Életforma.hu

GASZTRO

Egy igazi recept! Sarma, vagyis töltött káposzta horvát módra

Bár az előkészítéssel és a főzéssel együtt több, mint 2 órát vesz igénybe, de különben könnyű elkészíteni ezt a tipikusan horvát ételt.

Hozzávalók: 4 főre

1,5 kg savanyított fejes káposzta (leveles, és nem felszeletelt), vagy 8-10 nagy levél, és kb. 60-80 dkg gyalult savanyú káposzta

450 gr darált borjúhús

450 gr darált sonka

450 gr füstölt sertésnyelv, felszeletelve

60 gr. apróra vágott bacon szalonna

250 gr. nyers rizs

1 nagy fej hagyma nagyon finomra vágva

2 teáskanál piros paprika

2 evőkanál liszt

1 tojás

2 evőkanál olaj

Só, bors

Elkészítés:

A szalonnát lábasba tesszük, felforrósítjuk, majd rádobjuk a hagymát és üvegesre dinszteljük. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a húst, a sonkát és a rizst, egy evőkanál paprikát és jól összekeverjük.

A káposztaleveleket elfelezzük, és egy-egy evőkanálnyi tölteléket teszünk minden fél káposztalevélbe,  feltekerjük, a végeit visszadugva csinos batyukat készítünk.

A maradék káposztalevelet finomra vágjuk, illetve ha eleve gyalultat vettünk, akkor a felét egy lábos aljára szépen eloszlatjuk. Rátesszük a batyukat, és a felszeletelt sertésnyelvet, majd a maradék káposztával befedjük.

Egy másik lábosban az olajjal és a liszttel világos rántást készítünk, hozzáadjuk a másik evőkanál paprikát, feleresztjük 125-200 ml vízzel, és folyamatos keverés mellett felfőzzük. Ráöntjük a káposztára, majd az egészet feltesszük a tűzhelyre és takaréklángon legalább 1,5 órát, de inkább 2 órát főzzük. Keverni nem szabad, mert a batyuk szétesnek, csak időről időre körkörösen rázogatni, hogy a káposzta nehogy letapadjon. Ha a leve nagyon elfőne, mindig csak kevés vízzel pótoljuk.

Ha kész, átteszzük másik forró tálba, és azon melegében szervírozzuk.

Italajánló: Ez a fogás testes vörösbort kíván! Akár Horvátországból hoztunk emlékül 1 palackot, akár magyart választhatunk. A hazaiak közül jó szívvel ajánlom például Takler Ferenc Gold noir-ját, azaz válogatott kékfrankos szőlőből készült pompás borát.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.