Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudod, mire jó a napi tesi óra?

Továbbra is veszélyt jelent az elhízás az iskolásoknál Magyarországon. Minden negyedik tanuló túlsúlyos, a 10-18 év közötti fiúk majd egyharmada, a lányok több mint húsz százaléka. A közép-magyarországi diákok a legfittebbek, míg az északi megyékben a legkritikusabb a helyzet.

Idén is elkészítette az 5-12. osztályosok erőnlétét, állóképességét, izomzatát vizsgáló tesztet - azaz a NETFIT mérést - a Magyar Diáksport Szövetség. Összesen 2730 köznevelési intézmény 3802 feladatellátási helye küldte be az eredményeket. A felmérésben a pedagógusok mintegy 700 ezer diák fizikai állapotát vizsgálták.

Hasizom gyakorlat, Kép: Magyar Diáksport Szövetség

Az adatok összesítését követően megállapítható, hogy Magyarországon továbbra is veszélyt jelent az elhízás az iskolás korúaknál. Magyarországon minden negyedik tanuló túlsúlyos, a 10-18 év közötti fiúk majd egyharmada, a lányok több mint húsz százaléka elhízott.

A NETFIT mérésben vizsgált 5–12. évfolyamos (10–18 éves) tanulók 25,8%-a (fiúk 28%-a és a lányok 23,8%-a) került a túlsúlyos (fejlesztés szükséges) vagy elhízott (fokozott fejlesztés szükséges) kategóriákba.

Kép: Magyar Diáksport Szövetség

Régiós szempontból továbbra is a közép-magyarországi diákok a legfittebbek nálunk, míg Észak-Magyarországon a legkritikusabb a tanulók egészségi helyzete.

A regionális és megyei szintű eredmények szerint, a gazdaságilag legfejlettebbnek tekinthető közép-magyarországi régióban tanuló iskolások tekinthetők a legfittebbeknek. Az Intézményi Fittségi Index értékei 1,81–7,54 közöttiek (5,69±0,71) voltak. Példaként említhető a jelentős megyei és regionális különbségekre, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2-szer akkora az elhízott tanulók aránya, mint Budapesten!

Ha a korosztályos különbségeket vesszük, akkor a középiskolások jobban teljesítenek a sportban, mint az általános iskola felső tagozatosai.

A felső tagozatos és középiskolás összehasonlításban megállapítható, hogy a fiúk esetében kilenc fittségi paraméterből hétben, a lányok esetében pedig ötben a középiskolások voltak képesek nagyobb arányban e téren teljesíteni.

Kép: Magyar Diáksport Szövetség

A NETFIT felmérésből az is kirajzolódik, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének már most látszódnak a jelei. Kulcsfontosságú eredmény, hogy a mindennapos testnevelés felmenő rendszeréből először kikerülő évfolyamok jelentősen jobban teljesítettek a még nem mindennapos testnevelésben részt vevő évfolyamtársaiknál.

Néhány összehasonlítói adat a korábbi, 2014/15-ös méréshez képest:

  • Az elsőéves méréshez képest a két problémás tesztben (állóképességi ingafutás és törzsemelés) jobban teljesítettek a tanulók, ami előrelépést jelent. Alátámasztó adatok: ingafutásnál +4,2%, törzsemelésnél +4,4% a javulás az előző évhez képest.
    Sportos kismama
    Szabad, sőt javasolt is a várandósság hónapjaiban sportolni, hiszen a fizikai aktivitásnak számos előnye van baba és mama számára egyaránt. A biztonságos testmozgáshoz az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája ad tanácsokat.

  • Kis mértékű visszaesés mutatkozik a testtömegindex-adatokban, ugyanis a túlsúlyos és elhízott tanulók aránya nőtt a tavalyi értékhez képest.

  • A regionális különbségek továbbra is jellemzők: Budapesten és Pest megyében a legjobbak a fittségi eredmények, míg Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön a legkedvezőtlenebbek.

További infografikák a felmérésről itt láthatók, a teljes jelentés pedig itt olvasható.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.