Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Van megoldás az égő szemre!

Sokat ül számítógép vagy tévé előtt, légkondicionált környezetben tartózkodik, és gyakran tapasztal égő érzést vagy fáradtságot a szemében? A szárazszem-szindrómáról és a megoldási lehetőségekről érdemes többet megtudni. Most!

Óránként tíz perc pihenés is jót tesz a szemnek - Kép: Pixabay

A szemeket borító vékony könnyréteg feladata a nedvesség fenntartása, a szaruhártya oxigén- és tápanyagellátása és a bekerülő idegen testek eltávolítása. A könnyfilm tulajdonképpen az első védelmi vonal a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben. Hiánya tehát nemcsak komfortérzetünket csökkenti, de számos szemészeti probléma kockázatát is növeli. Ha a szem kiszárad, a felszínén mikrosérülések keletkeznek, amelyben a kórokozók könnyen megtelepednek, és komoly gyulladást okozhatnak.

A tünetek széles skálán mozognak, az enyhe diszkomfortérzéstől a kifejezett szemvörösségig, fájdalomig terjednek. Leggyakoribb a szúró, viszkető, égő, illetve idegentest-érzés. A betegek gyakran panaszkodnak arról, hogy estére elfárad a szemük, vagy úgy érzik, mintha homokot szórtak volna bele. A szárazszem-szindróma – ellentmondásosan – könnyezéssel is járhat, aminek oka a szaruhártya sérülését követő reflexes könnyezés – mondja dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemészorvosa.

A szemszárazság oka lehet valamelyik könnytermelő mirigy megbetegedése vagy a szemhéj szélének gyulladása is. Általános betegség – például A-vitamin-hiány, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség – részeként is jelentkezhet, illetve egyes gyógyszerek (fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők) mellékhatása is lehet.

Mi tehetünk szemünk védelmében?
Szemünkre rengeteg veszély leselkedik és bizony legtöbben csak akkor kezdünk egészségével foglalkozni, amikor már késő. Érzékszerveink közül a legösszetettebb, de egyben a legérzékenyebb a szemünk. A túl erős sugárzással szemben a szem védekezik, a pupilla összehúzódásával válaszol.

A tüneteket azonban számos életmódbeli tényező súlyosbíthatja, mint a száraz, légkondicionált helyiség, a cigarettafüst, a szél, a kontaktlencse, a hosszan tartó olvasás, tévénézés, számítógépezés, nőknél pedig a változó korral járó hormonális változások.

Hogyan előzhetjük meg a szem kiszáradását?

● A számítógép előtt ülve óránként tartsunk 10 perces szünetet, és ha van lehetőségünk, menjünk ki a friss levegőre.

● A monitor lehetőleg a tekintési irány alatt legyen, ezáltal a felső szemhéj jobban fedi és védi a szaruhártyát.

● Javasolt a számítógép használata során védőszemüveget viselni, amely nemcsak a monitor káros elektrosztatikus sugárzásától óv, hanem a könny párolgását is csökkenti.

● Próbáljunk lemondani a dohányzásról, és kerüljük a dohányfüstös helyeket.

● A nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodjunk, fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot napközben.

● Ellenőrizzük az iroda és lakásunk páratartalmát, törekedjünk a 40– 60 százalék közötti páratartalomra. Száraz levegő ellen párásító készülékkel védekezhetünk.

● Szemszárazság esetén érzékeny szemekre kifejlesztett sminktermékeket használjunk. Ügyeljünk arra, hogy lefekvés előtt alaposan távolítsuk el a készítményeket, a szempillafesték ugyanis könnyen eltömheti a könnymirigyek kivezető nyílását!

● Kutatási eredmények alapján az omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az egészséges könnyfilm megtartásában. Fogyasszunk ezért rendszeresen halat, tenger gyümölcseit, mandulát és diót!

Cukorbeteg? Védje a szemét, megmentheti a vakságtól!
Komoly problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken. Az elváltozások ugyanis a beteg számára hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, és gyakran csak visszafordíthatatlan stádiumban kerül a cukorbeteg a szemészhez.

A legfontosabb teendő, hogy keressük fel a szemorvost, aki megállapítja, mi okozza a szemszárazságot. Ha egy bizonyos gyógyszer szedése váltja ki a tüneteket, ajánlatos megbeszélni a kezelőorvossal a változtatást. Ha csak környezeti okok miatt száraz a szem, elegendő lehet a rendszeres műkönnyhasználat, amelyre nem lehet rászokni, többet ártunk, ha nem használjuk. Ma már számos olyan termék van forgalomban, amely hosszabb-rövidebb ideig biztosítja a szem nedvességét.

Egyes szemcseppek olyan összetevőket is tartalmaznak, amelyek a szem felszínén található hámréteg megújítását szolgálják. Az érzékeny, allergiás vagy kontaktlencsét viselő betegek részére tartósítószer-mentes készítmények is kaphatók. Egyelőre nincs olyan vizsgálómódszer, amelyik korrekten megmondja, hogy a könnyfilm melyik részét kell leginkább pótolni, ezért a betegnek kell kitapasztalnia, melyik műkönny válik be neki, és érdemes annál maradnia. Ha nagyfokú a szemszárazság, akkorgél vagy szemkenőcs formában is alkalmazhatók a hatóanyagok, főként éjszakai használatra.

www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.