A vezetők munkanapja nem 9-től 5-ig tart. Gondolataik nagy részét is hivatásuk, munkájuk, siker- és karriervágyuk tölti ki, magánéletüket is ennek rendelik alá. Állandó döntési helyzetben vannak, a döntéseiknek pedig következményeik, amelyekért felelősek. Ez a döntéskényszer, ez a felelősség megterhelő. Ám munkájuk kreatív, változatos, sokszínű. Ez az, amiért a menedzserlét vonzó. De szüntelenül ötletdúsnak, kreatívnak lenni akkor is, ha fáradtak, levertek, rosszkedvűek, elég nehéz, ha ugyan nem lehetetlen. Profinak kell lenni, és ehhez temérdek tanulás, szakmai tudás szükséges. Emellett kitűnő emberismeret, jó kommunikációs készség is kell, hogy megfelelően tudják kiválasztani munkatársaikat, eredményesen tárgyaljanak üzletfeleikkel. Nem kis dolog!
Mindehhez társul stresszfaktorként a kiszámíthatatlanság. Ritka kivételnek számít, ha a menedzser reggel eltervezett napja az elképzeléseinek megfelelően alakul. A napirend szétzilálásának igen "kiváló" eszköze például az egész nap, minden órában bekapcsolt mobiltelefon. A menedzser biztos lehet abban, hogy így nem lesz egyetlen nyugodt perce sem, nem tud a feladatára koncentrálni, és emiatt szüntelenül űzött vadnak érezheti magát.
Nem elhanyagolható szempont a menedzser "hátországa" sem: a házastársi kapcsolatok, a család stabilitása, nyugalma, feszült vagy derűs légköre. Rossznyelvek szerint a hosszú, boldog házasság titka az, ha a házastársak minél kevesebbet látják egymást; ilyenkor ugyanis nem jut elég idejük veszekedésre sem. Ennek a feltételnek a menedzser-életforma maximálisan megfelel. Napi 12-l6 óra munka mellett nem sok idő marad a családra. Kérdés azonban, hogy a házastárs, a gyermekek kimondott vagy kimondatlan hiányérzete mennyi konfliktus, stressz forrásává válik.
Azt is könnyű belátni, hogy azt a stresszt gyorsabban megemésztjük, amelyet kipanaszkodunk vagy kisírunk magunkból, míg az elfojtott, néma szenvedés, a magunkba zárt feszültség megreked, és betegséghez vezethet.
Olyan betegség persze, amit kizárólag menedzserek kaphatnak meg - tehát a juhtenyésztő, a kazánkovács vagy a latintanár biztosan védettnek érezheti magát ellene - természetesen nem létezik. Kétségtelen azonban, hogy a menedzser-életforma növeli egy sor betegség kialakulásának esélyét. A mozgásszegény, ülő életmód, a rendszertelen étkezés, legfőképpen pedig az állandó stresszterhelés könnyen felboríthatja az életműködések egyensúlyát, s ez funkcionális panaszokhoz, majd pedig kimutatható szervi betegségekhez is vezethet. Egymástól látszólag igen távol álló betegségek alakulhatnak ki - magas vérnyomás, szívinfarktus, fekélybetegség, túlérzékeny (irritábilis) bélszindróma -, de jelentős pszichés összetevői vannak az allergiának, asztmának, elhízásnak, cukorbetegségnek, többféle bőrgyógyászati, reumatológiai elváltozásnak, sőt a fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség csökkenésének, de még a ráknak is. Ha hagyjuk.
Kit mi veszélyeztet?
Mitől függ, hogy az ember a bőséges "választékból" melyikben betegszik meg? Ennél a kérdésnél komolyan számításba jön a genetikai hajlam kérdése. Ez magyarázza - kissé leegyszerűsítve -, hogy melyik szerv, szervrendszer lesz a "leggyengébb láncszem", amely a külső megterheléseknek legkevésbé tud ellenállni, vagyis amelyen a betegség megjelenik.
