A húsvét a nagyböjt, vagyis a hústól való negyvennapos tartózkodás befejezésének időpontja – innen ered a magyar elnevezés is -, az emberiség egy jelentős részének legnagyobb vallási és természeti ünnepe. A keresztények számára Krisztus feltámadásának, míg a zsidó vallásúaknak az egyiptomi szolgaság végének az emléknapja. A tavaszi megújulást, megtisztulást napjainkban is élő, pogány eredetű rítusok is őrzik: tavaszi határkörbejárás, lánylocsolás, vesszőzés.
Eleink áldozati bárányt sütöttek az ünnep előestéjén az ószövetségi időben, amelyet kovásztalan kenyérrel és keserű salátával, vagyis tormával fogyasztottak. A “hibátlan” bárányt nagypénteken ölték le, vigyázva arra, hogy elkészítése közben csontjait ne törjék meg. Sok helyütt a bárány helyett később sonkát fogyasztottak, amely a vidéki jólét jelképévé is vált az elmúlt századokban.
Az ünnep elengedhetetlen étele a tojás – az új élet, az újjászületés jelképe – éppúgy felkerült egykor a családok asztalára, mint napjainkban, s később a húsvéti ajándékok listájára. A keresztény felfogás szerint ugyanis, ahogyan a tojásból új élet születik, úgy támadt fel Krisztus is sírjából az emberiség megváltására. A korai időkben ezt az archaikus jelképet a zsidó vallásúak például hamuban sütve, míg a keresztények főve, szép pirosra festve fogyasztották, mert a legenda szerint a piros szín Krisztus elhullatott vérét jelképezi, ami a keresztfa alatt imádkozó asszony tojásokkal teli kosarába hullott.
A tojás elfogyasztása mellett az ajándékozásának is szimbolikus jelentést tulajdonítottak: a férfi a kettészelt tojás egyik felét az összetartozás jeleként adta át kedvesének, a keresztszülők pedig a megváltás örömteli ünnepére való emlékeztetés gyanánt ajándékozták keresztgyermeküknek. A piros szín mellett később megjelentek a különlegesen díszített és hímes tojások is, amelyeket nálunk az ország különböző vidékein – almával, kaláccsal együtt fehér abroszba kötve – ma is tiszteletük jeleként adnak egymásnak a kereszt- és bérma komaasszonyok.
A húsvéti asztalról – amelyre ilyenkor odakerülnek a féltett, hétköznapokon a szekrénybe rejtett étkészletek – a hagyományos étkek mellől a színek, az élővirág sem hiányozhatnak. Ettől, s persze az alkalomhoz illő terítőtől, szalvétától, tányéralátéttől még ünnepibbé válik a hangulat, s egy-egy apró húsvéti, névre szóló meglepetés – például csoki- vagy marcipántojás, húsvéti figura – még kedvesebbé, emlékezetesebbé varázsolhatja az együttlétet. Persze az asztal ne legyen túlzsúfolt – a virágkompozíció se legyen túlméretezett -, jusson hely az ételnek-italnak! (Szilágyi Eta)
