Sokan éreznek lelkiismeret furdalást nassoláskor, pedig van, akinek nehezebb az önmegtartóztatás. Amerikai kutatók ugyanis megállapították, hogy nem kizárólag szokásainkon múlik, hogy mennyire vagyunk édesszájúak, hanem főként az öröklött génjeinken. Sokan próbálnak alternatívát találni a cukor helyettesítésére, így itthon is folyamatosan nő az édesítőszerek használata. A természetes cukorpótlás híveinek jó hír, hogy hamarosan az EU-ban is engedélyezhetik a sztevia nevű növény kivonatát. Az ezzel készített ételeket és italokat a cukorbetegek is fogyaszthatják majd.
A cukorfalat édesen szereti
Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást. Amerikai kutatók megállapították, hogy fellelhetőek közös vonások az ízlelésben és a személyiségjegyekben. Az Észak-Dakotai Állami Egyetem munkatársai arra jutottak, hogy kedvesebbnek és barátságosabbnak tartjuk azokat az embereket, akik szeretik az édességeket. Arra is fény derült, hogy azok, akik jobban kedvelik az édes ízt, általában valóban segítőkészebbek társaikkal.
Géneken is múlik
A Monell Chemical Senses Központjának munkatársai pedig azt bizonyították be, hogy alapvetően gének határozzák meg, ki az édesszájú, hiszen nem minden ember érzékeli és szereti egyformán az édes ízeket. Egereken végzett tanulmányuk során kiderült, hogy az édességek szeretete olyan génektől is függ, amelyek nem közvetlenül az ízérzékelésben, hanem az édes ízhez kapcsolható jutalmazási-, és motivációs folyamatokban vesznek részt.
Új édesítőszer jöhet
Sokan lelkiismeret furdalást éreznek, ha édességet, édes italokat fogyasztanak, hiszen tudják, hogy a túlzott cukorbevitel a magas energiatartalom miatt súlygyarapodást okozhat. Azonban ebben sem szabad átesni a ló túloldalára, hiszen a cukornak is megvan a maga helye a kiegyensúlyozott étrendben, amennyiben mértékkel fogyasztjuk. Ha édesítésről van szó, ma már egyre több lehetőség áll rendelkezésünkre. Az elmúlt évek során hazánkban is folyamatosan nő a cukorpótlók (édesítőszerek) fogyasztása, az élelmiszergyártók is sorra dobják piacra a különböző édesítőszerekkel ízesített termékeiket. Az Európai Parlament várhatóan 2011 novemberében ad engedélyt arra, hogy a sztevia nevű Dél-Amerikából származó növény kivonatát élelmiszer-alapanyagként használják a gyártók az EU területén. A sztevia kivonatait (port, szirupot, tablettát) és szárított leveleit a világ számos táján széles körben használják édesítésre. Az ázsiai országokban évtizedek óta elfogadott és ismert: üdítőitalokat, cukormentes rágógumikat, joghurtokat, savanyúságokat, szárított tenger gyümölcseit és süteményeket édesítenek vele a gyártók. „A sztevia egy természetes édesítőszer, levelei 200-300-szor édesebbek a cukornál, az élelmiszerekhez a kivonatait használják. Alig tartalmaz kalóriát, ezért számos diéta során felhasználható, még cukorbetegek is fogyaszthatják.” – tájékoztat a várhatóan újonnan forgalomba kerülő édesítőszerről Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke.
ÉLET-MÓD
Új természetes édesítőszer!
Az Európai Parlament várhatóan 2011 novemberében ad engedélyt arra, hogy a sztevia nevű Dél-Amerikából származó növény kivonatát élelmiszer-alapanyagként használják a gyártók az EU területén.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.