Életforma.hu

GASZTRO

Itt az ország legjobb lángosa!

Ismét döntöttek a magyar lángosrajongók, és idén is megszavazták az idei Lángos Voks díjazottjait. Ebben az évben a békéscsabai Mester Lángos Büfé végzett az első helyen, így övé lett a megtisztelő Vénusz Kedvenc Lángosozója 2016 cím, és az 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyeremény!

A nyertes, Kép: sajtóanyag

A vasútállomás közelében található, 2008 óta működő Mester Lángos Büfé 840 szavazattal végzett a nagy lángos megmérettetés első helyén, és érdemelte ki a címet.

- Tavaly a második helyen végeztünk, így nagy örömmel töltött el, hogy ebben az évben sikerült a mezőny élére törnünk. Különösen azért vagyok büszke erre a győzelemre, mivel a lángos tésztáját, amit vendégeink úgy szeretnek, jómagam kísérleteztem ki, és tökéletesítettem majdnem fél éven keresztül. Ilyenkor úgy gondolom, hogy megérte. Ami pedig a feltéteket és a töltelékeket illeti, mi nem spórolunk semmivel - sem a mennyiséget, sem a választékot illetően. Jelenleg 56 féle lángosból választhatnak a vásárlók, mely a töretlen kísérletezési kedvünknek köszönhetően folyamatosan bővül - nyilatkozta a nyertes, Szpisják György.

A második helyen idén a Balatonmáriafürdőn található Gyufa Büfé végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a dorogi Dénes Lángossütő állhatott fel, 300, illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesültek.

A balatoni különdíj esetében úgy tűnik, hogy a Tihanyi Piac Lángossütői letaszíthatatlanok a trónról, ugyanis megújult néven, de változatlan lelkesedéssel győzedelmeskedtek. Ezzel immár egyhuzamban harmadik éve érdemelték ki a Vénusz Kedvenc Balatoni Lángosozója címet, mely mellé szintén 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyeremény társult.

Versenyen kívül
Itt a Piac&Profit kedvenc lágosreceptje! Nem tudom, megállnánk-e a helyünket, de nekünk nagyon ízlik! Készítsd el Te is! Nem ördöngősség!

Az idei Vénusz Lángos Voks különlegessége az volt, hogy a verseny egy teljesen új platformon, a www.langosvoks.hu oldalon várta a lángosozókat és lángosrajongókat. Az egyre bővülő országos lángos adatbázis így az idei verseny végére, már 657 lángozóval büszkélkedik, így amennyiben nem szeretnénk a véletlenre bízni magunkat, érdemes ránézni az országos lángos-térképre, ha egy igazán finom, ropogós lángosra szeretnénk ráharapni.

A versenyben az ideális lángosról kiderült, hogy a szavazók ebben az évben is egyöntetűen a roppanós, közepesen vastag tésztájú, sok tejföllel és fokhagymával megkent verziókat kedvelik leginkább. A klasszikusok mellett egyre nagyobb teret nyernek a töltött, illetve a különlegesebbnél különlegesebb variánsok is, azonban az biztos, hogy bármilyen is legyen a kedvencünk, a lángos örök része marad a magyar nyárnak.

 

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.