PULYKA
Karácsonyi gesztenyés
Hozzávalók: egy 3-3,5 kilós bébi pulyka, 50 deka gesztenyemassza, 2 tojás, 2 deci tejszín, 15 deka gomba, 10 deka szeletelt bacon, 4 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, kevéske konyak, késhegynyi pástétomfűszer, ízlés szerint só, őrölt bors.
Elkészítése: a baconszeleteket apróra vágjuk, majd a kiolvasztott zsíron a finomra reszelt vöröshagymát, zúzott fokhagymát rajta megfonnyasztjuk. Ezután beletesszük a nagyon finomra vágott gombát, sóval, borssal, pástétomfűszerrel ízesítjük, és kihűtjük. Hozzáöntjük a tejszínt, majd belekeverjük a villával szétnyomkodott gesztenyemasszát. Beletesszük a felvert tojásokat, a konyakot, és addig keverjük, amíg teljesen egynemű masszát kapunk. A lecsöpögtetett pulyka hasüregét besózzuk, és beletömködjük a gesztenyés masszát. A nyílást bevarrjuk, majd a pulykát sütőedénybe fektetjük, bekenjük olajjal, néhány szelet baconnal pedig beborítjuk a mellét, combjait. Aláöntünk 2 pohár vizet, és alufóliával jó szorosan befedjük. Előmelegített, forró sütőben mintegy 2,5 órán keresztül közepes lángon pároljuk. Ha megpuhult, az alufóliát levéve szép pirosra pirítjuk, majd 20 percnyi állás után felvágjuk. A tölteléket óvatosan, hogy ne essen szét, egy darabban kivesszük a pulyka hasából, és annyi szeletre vágjuk, amennyi a húsdarab. Sült burgonya, ecetes szilva vagy pikáns befőtt illik mellé.
Dióval töltve
Hozzávalók: 1 bébi pulyka, 15 deka darált dió, 2 nagy fej vöröshagyma, 10 deka reszelt márványsajt, 2 tojás, 10 deka vaj, 1 hegyes, erős paprika, 4 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött bors.
Elkészítése: a darált diót, a reszelt sajtot, a sót, a borsot, a zúzott fokhagymát, a tisztított és lereszelt vöröshagymát, valamint a nagyon vékonyra karikázott csípős paprikát összekeverjük a tojások sárgájával, majd óvatosan hozzáadjuk a fehérjékből vert kemény habot. A megtisztított pulyka hasát sóval, borssal jól bedörzsöljük. A nyakán keresztül a mellénél a bőrét fellazítjuk, majd az elkészült tölteléket lazán a bőr és a hús közé töltjük. Ami nem fér a bőre alá, azt az hasába tömjük. A nyílást bevarrjuk, majd a pulykát megkenjük olvasztott, sózott vajjal, és sütőtálba fektetjük. Aláöntünk kétpohárnyi vizet, alufóliával szorosan lefedjük, és előmelegített, közepes sütőben mintegy 2,5 órán át puhára pároljuk, majd levéve az alufóliát, mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Tálalás előtt felszeleteljük. Vajban párolt zöldséggel és pirosra sült szalmaburgonyával kínáljuk.