Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veszélyes a túlzott tojásfogyasztás?

A kutatás magasabb halálozási arányt mutat azon egyesült államokbeli férfiak körében, akik hetente hét vagy több tojást esznek, ezen belül is főként a cukorbetegek között. Másrészt viszont a The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint semmiféle összefüggés nem mutatható ki a tojásfogyasztás és a szívinfarktus illetve az agyvérzés között. Heti maximum hat tojás elfogyasztása ugyanakkor nem befolyásolja a férfiak egészségét

Hogyan is értelmezhető mindez?

"A heti hét vagy több tojás fogyasztásának tulajdonított magasabb halálozási arány mondhatni meglepő és megerősítésre vár" - írja tanulmánnyal együtt megjelent vezércikk szerzője. "Ne feledjük: a tojás éppolyan táplálékunk, mint valamennyi más. - egyikük sem jó vagy rossz, és egy átfogó, egészséges szívműködést megcélzó étrend része lehet" - fogalmazott Robert Eckel, a folyóirat szerkesztője, a Coloradói Egyetem munkatársa.

A vizsgálatba 21,300 férfi orvost vontak be. A 20 évig tartó nyomonkövetés kezdetén valamennyien átlagosan 54 évesek. A vizsgálat során az érintettek évente feljegyezték tojásfogyasztásukat, fizikai tevékenységeiket, dohányzási, alkoholfogyasztási szokásaikat, zöldség és reggeli gabona(pehely)fogyasztásukat, ezenkívül vércukorszintjük, vérnyomásuk és aszpirin használatuk adatait.

A résztvevőket nem kérték étrendjük megváltoztatására. Egy átlagos résztvevő heti egy tojás fogyasztásáról számolt be. Idősebb, nagyobb testsúlyú, kevésbé aktív életmódú férfiak, akik ráadásul dohányoztak is, illetve akik magas koleszterin-szint, cukorbetegség valamint magas vérnyomás kórelőzménnyel bírtak, rendszerint több tojást fogyasztottak.

A kutatók, többek között Dr. Luc Djousse, a bostoni Brigham Női Klinika , illetve a Harvard Egyetem orvosi karának munkatársa 5,169 halálesetet számoltak össze a férfiak között a nyomonkövetés időszakában. Más rizikótényezők figyelembe vételével is azoknál, akik heti hét illetve több tojást ettek, 23 százalékkal nőtt sz esélye az elhalálozásnak, a kockázat pedig még magasabb volt a cukorbetegek körében.

A tojásfogyasztást ugyanakkor nem hozták közvetlen összefüggésbe a szívinfarktus vagy agyvérzés megemelkedett kockázatával, még azoknál a férfiaknál sem, akik hetente több mint hét tojást fogyasztottak. Djousse csapata eredményeik elemzéséhez további kutatásokat tart szükségesnek.

Donald McNamara PhD, az Egg Nutrition Center (kb. Tojás-táplálkozási Kutatóintézet) ügyvezető igazgatója az említett munka három kulcspontját emeli ki. A kutatóintézetet több tojástermelő támogatja. "Először is, nem tudjuk, miben haltak meg"- veti fel McNamara. "Azt tudjuk, hogy haláluk nem volt köthető kardiovaszkuláris megbetegedéshez vagy agyvérzéshez, de semmi információnk sincs arról, hogy ténylegesen mivel volt összefüggésben." "Nem igazán tudom elképzelni, hogy ha heti hat tojásnál többet eszünk, amiatt már lehajtunk a hídról vagy túl gyorsan vezetnénk" - folytatja McNamara. "Jelenleg nincs olyan biológiai magyarázata a dolognak, amit teljesen biztosra vehetnék."

"Ezen felül a tanulmány nem tartalmaz elegendő információt arról, hogy mi egyebet fogyasztottak még a férfiak. Például egy 1999-ben a The Journal of the American Medical Association publikált tudományos munkában a férfiak szívinfarktus kockázata azután már nem is volt köthető a tojáshoz, miután a szalonna (bacon) fogyasztást is figyelembe vették." - véli McNamara. McNamara kritizálta a kutatók elemzését is a további rizikófaktorok tekintetében. Szerinte a tanulmány nem mérlegeli a rikzikófaktorok közötti kapcsolatot és ellentmondásba kerül korábbi kutatásokkal.

"Úgy gondolom, hogy ezt a munkát újra el kell végezni. Másodszor, szeretném tudni, mitől haltak meg, és harmadszor, milyen más, olyan összetevői vannak az étrendjüknek, amely a megnövekedett halálozási kockázathoz kapcsolható."- foglalja össze McNamara.

"Nagy rajongója vagyok a tojásnak" - mondta a tanulmány kapcsán Kathleen Zelman, a WebMD internetes oldal táplálkozástudományi igazgatója, aki megkérdőjelezi, vajon a tanulmány eléggé mélyre ásott-e a férfiak étrendjében és életmódjában. Ami a magasabb halálozási arányt illeti a heti hét vagy annál több tojást fogyasztó férfiak között, "csak a tojásra fogni elég szűklátókörű volna".

Zelman tanácsa: "Ha egynél több tojást szeretnél enni az adott napon, tedd ezt ritkábban, és próbáld meg inkább több tojásfehérje mint sárgája hozzáadásával. Bárki, aki krónikus betegségben szenved, mint például a cukorbetegség, sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie az étrendje megválasztásában, és fontos lenne konzultálnia egy dietetikus szakorvosssal"-mondja. "Mindenesetre tény, hogy a tojás nagyon tápláló, hasznos étek. Arról kell csak megbizonyosodnunk, hogy fogyasztását nem visszük-e túlzásba" - vélte Zellmann.

www.medipress.hu

 

 


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.