Életforma.hu

GASZTRO

Ez a meggypálinka tényleg meggyből van!

Még a pálinka tradicionális világában is helye van olykor némi újításnak. Az elmúlt években egyre több új íz jelent meg a hagyományos gyümölcsfajtákból készült pálinkák mellett. Az új kedvencek között előkelő helyet vívott ki magának a meggypálinka.

A pálinkáról azt mondják, igazi ízét a főzőmester lelke adja. Ennél a meggypálinkánál kétség sem férhet ahhoz, hogy valóban szív és lélek van benne. A Savanya Pálinkaház vezetője, Savanya Géza húsz éve foglalkozik pálinkafőzéssel, így aztán minden, amit erről tudni érdemes, a kisujjában van. Mivel pedig minden munkafolyamatot személyesen követ végig, és nem fél attól, hogy "bepiszkolja" a kezét a gyümölcsfőzéssel, a szigorúan betartott minőségi szabályok mellett is kialakulhat az ital különleges lelke.

Egyéniség egy pohár italban

Ez a meggypálinka pedig mindkét nem körében kedvelt, lágy íze és karakteres illata a pálinkafogyasztásban járatlanabbakkal is megkedvelteti a nemes italt. Egy félliteres üveg elkészítéséhez több mint nyolc kilogramm meggyre van szükség, mégpedig nem is akármilyenre. A sióagárdi főzde Nagykörű környékéről származó gyümölcsöt használ, hiszen azon a területen, az áltagosnál több napsütésnek köszönhetően, különösen édesre és lédúsra érik a gyümölcs - márpedig ez a jó pálinka alapja.

Az italt meg kell kóstolni, de előzetesen az elnyert díjak is jó támpontot adhatnak. A Savanya Pálinkaház Aranyszalagos meggypálinkája 2007-ben bronzérmes lett a HunDeszt versenyen, majd néhány hónappal később a Gyulai Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyről aranyéremmel tért haza. A mester szerint ahhoz, hogy a bronzból arany legyen, csupán a két verseny között eltelt időre volt szükség, mely alatt tökéletesre érett az ital.

A meggypálinka kétféle erősséggel, 44 és 50 százalékos alkoholtartalommal készül. Ezek közül mindenki megtalálhatja a számára tökéleteset, és bármelyiket választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy a meggyre jellemző íz és illat nem marad el. A meggypálinka különleges bukéja kissé emlékeztet a sherry brandyére, így a jellegzetes magyar italt külföldi vendégeink számára is ismerőssé tehetjük.

Előtte, utána

A pálinkát hagyományos magyar szokás szerint étkezés előtt fogyasztják, az új íz, a meggypálinka - főleg az alacsonyabb, 44 százalékos alkoholtartalmú - viszont tökéletes kísérője a desszerteknek, csokoládés édességeknek is. Fogyasztás előtt élvezzük ki a tiszta, átlátszó ital kellemes látványát, amihez hozzájárul a modern vonalú, elegánsan letisztult csomagolás is. Ne feledkezzünk meg a pohárból áradó kellemes gyümölcsillat belélegzéséről, mely teljessé teszi a pálinkafogyasztás élményét.

Bár e tiszta ital jellegzetességei a szakértők szerint önmagukban érvényesülnek a legjobban, a koktélok divatjának és a közelgő meleg hónapoknak köszönhetően egyre gyakrabban készülnek pálinkaalapú koktélok is. Így még többféle variáció áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden alkalomhoz megtaláljuk a megfelelő pálinkát.

A Savanya Pálinkaház koktélajánlata: Sour Cherry Dream

Hozzávalók: 2,5 centiliter meggypálinka, 2,5 centiliter rózsaszíngrépfrút-lé, 1,5 centiliter almalé, 0,5 centiliter mangószirup, 2 gerezd lime

Elkészítése: jégkockára csavarjuk a lime-gerezdek levét, erre töltjük a pálinkát, majd az összes többi hozzávalót. Összerázva, ipszilonpohárban tálaljuk.

A koktélt Kulai Szabolcs, a Soho London Pub bártendere keverte.

Fotó: Förster Tamás


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.