Életforma.hu

GASZTRO

Báró Harruckern öröksége

2008 őszén kezdte munkáját a Gyulai Pálinka Manufaktúra, amelyik ma a Pálinka Céh Egyesület egyik legkiválóbb tagja. Nagyszerű nedűiket a legjobbak közt tartják számon idén is. A pálinkafőzés lényegesen korábban, már az 1700-as években megkezdődött a környéken. Az osztrák származású Báró Harruckern János György katonai szolgálataiért kapta a vidéket, aki kiadta: minden háznál főzzenek pálinkát!  

Gyulai birs pálinka, Kép: László Márta

Gyula vezető helyen áll a legjobb pálinkák lelőhelyei között. Az ottani manufaktúra termékeit is felvonultatták, amikor a Pálinka Céh Egyesület bemutatta idei legkiválóbb nedűit.

Főzőmesterük Adamik Anikó, aki 2009 óta dolgozik a cégnél, és szinte az első nő, aki ilyen tisztséget tölt be. Sok szakember elmondta már, hogy az ilyen típusú posztokon dolgozó hölgyek rendszerint érzelmi alapú döntéseket hoznak. Ez a Gyulai Pálinka Manufaktúránál is így van, ami meglehetősen előnyére válik e kiváló nedűknek!

Jelenleg 56 féle pálinkát készítenek a különböző termékcsaládokon belül. Olyan különlegességekkel rukkolnak elő, mint a birs, az erdei som, az eperfa, a szilva, a sajmeggy, a barack, a vilmoskörte vagy az alma.

Harruckern János György(1664-1742), Kép: wikipedia

Legelragadóbb pálinkájuk - szerintem - birsből készült. Nagy Anita kereskedelmi képviselő a cég exkluzív bemutatóján elmondta, hogy a 42 fokos nedű rendkívül fűszeres illattal indul, a citromos, zöld- és fehérborsos hangulatot a birs koronázza meg a maga sajátos ízvilágával. Könnyen csúszó, mondhatni szexi pálinka kerekedett belőle, és ezt már a szerző mondja! Szerintem, tényleg egy női lélek lakik a gyulai birsben!

Nem szabad elfeledkeznünk a pálinka külső megjelenéséről sem, amit egyébként szinte valamennyi hazai pálinkáról elismerően mondhatunk el! A számozott üvegek díszítését a tulajdonosok festő barátja tervezte. Fő motívuma a kutya, a hűség jelképe, ami szintén az egykori Báró Harruckernre utal.

A humanista reformer
Harruckern III. Károly magyar királytól kapta bárói címét és földjeit a hadsereg élelmezési reformja miatt - szép megtakarításokat hozva az udvarnak. Többek között így került tulajdonába a gyulai vár, sőt 1729-től még főispán is volt Békés vármegyében. Szervezői tehetségének, pénzügyi és gazdaságpolitikai ismereteinek segítségével látott tervei megvalósításához: új falvakat hozott létre, fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Az egyházi tizedet megvette, és örökre a betelepítetteknek ajándékozta. Humánus bánásmódjának hamar híre terjedt, így a betelepülők seregestül igyekeztek uradalmaiba. A földeket művelés alá vette, szőlőskerteket létesített, beindította az állattenyésztést. (Forrás: wikipedia)

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.