Más megközelítés szerint bizonyos betegségeket meghatározott személyiségjegyekkel, illetve konfliktusszituációkkal hozhatunk összefüggésbe. Az állandó versenyhelyzet, az elfojtott indulatok, a rohanás, időzavar például a szimpatikus idegrendszer aktiválódásához, s ezen keresztül magas vérnyomáshoz, infarktushoz vezethet. Ezeket nevezzük alarm- vagy riadóbetegségeknek. A vészhelyzet hatására ugyanis megszólal szervezetünkben egy rejtett "csengő", a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, és minden erőforrásunkat a veszély leküzdésére mozgósítja. Emelkedik a vérnyomás, a szív szaporábban és erőteljesebben dobog, megnő a vércukor mennyisége stb. Nincs gond, ha az izgalom, a vészhelyzet csak átmeneti; különösen akkor nem, ha feszültségeinket, indulatainkat le tudjuk vezetni, vagy legalábbis bánni tudunk velük. Ha azonban az izgalom, feszültség tartóssá válik, vagy állandóan ismétlődik, és levezetése is akadályba ütközik, akkor megbillen a vegetatív idegrendszer egyensúlya, szimpatikus túlsúly alakul ki. Ez az állandóan visszafojtott feszültség alarmbetegségekhez vezethet.
Az infarktus jól ismert rizikófaktorain (dohányzás, magas koleszterinszint, elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, ülő életmód) kívül az utóbbi évtizedekben egy újabbat is számításba szokás venni: az úgynevezett "A" típusú viselkedést. Az A típusú személyiség lázasan tevékeny, örökké siet, egyszerre mindig többfélét csinál - borotválkozás közben telefonál, reggelizik, újságot olvas és rádiót hallgat -, türelmetlen, versengő természetű, hirtelen haragú, ám ellenséges indulatait elfojtja, ezek szinte csak autójában, a volán mögött ülve törnek belőle a felszínre. Tökéletességre törekszik, nagy követelményeket támaszt másokkal, de még nagyobbakat önmagával szemben, valójában állandó készenlétben él, egy percig sem képes lazítani. (Ez a személyiségkép egyébként tökéletesen megegyezik az ideális menedzser kritériumaival!) Az esetek többségében ez a magatartás csak egy a rizikófaktorok közül, azonban az is előfordul, hogy szélsőséges formában önmagában, más rizikófaktorok nélkül is infarktushoz vezet, mert az ilyen személyiségben nem működnek a "biztosítékok", s így a túlterhelés magát a szerkezetet károsítja.
Az emésztőszervi betegségek inkább a két tűz közé szorított középvezetőket és a beosztottakat veszélyeztetik. Egy gyakran idézett anekdota szerint Selye János egyszer megkérdezte egy zsarnoki természetű, önkényeskedő admirálistól, hogy nincs-e gyomorfekélye. "Nekem nincs - felelte az admirális -, de a beosztottaimnak van." Az az ember, aki túlzottan befelé fordul, vagyis minden problémáját "lenyeli", de nem tudja "megemészteni", tehát azok szükségképpen "megfekszik a gyomrát", fekélybetegségre veszélyeztetett. A tökéletességre törekvés, a túlzott aggodalmaskodás, a teljesítés, megfelelés vágya a paraszimpatikus idegrendszer által vezérelt emésztőszervekben okoz károsodást.
Károsodik az immunrendszer működése is, és elősegítheti a fertőzések, sőt akár a rák kialakulását is. Megkockáztatom: ha egy vállalatnál az évi rendes influenzajárvány idején a szokásosnál több a beteg, akkor ott egyrészt meg kell vizsgálni a klímaberendezést, vajon nem szórja, terjeszti-e a kórokozókat, másrészt ajánlatos megkeresni azokat a stresszforrásokat, amelyek ronthatják a dolgozók hangulatát, közérzetét és ezáltal ellenálló képességét
Valló Ágnes
