Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új alapítványi óvoda Budapesten

Rendszeretet, családcentrikus élet, jobb teljesítmény, kiegyensúlyozott gyermek- és felnőttkor. Ezt kínálja egy Magyarországon eddig nem hasznosított pedagógiai szemlélettel rendelkező új alapítványi óvoda Budapesten.

A tudatos szülők óvodája a XXI. században
Rendszeretet, családcentrikus élet, jobb teljesítmény, kiegyensúlyozott gyermek- és felnőttkor. Ezt kínálja egy Magyarországon eddig nem hasznosított pedagógiai szemlélettel rendelkező új alapítványi óvoda Budapesten. Világszerte sikeresek azok az óvodák, amelyek az általánosnál sokkal intenzívebben vonják be a szülőket a gyermeknevelésbe. A több évtizedes tapasztalat mutatja, hogy az ilyen nevelési intézményekből kikerülő gyermekek felnőttként jobban értékelik a családot, embertársaikat és az átlagosnál jóval ritkábban válnak el.

„A nevelés a szülő feladata, míg az oktatás az iskolában zajlik” - a hagyományos nevelési-oktatási rendszerben feltétlenül igaz ez az állítás. Ugyanakkor a gyermekeknek komoly problémát jelenthet, ha az óvodában-iskolában és a családhoz hazatérve egészen más értékek, erkölcsiség mentén kell eligazodniuk. A kiegyensúlyozott életvitel elsajátításának alapfeltétele, hogy hiteles, erkölcsileg egyértelmű impulzusok érjék a fiatalokat. Ellenkező esetben szorongásos tünetek, lelki problémák léphetnek fel, s komoly zavarokat okozva akár egész életre meggátolhatják a gyermekek egészséges szellemi fejlődését, közösségi beilleszkedését.

A Sas-hegy lábánál idén induló új óvoda erre a jelenségre kínál megoldást: az intézményben a szülő és a nevelő közötti kapcsolattartás jóval intenzívebb a tutor-rendszernek köszönhetően. A tutor a gyermek személyiségbeli és képességbeli neveléséért egyaránt elkötelezett és felelős személy, aki a szülőpárral rendszeresen konzultál, segít, tanácsot ad, javasol, biztat, megerősít. A tutor egyben rendszeresen egyeztet a gyermek pedagógusaival is. Az óvoda nemcsak a gyermek nevelésére koncentrál, hanem arra is, hogy a szülők és a nevelők által közvetített értékek egymást erősítsék. Ennek érdekében a szülők az óvoda által szervezett speciális, gyermekneveléssel, házastársi kapcsolattal foglalkozó tréningeken vehetnek részt, amelyeknek lényege és küldetése a szülő-gyermek, illetve a házastársi kapcsolat erősítése.

A hagyományosnál jóval célirányosabb és szervezettebb visszacsatolás lehetővé teszi, hogy a szülő hitelesebben, tudatosabban formálja és tökéletesítse saját szerepét gyermeke és a család életében, s ezáltal kiegyensúlyozott és harmonikus mintát mutasson gyermekének. Az értékalapú nevelés lényege, hogy ezek az értékek a szülők és nevelők által hitelesen képviselt értékek legyenek. A hitelesség fontos jellemzője, hogy összhang van a hirdetett és a saját életvitelben alkalmazott elvek között. Az értékalapú nevelés módszere a példamutatás, valamint a folyamatos kapcsolat a szülő és az intézmény között a nevelés összehangolása érdekében.

A gyermek óvodáskorától kezdve idejének jelentős részét szüleitől távol tölti, éppen ezért ebben a korban kell egyre tudatosabban odafigyelni a szülők szerepére gyermekük életében. A tutor-rendszer maximálisan illeszkedik az érvényben lévő oktatási, nevelési előírásokhoz, a gyermek tehát nem „mást” kap, hanem többet és hitelesebbet, mint egy hagyományos nevelési intézményben. A tutor-rendszerrel működő intézmények az intézmény akadémiai szintjét tekintve több országban a legrangosabb intézmények közé tartoznak. Ennek titka az egyes gyermekre jutó oly mértékű figyelem, törődés, amely az átlagos képességű gyermekeket is nagyon jó eredmény elérésére ösztönzi, mind a tanulás, mind pedig a jellemformálás terén.

Európa több országában – Anglia, Spanyolország, Csehország, Lengyelország - már több éve, évtizede működnek hasonló, szülői kezdeményezésen alapuló intézmények. A tapasztalatok egyértelműen pozitívak - az ilyen szellemiségű intézményekben nevelkedett gyermekek jóval rendszeretőbb, családcentrikusabb, szakmájukban sikeres, boldog, kiegyensúlyozott emberekké válnak a hagyományos képzésben részt vevő társaikhoz képest. A spanyolországi adatok magukért beszélnek: míg az ország válási statisztikái világviszonylatban szinte a legmagasabb értéket mutatják, addig az értékalapú nevelésben részesültek esetében ez a mérték 5% alatti. Nem véletlen, hogy ezekbe a szülők által alapított oktatási intézményekbe jellemzően nagy a túljelentkezés. A kiválasztás kritériuma, hogy a szülők egyetértenek-e az iskola értékrendjével és vállalják-e azt, hogy a nevelés az intézmény és a család közös, összehangolt feladata.

A magyarországi alapítók olyan szülők, akik Londonban, Madridban, Varsóban és Prágában találkoztak az ilyen típusú nevelési intézményekkel, majd itthon más, hasonlóan motivált családokkal, szülőkkel összefogva létrehoztak egy tutor-rendszerrel működő alapítványi óvodát Budapesten. Az alapítók tervei szerint gyermekeik pár év múlva már tanulmányaikat is hasonló elvek mentén működő iskolában végezhetik.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.