy egyéb testi bajokhoz (megemelkedett vérnyomás, gyomorfekély) is vezethet. A burnoutszindróma fogalmát 1974-ben használták először. Akkoriban a jelenség kapcsán az egészségügyben dolgozókat vizsgálták mint a legérintettebb csoportot. A kilencvenes években aztán bővült a kör, az orvosokon, ápolókon, valamint a tanárokon kívül a menedzserek, a hivatalnokok és a katonák is a kiégésre hajlamos szakemberek sorába léptek.

Sokan küszködnek nap, mint nap, hogy eleget tegyenek az elvárásoknak. Legyünk bármilyen jó szervezők is, néha patthelyzetbe kerülünk. A patthelyzet abból fakad, hogy túl sok a dolgunk, és többfélét akarunk egyszerre tenni. Ez megy is egy darabig, de végül azt eredményezi, hogy több dolog félbemarad.


Kezdődik az elégedetlenség önmagunkkal, úgy érezzük, képesnek kellene lennünk a feladatainkra, meg kell oldani egyszerre az összes problémát, hiszen bizonyos szempontból minden fontos. Az ember teljesítőképessége azonban véges. Amikor túl gyakran kerülünk szembe azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk maradéktalanul elvégezni a feladatainkat, állandósul a stresszes állapot.

A kiégés kialakulása, fejlődése ciklikus. A ciklusok jól elkülöníthetők egymástól. Első fázisban nagy erőbedobással dolgozunk a céljainkért. Élvezzük a nélkülözhetetlenség érzését, a saját szükségleteink háttérbe szorulnak. A kiégés ezen fázisára jellemző a „semmire sincs időm” érzés. A személy ilyen állapotban a személyiségét tekinti a legfontosabb munkaeszköznek, így munkája kudarcát saját személyisége kudarcaként éli meg.

Irreális elvárásokkal lát neki munkájának, azonnali eredményeket vár el magától. Ha a személy idejében felismeri, hogy bizonyítási vágyából kényszer lett, hogy bizonyos feladatokat tudnia kell félretenni, hogy személyes igényeit nem szabad teljes egészében a munkának alárendelni, akkor kialakulhat nála egy olyan kiegyensúlyozott szemlélet, melyben a számára fontos munka- és magánéleti értékek, szükségletek, motivációk harmonikusan elrendeződnek, életereje nem veszik el.


Ha a személy nem képes arra, hogy egy természetes, harmonikus munka- és életritmust alakítson ki, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A személy úgy érzi, „a dolgok kicsúsznak a kezéből”. A teljesítmény hajszolása fáradtsághoz és gyakori hibázáshoz vezet. A magánélet egyre inkább háttérbe szorul.

Megjelennek a testi kimerültség jelei, azonban a személy igyekszik ezeket eltüntetni környezete szeme elől, gyakran túlteljesítéssel reagál azokra. A régi értékrendje lassan elborul, beszűkül a gondolatvilága, a környezeti befolyások, változások, kihívások egyre kevésbé hatnak rá. A burnout ezen szakaszában csökken a személy önmagával szembeni elvárása, így csökken a teljesítőképesség, az elkötelezettség.

Előtérbe kerül a pesszimizmus és a fatalizmus érzése, időnként apátiába süllyed. Ekkor már a visszahúzódás, az ellenséges viszonyulás a jellemző. A szakmai és közéleti tevékenységtől visszahúzódik, értelmetlennek, üresnek tartja hivatását. Kezdeti értékrendje felborul, saját tudásába vetett hite meggyengül.

Kialakul egy olyan apátiával jellemezhető állapot, mellyel a személy védekezik a valós és feltételezett kudarcok ellen. Kitérés az akadályok elől, a kihívások, kockázatok kerülése, a feladatok elhanyagolása valami „vagy fehér, vagy fekete” típusú gondolkodás válik jellemzővé. Az immunrendszer gyengül, képtelenné válik a kikapcsolódásra, alvászavarok, rémálmok lépnek fel, megfigyelhetők a szexuális élet zavarai.

Megjelenik a mellkasi szorítás, a gyorsabb pulzus, ideges tik, emésztési zavarok, émelygés, testsúlyváltozás. Gyakran megnő az alkoholfogyasztás, a kávé, dohány, egyéb drogok használata. Lelkiállapota egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémákkal, a reménytelenség és értelmetlenség érzésével küszködik.

A burnoutszindróma okai a következőkben foglalhatók össze: hiányos teljesítménymérés (kontroll), visszajelzés hiánya, megerősítés hiánya, alacsony jövedelem, extra igénybevétel mellett nagy felelősség, gyakori krízishelyzet, elégtelen adminisztratív támogatás, adminisztratív terhek, korlátozott előrejutási lehetőségek, határaink rugalmas kezelése.

forrás: www.manna.ro