Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudj meg többet a cukoralkoholokról! Remek cukorhelyettesítók!

Sokan - cukorbetegségben, inzulinrezisztenciában szenvedők vagy az egészséges életmód hívei - igyekeznek a cukrot mással helyettesíteni. Remek alternatívát kínálnak számukra az úgynevezett cukoralkoholok. De mik ezek, és milyen előnyeik, hátrányaik vannak?

Mik is azok a cukoralkoholok? A nevükkel ellentétben sem a hagyományos értelembe vett cukorhoz, sem pedig az alkoholhoz nem tartoznak. A cukoralkoholok ugyanis a szénhidrátok redukciójából – ez az a folyamat, amelynek során a vegyületből oxigént vonnak el- képződő többértékű alkoholok. A természetben is megtalálható anyagokról van szó, de mesterségesen is előállíthatók – magyarázza Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

Feleannyi energiát tartalmaznak, mint a fehé rcukor- Kép: Wikipedia

Lassú felszívódású szénhidrátok lévén, remekül beilleszthetők cukorbeteg- vagy IR-diétába is, hiszen lassan emelik meg a vércukorszintet. Hozzávetőleg feleannyi energiát tartalmaznak, mint a fehér cukor, így fogyaszthatják azok is, akik meg szeretnének szabadulni a súlyfeleslegüktől. Nagy előnyük továbbá, hogy a szájban található baktériumok számára nem jelentenek tápanyagot, így nem roncsolja a fogakat- éppen ezért számos cukormentes rágógumiban is megtalálhatók. Kifejezetten ajánlottak olyan süteményekhez, ahol a cukor tömege is fontos a recept elkészítéséhez.

Bár a cukoralkoholok rengeteg előnnyel rendelkeznek, nagy hátrányuk, hogy nagyobb mennyiségben az érzékenyebbeknél hasmenést, görcsöket, puffadást válthatnak ki, bár ezek a tünetek a szervezet fokozatos hozzászoktatásával kiküszöbölhetők. További hátrányuk, hogy nem karamellizálódnak, ráadásul mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni vásárlásukkor.

A legnépszerűbb cukoralkoholok közé tartozik a szorbit, a mannit, az eritrit, a xilit és a maltit.

A szorbit számos gyümölcsben megtalálható, ám mesterségesen is előállítják, leggyakrabban kukoricakeményítőből. Hőálló, így sütéshez is remekül felhasználható, ráadásul segít az étel puhán tartásában, mivel jelentős a vízmegkötő képessége. Lebontásához nem szükséges inzulin, de magas energiatartalma - 2,4 kcal/g - miatt fogyókúrázóknak nem ajánlott. Édesítőereje a cukoréhoz képest 0,6. GI: 4, jele: E420

A mannita természetben megtalálható algákban, zuzmókban, ipari felhasználásra pedig gyümölcscukorból állítják elő. Igen lassan szívódik fel a vékonybélben, 20%-a változatlan formában kiürül a vizelettel. Energiatartalma 2,4 kcal/g, édesítőereje a cukoréhoz képest 0,5. GI: 2, jele: E421

Szereted az édességet, de fogyni szeretnél? Így lehet!
Sokszor csak búbánatosan nézegetjük az édességeket, és fájó szívvel úgy döntünk, ki kell hagynunk, mert sajnos, hizlalnak. De ne csüggedj, minden adott ahhoz, hogy úgy készíthessünk édességet, hogy az ne jelentsen pluszkilókat, és még egészséges is legyen. Meg persze finom…

Az eritrit a természetben, gyümölcsökben és gombában fordul elő, a boltban vásárolt formáját cukor erjesztésével állítják elő. Energiatartalma 2,4 kcal/g. A vékonybélben teljesen felszívódik, így hashajtó hatása gyakorlatilag nincs. Jól használható az élelmiszeriparban, mivel növeli a sütőipari termékek eltarthatóságát, frissességét. Édesítőereje a cukoréhoz képest 0,65. GI: 1, jele: E968

A xilitet iparilag nyírfából, illetve kukoricacsutkából és préselt cukornádból állítják elő. Az elfogyasztott nyírfacukor csupán negyede szívódik fel a vékonybélben, ezért erős hashajtó hatású lehet. Érdemes a bevitt mennyiségét fokozatosan emelve hozzászoktatni a szervezetet.  Édesítőereje 1–1,5-szerese a cukorénak. Energiatartalma 2,4 kcal/g. Az egyetlen cukoralkohol, amelyre szénhidrátot kell számolni a cukorbetegeknek. GI: 12, jele: E967.

A maltit a cukoralkoholok közül az egyik legédesebb– édesítőereje a cukorhoz képest 0,9 –, így kevesebbet kell belőle használni, mint a többiek esetében. Szirup formában is megtalálható édességekben, ezt azonban cukorbetegek nem fogyaszthatják a hozzáadott egyszerű cukor miatt. Kalóriatartalma: 2,4 kcal/g, GI: 35, jele: E965. (Forrás: Budai End


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.