Életforma.hu

GASZTRO

Ezt az 5 italt meg kell kóstolnod!

A bor a legegészségesebb italok közé tartozik, ha mértékkel, és jó minőségűt fogyasztunk belőle. A középkori kolostorok gyógyszerként és fertőtlenítőként használták, és mivel az ivóvíz többnyire fertőző volt, ezért szomjukat is borral enyhítették. Ami megvédte szervezetüket a különböző járványokkal szemben.

Ma sem árt, ha néha a pohár fenekére nézünk - persze csak mértékkel. Napi három-négy deci bor ugyanis gátolja a szívinfarktus kialakulásának esélyét, csökkenti a koleszterinszintet. De nemcsak ezért érdemes ezt a nemes italt fogyasztani, hanem azért is, mert a nagy borválasztékból mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt.

De vajon a szakértők mely boroknak szavaznak bizalmat évről évre? Melyek a legfinomabbak, a legízletesebbek? A legtöbb borvilágbajnokságon a magyar nedűk igazán jól teljesítenek, hiszen az utóbbi években mindig volt legalább egy olyan hazai fajta, amely aranyérmet kapott a nemzetközi megmérettetéseken.

A harmadik VinAgora nemzetközi borverseny zsűrije például öt magyar bort is érdemesenek talált arra, hogy a top 10-es listára bekerüljön. Ezek az italok: Chateau Dereszla Aszúeszencia 2002, a Tokaj Muscat Lunel Aszúeszencia 1994, a Tokaji Aszú "Lapis" 6 puttonyos 2002, a Tokaji Aszú 6 puttonyos 2000 és a Tokaji Aszúeszencia 2003.

Ha nem inni szereti a finom nedűket, hanem főzni velük, arra is van egy-két tippünk. Természetesen aranyszabály, hogy nem bajnokborokkal kell ízesíteni az ételeket, hiszen ezek az italok sokkal többet érnek annál. Ám egy középminőségű palackkal feldobhatjuk a vacsorát!

Fehérboros csirkemáj

Hozzávalók: 40 dkg csirkemáj, liszt, só, bors, 4 evőkanál zsír, 20 dkg gomba szeletelve, 1 zöldhagyma apróra vágva, 1 dl száraz fehér bor, 1 dl húsleves, 1 babérlevél, 4-6 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld .

A csirkemájat félbevágjuk, megsózzuk, beborsozzuk, és lisztbe mártjuk. A forró zsiradékban addig forgatjuk a májat, amíg minden oldala barnára nem sült. A májat kivesszük, beletesszük a gombát, és állandóan keverve puhára pároljuk. A májat és a gombát tűzálló edénybe tesszük. A lábasban maradt zsiradékban megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a bort, a húslevest és a babérlevelet, és időnként megkeverve felforraljuk. A gombára és a májra öntjük, és újból felforraljuk. Ezután befedjük, és forró sütőben 10-15 percig sütjük. Petrezselyemmel meghintve, rizskörettel tálaljuk. 

Sz. F.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.