Életforma.hu

GASZTRO

Ízekre szedték a "Nagyi kedvence" nevű cukormentes nyertes tortát

Laboratóriumi körülmények között vizsgálták meg a Magyarország Cukormentes Tortája verseny nyertesét, azaz a Nagyi kedvencét.

A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása (Nagyi Kedvence) nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület rendezett meg. A díjnyertes alkotást ismét az idén 30 éves és az útját immár a világ legnagyobb laboratóriumhálózata, az Eurofins-csoport tagjaként folytató WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában vizsgálták. A torta mindenben megfelelt, a Laboratorium.hu cikkéből pedig az is kiderül, miért...

A hivatalos, ám ennek ellenére meglehetősen étvágygerjesztő leírás szerint „az elegáns küllemű, hozzáadott cukor nélküli tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztácia ropogós, valamint a könnyű mascarpone mousse harmonikus ízvilágát némi hibiszkusz virág és csipkebogyó velő teszi teljessé”. Fontos tudni még, hogy a piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz. Ahhoz, hogy a fenti állítások valóban igaznak bizonyuljanak, komoly laboratóriumi vizsgálatok voltak szükségesek. Ezeket – immár tizenegyedik alkalommal, az Eurofins-család tagjaként– ismét a Wessling Hungary Kft. élelmiszervizsgáló laboratóriuma végezte.

A „Nagyi kedvence” a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese

Hogyan zajlottak a vizsgálatok?

Ahogy a korábbi nyertesek esetében, úgy az idén is elemeire szedték a győztes tortát: a hagyományos laboratóriumi eszközök (lombik, kémcső, pipetta) használata mellett a vizsgálólaboratórium felvonultatta a legmodernebb arzenálját is: a zsír kinyerése egy több ciklusban dolgozó, teljesen automata berendezésben történt, a fehérjetartalmat ugyancsak egy automata rendszer, egy modern titráló berendezés segítségével végezték. A kalóriatartalmat a cukrok szétválasztásával, az élelmi rostok számát enzimes emésztéses eljárással határozták meg, a sótartalomnál pedig a Nátrium atomot mérték a hagyományos elemanalitika szerint (a gerjesztett atomok és ionok induktív csatolású plazma segítségével állíthatók elő és mérhetők).

Külön érdekesség, hogy a tortát a laboratóriumi vizsgálatok során kemencébe rakják, és teljesen elégetik! Így kapják meg a szervetlen anyagok mennyiségét. És ez még nem minden: kénsavban is felforralják, és az így a katalizátor jelenlétében több mint 400 C-on (!) elroncsolt maradékot átdesztillálva mérik meg a fehérjetartalmat. A homokkal összekeverve, termosztátba helyezve a szárazanyag- és a víztartalmat ellenőrzik, sósavval roncsolva és szerves oldószerrel kioldva pedig a zsírtartalmat mérik meg.

A cukrok és cukoralkoholok mennyiségét elválasztástechnikai eszközzel, folyadékkromatográffal végezték, ennek köszönhetően állapítható meg teljes biztonsággal:

a torta valóban hozzáadott cukor nélkül készült. A „Nagyi kedvence” energiatartalma szeletenként 233,8 kcal, szénhidrát értéke pedig 11,9 g, vagyis a cukorbetegek számára valóban jó választás lehet. 

Magyarország Cukormentes Tortája

A „Nagyi kedvence” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg” nevű édesség lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre, melyet 11. alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.

forrás

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.