Életforma.hu

GASZTRO

A citromos trifle lett II. Erzsébet platinajubileumi desszertje

Országos receptversenyt hirdettek a brit uralkodó, azaz II. Erzsébet tróna lépésnek 70. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatra.

Piskótatekercsekkel gazdagított citromos trifle lett II. Erzsébet királynő hivatalos platinajubileumi desszertje.

Az országos receptverseny a brit uralkodó trónra lépésének 70. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt.

A versenyről

A januárban meghirdetett vetélkedőn amatőr cukrászok vehettek részt, a benyújtott recepteket viszont világszerte ismert szakértőkből álló zsűri - köztük Mary Berry, a nemzet cukrászának számító szaktekintély - véleményezte, és az eredményt Kamilla cornwalli hercegnő, Károly trónörökös felesége hirdette ki.

A versenyre ötezren neveztek be. Életkoruk a BBC ismertetése szerint nyolctól 108 évig terjedt -, és a zsűri közülük választotta ki a döntőbe került ötfős mezőnyt. A versengésből az északnyugat-angliai Southportban élő Jemma Melvin került ki győztesen citromkrémes piskótatekercsekből, citromos-narancsos zseléből, citromos pudingból, mandarinszószból, amaretti-kekszekből és tejszínhabból álló rétegzett desszertjével. (A citromos trifle egy jellegzetesen angol édesség, amely leginkább egy óriási pohárkrémhez hasonlítható.)

A citromos triffle egy nagyon finom tipikus angol desszert (Foto: Depositphotos)

A versenykiírásoknak megfelelően a nyertes receptet megosztják a nyilvánossággal, és az e recept alapján készült desszertet felszolgálják a platinajubileumi ünnepségsorozat fénypontján, a június eleji négynapos munkaszüneti hétvégén rendezendő össznépi piknik, a Big Jubilee Lunch több ezer résztvevőjének. A versenyfeltételek között szerepelt az is, hogy a nyertes alkotás könnyen elkészíthető legyen, és így az országszerte tervezett számtalan utcabálon is fel lehessen szolgálni. Ezeket a rendezvényeket június 2-5. között tartják, és a brit kormány az akkori hétvége előtti két napra is munkaszünetet hirdetett.

Két év után ez az első hivatalos rendezvény

A rendezvénysorozat csúcspontján Platinum Party néven lesz egy hatalmas élő koncert is a Buckingham-palota előtt, a programtervezet megfogalmazása szerint "a globális szórakoztatóipar legnagyobb sztárjainak" közreműködésével.

Két év kihagyás után teljes pompájában megtartják a királynő "hivatalos" születésnapját, a Trooping the Colour néven közismert, igen látványos, rendszerint százezres tömeget vonzó katonai parádét is, amelyet a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és tavaly csak igen szűk körben, a királynő windsori rezidenciáján, közönség nélkül rendeztek meg. Az idén viszont 1400 katona és 400 fős katonazenekar részvételével megtartják a színpompás díszszemlét, mégpedig a hagyományoktól eltérően nem egy vasárnapi napon, hanem a négynapos jubileumi munkaszüneti hétvége első napján, június 2-án, csütörtökön.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit - például az 1977-es ezüstjubileumot, a 2002-ben tartott aranyjubileumot és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi rendezvényeket - a jobb időjárás reményében június elején tartották.

A királynő emellett közismerten nem tartja illőnek, hogy édesapja halálának évfordulóin ünnepelje az ország az ő trónra lépésének évfordulóját. Ez lesz ugyanakkor az első olyan jelentős évforduló, amelyen II. Erzsébet királynő férje már nem lehet jelen: Fülöp edinburghi herceg tavaly április 9-én, életének 100., házasságuk 74. évében elhunyt.

A 96 esztendős brit uralkodó minden idők leghosszabb ideje hivatalban lévő és a világ jelenlegi legidősebb államfője.

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.