Normális esetben a kamaszodás első jelei valamikor általános iskola végén köszöntenek az emberre. Ilyenkor kezd mindenki eszeveszetten szőrösödni, ilyenkor kell szembenéznie az első menstruációval, a pattanásokkal...
Kritikus korszak. Testnevelés órákon tornadresszben feszítenek a lányok, megy az öltözőben a rivalizálás. Kinek kell már melltartó, ki tud már havi egyszer felmentést kérni egészségügyi okokból?
A fiúöltözőben is hasonló a helyzet: ott azon megy a verseny, hogy kinek van már akkora bajsza vagy szakálla, hogy azt már borotválkozással kelljen eltűntetni, vagy hogy ki az, akinek adoniszian férfias külseje miatt már az idősebb lányok is felfigyeltek.
És ezekben a versenyekben mindig vannak élharcosok és olyanok, akik a hencegő beszélgetések alatt csendben meghúzzák magukat.
A későn érő lány egy hatalmas pulóver alá bújik, hiszen szégyelli, hogy nyolcadik osztályos, de a melle még mutatóba sem kezdett el nőni, a későn érő fiú pedig magában öltözik a sarokban, mert a férfiasság semmilyen jele sem akar megjelenni rajta.
Természetesen mindez összefügg a testképpel való elégedetlenséggel, hiszen a kamaszkor az az időszak, amikor is a férfi-női szerepeket igyekszünk kisebb-nagyobb sikerrel elsajátítani. Ekkor trauma lehet a túlérettség és az alulfejlettség is, s úgy érezzük, kevesebbek vagyunk a többieknél. Ezek különböző komplexusokat okoznak, amelyek sokszor felnőttkorban is megmaradnak.
A koránérő lányok nagy baja, hogy testi érettségük nem mindig jár együtt a szellemi fejlődéssel. Hiába néznek ki jóval idősebbnek, ha intellektuálisan nem érnek fel külsejükhöz.
A korán serdülő lányok lehet, hogy először profitálnak külsejükből, egyben a szülői aggodalmakat is növelik, ezzel szemben a korán érő fiúk szüleit általában a büszkeség tölti el daliás fiuk láttán.
Furcsa féltékenység játszódik le visszafelé is: a korán érő lányok irigylik "lemaradottabb" társaikat, akik náluk vékonyabbak, kecsesebbek. Éppen ezért gyakrabban fordulnak elő nétkezési zavarok fejlettebb lányoknál.
Azok a fiúk, akik az átlagosnál hamarabb érnek, fesztelenebbek, szemben későn érő társaikkal, akik szorongásukból kifolyólag önbizalomhiánnyal küszködnek.
Ez a különbség megmarad felnőttkorukban is, csak éppen megfordul: a későn érő fiúk nyitottá válnak, humorérzékük fejlettebb, korán érő társaik viszont pszichológiailag ridegebb, konvencionális felnőttekké válnak, de vezetői szerepek betöltésére kiválóan alkalmasak lesznek (csak úgy, mint a későn érő lányok).
Persze sok szülő banálisnak tartja csemetéje kamaszkori szorongásait túl nagy melle, vagy dörmögő és elcsukló hangjával kapcsolatban, pedig ha belegondolunk, a felnőttek világa is hasonló.
Próbálunk mércéknek, irányzatoknak, az átlagnak (az átlagon felülinek) megfelelni, kisebb-nagyobb sikerrel. Érthető hát az a harc is, amely a későn és korán érő fiatalok között folyik.
A szülőknek bele kellene élniük magukat gyermekük problémájába. Néha a saját élmények megosztása is segítség lehet. S kiderül, a gyerek is ugyanazt a kálváriát járja végig, mint annak idején apja, vagy anyja. Csak ehhez le kell ülni beszélgetni...
Atkinson, R.L., R.C. Atkinson, E.E. Smith, D.J. Bem és S. Nolen-Hoeksema: Pszichológia című könyvének felhasználásával.