A piacon egyre csábítóbbak a friss zöldségek, amelyekből finom köreteket lehet készíteni - az egészséges táplálkozás jegyében.
Receptjeim kis adagokra szólnak, hiszen úgy az igazán ízletes az ebéd, ha inkább többféle, akár 3-4 köretet is készítünk hozzá. Mindegyik gyorsan elkészíthető, s variálható a sokak által kedvelt burgonyával, vagy rizzsel.
1.) Leveles paraj
Hozzávalók:
500 gr friss paraj
1 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj, vagy margarin, vagy 2 evőkanál olaj
kevés só, bors
Elkészítés:
A parajt megtisztítjuk, megmossuk majd lobogó forró vízbe dobjuk, és újra forrástól számítva 2 percig főzzük, majd alaposan leszűrjük.
Egy serpenyőben felmelegítjük a zsiradékot, beletesszük a parajt rátesszük a szétnyomott fokhagymát, kicsit megsózzuk, megborsozzuk majd alaposan átforgatjuk a zsiradékban, hogy a maradék nedvesség nagy részét is elveszítse, s már kész is. Jól bírja az újra melegítést mikróban, tehát nyugodtan elkészíthetjük előre.
2.) Sült karfiol
Különösen hasábburgonya készítéskor praktikus, és tehetjük vele változatosabbá a köretet.
Semmi már nem kell, mint egy kis fej karfiol, amit nagyobb rózsákra szedünk, és alaposan megmosunk.
Amikor kisütöttük a hasábburgonyát, a forró olajba beledobáljuk a karfiolt, persze nem az egészet egyszere, hanem amennyi a sütőedénybe belefér, úgy, hogy ne legyenek egymáson. Addig sütjük, nem túl nagy lángon, amíg aranybarnás színt nem kap, addigra meg is puhul, s már tálalható is.
3.) Sajtos brokkoli
Sokan idegenkednek ettől a zöldségfélétől, pedig rendkívül ízletes, és igen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, különösen vas van benne sok.
A fejes brokkolit ugyanúgy rózsáira lehet szedni mint a karfiolt. Egy nagyobb lábasban vizet forralunk, sót teszünk bele és a megmosott brokkoli rózsákat feltesszük főni. Amikor megfőtt lecsepegtetjük, és egy kivajazott, vagy olajjal megkent jénai tálba tesszük. Tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és forró sütőbe dugjuk. Amikor a sajt ráolvadt, és egy kicsit megpirult, már kész is, és tálalhatjuk.
Jó Étvágyat!
Lovas Katalin