Az egyre szélesebb körben terjedő pszichológusnál tett gyakori látogatások egy viszonylag új "trend" termékei. Természetesen senki nem akar fizetni azért, hogy egy órát csak úgy áttrécseljen, miközben semmi baja nincs, tehát ezek a vizitek indokoltak. A leggyakoribb, "népbetegséggé" avanzsált panasz a depresszió.
Ez talán annak (is) köszönhető, hogy "paradox módon a tömegesedéssel egyidejűleg az egyének elszigetelődése is fokozódik, és a problémájukkal gyakran magukra maradnak" (Balajthy Flóra, pszichológus). A túlfeszített élettempó és az ezzel járó stressz, valamint időhiány sokszor nem enged teret a lelki problémák átgondolásának, vagy másokkal való megosztásának. Ekkor lép be a képbe a pszichológus...
Ha a depressziót az általános elszigetelődés egyik termékének (is) tekintjük, akkor számba kell vennünk, hogy élnek köztünk emberek, egy láthatatlan kisebbség tagjai, akiknél ennek a problémának a veszélye hatványozottan fennáll. A melegeknél ugyanis nemcsak a rohanás, a karrier miatt elvesztett szabad idő váltja ki a hallgatást.
A melegekkel szembeni ellenszenv, azaz a homofóbia, annyira elterjedt a társadalomban, hogy a homoszexuális fiatalok nagy részének nemcsak a szülei, de a tanárai, osztálytársai, családi barátai is homfóbok. A leszbikusok és a meleg férfiak már identitásuk kialakulásakor szembesülnek azzal, hogy a társadalom nem fogadja el a homoszexuális viselkedést, és kulturális kontextusukból azt olvassák ki, hogy szexuális beállítottságukat szégyellniük kell. Ezért gyakran megesik, hogy tinédzser korban a melegek "másnak" érzik magukat, és ezért elvonulnak, elszigetelődnek a társadalomtól.
A homoszexuálisok elszigetelődése egy ciklikus modell alapján zajlik. Az első időszakban a melegek nem találnak magyarázatot "másság" érzésükre, és csak az idő múlásával tudatosul bennük, hogy saját nemük tagjaihoz vonzódnak. A homofób kontextus, melyben élnek, annyira zavaróvá válik, hogy inkább elszigetelődnek, és titokban élik meg saját homoszexualitásukat. Vannak olyanok is, akik tradicionális életforma mögé rejtőznek, különbséget téve publikus és privát identitásuk közt.
Tinédzser korban minden meleg fél attól, hogy mások rájönnek szexuális beállítottságára, ezért nagy gondot fordítanak szociális hovatartozásukra, és nagyon érzékennyé válnak kortársaik sértéseivel szemben. Ezért a baráti kapcsolatok hálója nehezebben alakul ki náluk. Mivel félnek a visszautasítástól egy olyan szűk társadalmi hálótól függnek, mely tagjai előtt felfedték titkukat (angolul ezt a megvallást nevezik "coming out-nak"). Így tinédzser korban csak nagyon kevés emberrel tudnak igazán beszélni saját magukról és a problémájukról, míg a nagy többség előtt - beleértve a szüleiket és a testvéreiket is - titkolják szexualitásukat. Ezek a körülmények tovább erősítik bennük a "másság" érzetet. Következésképpen, amiatt, hogy nem tudnak igazán beszélni a többiekkel, kirekesztik saját magukat társaik közül.
Habár ez elsőre szélsőséges példának tűnhet az elszigetelődéssel kapcsolatban, érdemes rajta elgondolkodni. Ha a saját, gyakran másoktól elszigetelt életünket vesszük viszonyítási pontnak, és tudatosítjuk magunkban, hogy a homoszexuálisok hatványozottan szenvednek ettől, akkor talán nyitottabbakká válunk a problémájukra.
Forrás: www.ipsico.org
